Fennállása óta először szerepelt az Átlátszó a közpénzből működő Kossuth Rádióban
Kollégánk a Felkelő című műsor szeptember elsejei adásában arról beszélt, hogyan nyerték el az MCC ingatlanjaira kiírt tendereket a kormányközeli cégek.
Rádi Antónia az Orbán-kormány szlovéniai nyomulásáról, Erdélyi Katalin pedig az Elios-ügyről és a közadatigénylésekről beszélgetett a műsorvezetőkkel a Klubrádió reggeli műsorában.
Rádi Antónia augusztus 16-án a magyar állam 9 millió eurós szlovéniai befektetéséről, és ennek kapcsán az Orbán-kormány szlovéniai nyomulásáról beszélt a Klubrádió reggeli műsorában.
Erdélyi Katalin augusztus 27-én a váci Elios-ügyről beszélgetett a Reggeli Gyorsban a műsorvezetővel. Munkatársunk kiemelte, hogy a város közvilágítás-korszerűsítésének kapcsolatos problémákat feltáró OLAF-jelentést a Vácért Lokálpatrióta Egyesület képviselője, Ferjancsics László perelte ki az önkormányzattól.
A hasonló ügyek feltárásában tehát nagy segítség a közadatigénylés, amit bárki ingyenesen beadhat. A rádióadásban is elhangzott, hogy az Átlátszó által üzemeltetett KiMitTud-on pár gombnyomással lehet közérdekű adatokat igényelni az állami és önkormányzati szervektől.
Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Kollégánk a Felkelő című műsor szeptember elsejei adásában arról beszélt, hogyan nyerték el az MCC ingatlanjaira kiírt tendereket a kormányközeli cégek.
A kormány újraszabályozná és felülvizsgálná a hazai akkuipar szereplőit, amihez a civil szervezetek szaktudására is szükség lenne, mondta el kollégánk a műsorban.
Dunai fenékküszöb Paksnál, olcsóbb augusztus 20-i nemzeti ünnep, pozícióban maradtak egyes NER-káderek – többek közt ezek voltak a beszélgetés témái.
Az új kormány ígéretei, tárlatvezetés a Karmelitában, a független sajtó feladatai a kormányváltás után: kollégánk a Magyar Hang közéleti vitaműsorában.