A Fidesz-KDNP csak 873 millió forintot költött a választási kampányra, viszont ugyanebben az időszakban a kormány 7 milliárdért tolta a fideszes propagandát. Munkatársunk erről nyilatkozott röviden az ATV Híradójának, ami összeállítást készített a témáról.
Kedden tettük közzé a Miniszterelnöki Kabinetirodától kapott adatok alapján készült összesítést, miszerint február elejétől április 8-ig a kormány 6,9 milliárd forintot költött hirdetésekre. A gigantikus összeg főként az alábbi nagy reklámkampányokra ment el:
eredménykommunikáció: 3 milliárd forint
március 15-e: 469,5 millió forint
téli rezsicsökkentés: 1 milliárd forint
ENSZ: 1,1 milliárd forint
Stop migránsok: 1,1 milliárd forint
Pénteken megjelent a Hivatalos Értesítőben a Fidesz-KDNP beszámolója a választási kampányköltéseiről. Eszerint a kormánypártok 873 millió forintot fordítottak a kampányolásra, ebből 611 millió állami támogatás, 261 millió forint pedig „választási célra kapott adomány” volt.
Az ATV Híradó szombat esti adásában foglalkozott a témával. Urbán Ágnes médiakutató a riportban arról beszélt, hogy az utóbbi években összemosódott a kormánykampány és a pártkampány: a kormányzati kommunikáció teljes mértékben a Fidesz üzeneteit közvetíti.
A kormánykampányok költségeit összesítő munkatársunk, Erdélyi Katalin telefonon nyilatkozott a csatornának. Elmondta, hogy pontosan milyen üzenetű hirdetésekre ment el 7 milliárd forint közpénz a választás előtt, és emlékeztetett arra is, hogy az eredménykommunikációs kampány nem fideszes találmány: a 2010-es országgyűlési választás előtt a szocialista kormány az uniós támogatásból megvalósult fejlesztéseketreklámozta – de nem milliárdokért, mint az Orbán-kormány a saját intézkedéseit.
Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10. Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A 2006-os ősz évfordulóján Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője a HVG Fülke című podcastjában Földes Andrással, a közmédia műsorában pedig Skrabski Fruzsina filmrendezővel beszélgetett.
Kollégánk a Felkelő című műsor szeptember elsejei adásában arról beszélt, hogyan nyerték el az MCC ingatlanjaira kiírt tendereket a kormányközeli cégek.