A debreceni polgármester az Átlátszót szidta, Lázár János pedig Mészáros Lőrincet
Nagy indulatokat váltott ki a fideszes politikusokból a debreceni vízfejlesztési tender eredménytelenségéről beszámoló cikkünk.
Nagy indulatokat váltott ki a fideszes politikusokból a debreceni vízfejlesztési tender eredménytelenségéről beszámoló cikkünk.
Az Integritás Hatóság a napokban saját sikersztorijaként tálalta azt az ügyet, amit valójában az Átlátszó újságírója, Segesvári Csaba tárt fel évekig tartó munkával és adatperekkel.
Adatokért pereltünk, cikksorozatban mutattuk be hogyan árazták túl a szegényeknek szánt, uniós finanszírozású élelmiszercsomagokat, majd 2023-as bejelentésünk után az Integritás Hatóság is úgy látta, lépnie kell.
Tegnapi cikkünkben ismertettük a tartalmát, most a visszajelzések fényében közzétesszük a teljes dokumentumot is.
Nagynak tűnő összeg, de nem az. Az augusztus 20-i ünnepségre például évente 10-15 milliárdot, az űrhajósprogramra pedig 27 milliárdot költ a kormány.
Az ügyben az Átlátszó tényfeltáró cikke nyomán olvasónk tett feljelentést.
Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt az érvénytelen szavazatok újraszámolására vonatkozó beadványához csatolta a nagy számban valótlannak bizonyult nyilatkozatokat, amelyeket a Fidesz gyűjtött.
Az általunk bemutott gyanús tenderekről faggatta Vadai Ágnes képviselő a legfőbb ügyészt, aki feljelentésként értékelte a kérdést.
Rendszerszintű korrupcióra utaló jeleket fedeztünk fel egy hajdúböszörményi cég nyertes tendereivel kapcsolatban, ezért fordultunk a hatóságokhoz.
Vadai Ágnes parlamenti képviselő kérdését Polt Péter legfőbb ügyész feljelentéskért értékelte és továbbította azt a Nemzeti Nyomozó Irodának.
Mészáros Lőrinc cége kiírt egy tendert, amit Mészáros Lőrinc másik cége elnyert. Az ezzel kapcsolatos parlameti kérdést Polt Péter feljelentésként értékelte.