médiaszereplés

Családon belüli erőszakról és a benzinárakról is beszélgetett kollégánk a Flaszterben

A Magyar Hang Flaszter című műsorának vendége volt Katus Eszter, az Átlátszó szerkesztő-újságírója. Dévényi Istvánnal és R. Kiss Kornéliával, a Magyar Hang újságíróival többek között a média helyzetéről, a koronavírussal kapcsolatos adatok visszatartásáról, a családon belüli erőszakról, az esélyegyenlőségről és a benzinárak növekedéséről beszélgetett.

A polgári Magyar Hang hetilap tavaly döntött úgy, hogy nyomtatott példányaiban helyet ad más médiumok anyagainak is. Egyik szövetségesük oknyomozó portálunk, az Átlátszó lett. Így havonta egyszer, egy négyoldalas mellékletben publikáljuk az újságban az általunk feltárt ügyeket.

A Magyar Hang legfrissebb számában arról írunk, hogyan épül 43 milliárd forintból kajak-kenu központ a Velencei-tónál, miközben a tó vize elmocsarasodik, és a 10 milliárdos vízutánpótlásra sincs pénze az államnak; hogy fideszes házipénztárként használják a Batthyány Lajos Alapítványt; hogy ismét közpénzből kampányolhatnak a fideszes politikusok; hogy a Dunából pótolnák a Fertő tó vizét, hogy miért kell kiadni az OLAF Elios-jelentését; és hogy milyen jelzőkkel illette Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke és Magyari László, a Magyar Közút Zrt. Pest megyei igazgatója az Átlátszó újságíróját, amikor nem vették észre, hogy bekapcsolva maradt egy mikrofon.

Együttműködés: mostantól a nyomtatott Magyar Hang mellékleteként is megjelenik az Átlátszó

Nemcsak az olvasók, de gyakran a sajtóorgánumok is buborékba zárják magukat: csak a saját olvasóikkal-támogatóikkal kommunikálnak és állnak kapcsolatban, és…

A Flaszter 155. adásában téma volt továbbá egy a Hadházy Ákost érintő újabb per kapcsán a média helyzete, a választás tisztasága, a románokat érintő járványrekord, a koronavírussal kapcsolatos adatok visszatartása itthon, a családon belüli erőszak, az esélyegyenlőség és a benzinárak növekedése is.

A teljes műsor itt visszahallgatható:

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2