Fennállása óta először szerepelt az Átlátszó a közpénzből működő Kossuth Rádióban
Kollégánk a Felkelő című műsor szeptember elsejei adásában arról beszélt, hogyan nyerték el az MCC ingatlanjaira kiírt tendereket a kormányközeli cégek.
Január közepén bemutattuk, hogy a Szlovákiával közösen rendezett férfi kézilabda Európa-bajnokság (EB) miatt a magyar kormány nettó 128 milliárd forintot költött stadionokra: hármat építettek és egyet felújítottak. Cikkünk szerzője, Zsilák Szilvia az N1TV január végi adásában beszélgetett a részletekről Egri Viktor sportújságíróval és Para-Kovács Imre műsorvezetővel.
Január 13-án startolt el a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság: a január 30-ig tartó eseményt Magyarország és Szlovákia közösen rendezte meg. Míg szlovák szomszédaink két, már meglévő sportcsarnokot használtak fel a célra, addig idehaza gigantikus stadionépítésbe kezdett a kormány az EB égisze alatt.
A meccseket itthon Budapesten, Debrecenben és Szegeden rendezték meg, tartalékhelyszínnek pedig Tatabányát jelölték ki. Négy magyarországi helyszínből három kapott egy-egy új, méregdrága stadiont. A három új kézilabdacsarnokra és a debreceni aréna felújítására összesen nettó 128 milliárd (bruttó 162 milliárd) forintot költöttek, és ebbe az összegbe nem számoltuk bele a különböző járulékos költségeket (például telekvásárlás, földmunkák), csak a közbeszerzési értesítőben megjelent kivitelezési árakat.
Az arénák a későbbiekben más sportrendezvényeknek is otthont adnak majd, de az még erősen kérdéses, hogy mennyire lesz gazdaságos a fenntartásuk.
128 milliárdot költött a kormány stadionokra a kézilabda EB miatt: hármat építettek, egyet felújítottak | atlatszo.hu
Legutóbb fél évvel ezelőtt látogattunk el a Ferencvárosban épülő százmilliárdos kézilabdacsarnokhoz. A csarnok a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokságra (EB) készül, és úgy tűnik, hogy a koronavírus nem hátráltatta a gőzerővel folyó munkálatokat. Aki közlekedett mostanában a népligeti buszpályaudvar környékén, az láthatta, hogy a sportlétesítmény néhány hónap alatt látványos fejlődésen ment keresztül.
Cikkünk szerzője, Zsilák Szilvia az N1TV Exit-Poll című műsorának január 29-i adásában Egri Viktor sportújságíróval és Para-Kovács Imre műsorvezetővel beszélgetett arról, hogy milyen rengeteg közpénzt tol az Orbán-kormány a sportba, és az eredmények mégsem igazán jönnek (a kézi EB-n a magyar válogatott hamar kiesett, már a csoportkörből sem jutott tovább), viszont a kormányközeli vállalkozók gazdagodnak az építési megbízásoktól.
Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Kollégánk a Felkelő című műsor szeptember elsejei adásában arról beszélt, hogyan nyerték el az MCC ingatlanjaira kiírt tendereket a kormányközeli cégek.
A kormány újraszabályozná és felülvizsgálná a hazai akkuipar szereplőit, amihez a civil szervezetek szaktudására is szükség lenne, mondta el kollégánk a műsorban.
Dunai fenékküszöb Paksnál, olcsóbb augusztus 20-i nemzeti ünnep, pozícióban maradtak egyes NER-káderek – többek közt ezek voltak a beszélgetés témái.
Az új kormány ígéretei, tárlatvezetés a Karmelitában, a független sajtó feladatai a kormányváltás után: kollégánk a Magyar Hang közéleti vitaműsorában.