médiaszereplés

A védett madarakat veszélyeztető veresegyházi tóról beszélt munkatársunk a Klubrádióban

Közel tíz éve húzódik a veresegyházi mesterséges tó ügye, ami még mindig nem készült el, de védett madarak fészkelőhelyei és középkori sírok is áldozatául estek már a projektnek. A részletekről Zimre Zsuzsa beszélgetett a műsorvezetővel a Klubrádió reggeli műsorában.

Július első napján számoltunk be arról, hogy a települést 1965 óta vezető Pásztor Béla közel tíz éves terve, hogy Veresegyházán a meglévő három mellé kialakítsanak egy negyedik tavat is. Az Álomhegyi-tározó azonban a mai napig nem készült el, hiába költöttek már rá rengeteg pénzt, ugyanis a vízzáró réteg 6-7 méter mélyen helyezkedik el, a tó tervezett mélysége viszont mindössze 3-4, vagyis elszivárog belőle a víz.

A mederkotrási munkálatok ennek ellenére rendületlenül zajlanak, és sem az élővilágot, sem a régészeti örökséget nem kímélik. A helyi környezetvédelmi szervezet, a Tavirózsa Egyesület folyamatosan jelentette a hatóságok számára az általuk visszásnak gondolt dolgokat a földmunkákról, és sikerrel jártak.

 

Védett madarak és középkori sírok szenvedik meg a veresegyházi városvezetés tóról szőtt álmait

Országszerte Kövess minket vagy lépj velünk kapcsolatba itt! Pénzt, madarakat, növényzetet és régészeti leleteket nem kímélve épül Veresegyházon egy víztározó már évek óta mezőgazdasági, horgász és rekreációs céllal. Az Álomhegyi-tározó kialakítása azonban lassan rémálommá válik a helyi természetvédők szerint. Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Mivel a tó tervezett területén egy középkori szarmata temető található, a feltárás során jelen kellett volna lennie egy régész szakértőnek, ez azonban nem történt meg. Ezzel kapcsolatban a Pest Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály Örökségvédelmi Osztálya megállapította, hogy:

„a régészeti megfigyelés mellőzése nélkül végzett földmunkák során 4 régészeti lelőhely sérült, amelyek közül az egyik szinte teljesen megsemmisült.” – emiatt örökségvédelmi bírságot fognak kiszabni.

A Tavirózsa bejelentése nyomán a Pest Megyei Kormányhivatal megvizsgálta azt is, hogy történt-e növények vagy állatok veszélyeztetése, és arra jutottak, hogy igen. A hatóság munkatársai előre nem bejelentett helyszíni ellenőrzést tartottak, és megállapították, hogy a tározó menti partfalban fészkelő, fokozottan védett gyurgyalagok és védett partifecskék költőtelepe mellett dolgoztak a munkagépek, ami „nem megengedett a madarak költőhelyének háborítatlansága és biztonságos fészkelésük érdekében.”

A hatóság azonnali hatállyal megtiltotta a növényzetirtást 2021. szeptember 1-ig, és természetvédelmi bírság kiszabása ügyében is eljárást indítottak.

A veresegyházi önkormányzat eddig már nagyjából 300 millió forintot költött az Álomhegyi-tározóra, és még legalább ugyanennyit szeretne rászánni – hitelből.

A részletekről cikkünk szerzője, Zimre Zsuzsa beszélt a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorának július 2-i adásában.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2