Stabilan fideszes településeken, köztük falvakban is jelen vannak a TISZA-párt szigetei, de Észak-Kelet-Magyarországon nehezebbnek tűnik az építkezés. Magyar Péter pártjának súlypontja egyértelműen Pest megye, de nagy létszámban van jelen olyan fideszes fellegvárakban is, mint Szekszárd, Debrecen vagy Zalaegerszeg.
Pár napja bejárta a médiát a hír, hogy Tóth „Bruti” Imre humorista, aki a 2024-es EP-választási vitán a Kétfarkú Kutya Pártot képviselte, támogatóként csatlakozott Magyar Péter pártjához, és Debrecenben úgynevezett TISZA-szigetet alapított. A humorista a 444-nek azt mondta, az MKKP aktivitása a városban marginális volt, 2-3 tagja volt a debreceni szervezetnek. Az EP-választás után szerinte a TISZA-pártnál van nagyobb esély a szervezetépítésre, ezért, mint mondta, leült Magyar Péterrel, átbeszélték a debreceni helyzetet, az akkumulátorgyárak problémáját. Ekkor merült fel a sziget ötlete, amiről beszélt az akkugyárak ellen tüntető Mikepércsi Anyákkal is, akik közül többen csatlakoztak a Tiszta Tisza Sziget – Debrecen nevű csoporthoz.
A TISZA szigetek az ellenzéki párt országos hálózatát jelentik, helyi aktivisták, szimpatizánsok csoportjait. A párt honlapján található szervezeti ábra alapján úgy tűnhet, egy helyi, városi alapszervezet több szigetből épül fel, máshol azonban a TISZA-szigetekre nem a pártstruktúra részeiként, hanem azt támogató civil közösségekként hivatkoznak.
Hagyományos alapszervezet kevés, sziget már sok alakult
Az épülő hálózatot többen a Fidesz egykori, még a 2002-es választási vereség után létrehozott polgári köreihez hasonlították. Ez a mozgalom akkor papíron szintén a pártokon kívül szerveződött (több polgári kört önálló egyesületként is bejegyeztek), ugyanakkor szervezésében Orbán Viktor személyesen is részt vett, a körök központját pedig 2005-től Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgató irányította.
Decemberben a 24.hu arról írt, hogy még elvétve alakultak meg a TISZA Párt klasszikus pártszervezetei vidéken, az országos hálózatot inkább a szigetek informális szövete adja. Magyar Péter január 21-én azt mondta, a szigeti tagság előfeltétele a hivatalos tagságnak is:
legalább 3 hónapos TISZA-szigetes múlt kell ahhoz hogy valaki bekerülhessen az egyéni képviselőjelölteket kiválasztó alapszervezetekbe.
A TISZA Párt sajtóosztályától e-mailben kértük a szigetek teljes listáját, de válaszukban azt írták, hogy mivel a helyzet dinamikusan változik, nekik sincsenek statikus adataik.
„A TISZA-szigetek és a szigettagok száma napról napra folyamatosan nő, így a pillanatnyi aktuális adatok félrevezetőek lehetnek, emiatt erről statikus adatokat nem publikálunk. Egy hónapon belül akár 20 százalékos növekedést is tapasztalunk. Jelenleg is sok folyamatban lévő sziget-regisztrációról tudunk. A szigetekkel kapcsolatban Irányadónak tekinthető Magyar Péter erre vonatkozó kommunikációja. A TISZA-szigetek a TISZA társadalmi bázisát adják, de önálló jogi entitással nem rendelkező csoportok. A tagok felvételéről, a sziget működéséről, online jelenlétükről minden adott TISZA-sziget saját döntési jogkörrel rendelkezik” – írta a párt sajtóosztálya.
Magyar Péter januárban az ATV-ben azt mondta, 1200 Tisza-szigetről és több tízezer tagról tud. A nyilvánosan elérhető adatok alapján előbbit nem tudjuk igazolni, a több tízezer tag viszont reális, a közösségi médiában nyilvánosan elérhető csoportok tagsága csaknem eléri a 20 ezer főt.
Sok TISZA-szigethez kapcsolódik nyilvános Facebook-csoport, az alábbi térképet ezek alapján készítettük. A közösségi oldal keresőjével 208 ilyen csoportot lehet megtalálni, összesen közel 20 ezer taggal. Ez valószínűleg nem a teljes lista, sok TISZA-sziget rendelkezhet titkosított csoporttal, vagy működhet Facebook-jelenlét nélkül.
Pest megyei centrum
A nyilvánosan elérhető TISZA-szigetek és azok tagságának nagy részét olyan választókerületekben találjuk, amelyeket a 2022-es választásokon nagy fölénnyel (több mint 10 százalékkal) nyert meg a Fidesz-KDNP. Alakult TISZA-sziget olyan választókerületekben is, ahol 2022-ben több mint 60 százalékot kaptak a kormánypártok, például a Baranya megyei 04. (Szigetvár) vagy a Vas megyei 03. OEVK (Szentgotthárd), igaz, ezek nem a TISZA legerősebb régiói.
A TISZA-szigetek leginkább az ország középső régiójában, Budapesten és a Pest megyei kisebb településeken koncentrálódnak. A hálózat egyértelműen Pest megyében a legsűrűbb, ami egybecseng az EP-választási eredményekkel.
Itt 42 nyilvános szervezet is található, összesen több mint 2000 taggal.
Budapesten valamivel kevesebb sziget található, bár ezeknek összesen több tagja van, mint a Pest megyeieknek.
A közvélemény-kutatások alapján a TISZA Párt szavazóinak csak kis része pártolt át a Fidesztől, többségük 2022-ben más ellenzéki pártra szavazott, vagy otthon maradt. Azonban a TISZA-szigetek földrajzi eloszlása nem esik egybe a korábbi választási térképpel: nem látható erős tiszás hálózat az ellenzék két nagy vidéki fellegvárában, Pécsett és Szegeden.
Ezzel szemben a TISZA-hálózat legerősebb városai közé tartozik a stabilan fideszes Debrecen. Szintén nagy létszámú tiszás csoport alakult a fideszes bástyának számító Szekszárdon, Veszprémben és Zalaegerszegen.
Meglepő helyen találtuk a legnagyobb TISZA-szigetet
A nagyobb városok mellett olyan 5000 fősnél kisebb településeken is alakultak TISZA-szigetek, mint Nyírlugos, Gönyű, Tiszaigar, Verseg vagy Tét. Ezeken a településeken 2022-ben több mint 60 százalékos többséggel nyert a Fidesz, a 2024-es EP-választásokon pedig már nem is voltak rajta a parlamenti ellenzék radarján: a polgármesteri és önkormányzati képviselői székekért csak Fidesz-KDNP-s és független jelöltek indultak.
Ez alapján úgy tűnik, a TISZA Pártnak jobban sikerülhet a korábbi ellenzéki pártok által sokszor kitűzött cél – „lemenni vidékre”. Ugyanakkor Magyar Péterék országos hálózata földrajzilag még igen egyenetlen, különösen Észak- és Észak-Kelet Magyarország települései alulreprezentáltak. Ez a régió a 2010-es kormányváltás előtt stabilan a baloldalra szavazott, majd fokozatosan a Fidesz legerősebb hátországává vált.
A TISZA-szigetek elhelyezkedése alapján úgy tűnik, a régióban igen nehezen építkezik az új ellenzéki párt, különösen Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben: Hevesen csak öt településen találtunk TISZA-szigetet, Szabolcsban pedig hét sziget alakult, ebből három a régiós viszonylatban ellenzékinek számító Nyíregyházán.
Valamivel erősebb TISZA-hálózat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol 9 TISZA-sziget található.
Köztük van a szerencsi szervezet is, ami meglepő módon a legnagyobb létszámú, 1000 főnél nagyobb tiszás csoport.
Szerencs szintén az ellenzékibb beállítottságú városok közé tartozik a régióban, 2024-ben itt a fideszes polgármester, Kiss Attila csak 3 százalékponttal nyert a helyi civil szervezet jelöltje ellen.
Cikk: Zubor Zalán — Adatvizualizáció: Szabó Krisztián
Címlapkép: Átlátszó montázs
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
2022-ben nem is találkoztak ellenzéki párttal, mondták az egyik békési kistelepülésen, amit útba ejtett Magyar Péter országjárása. A körzetet könnyen meg is nyerte a Fidesz, azóta viszont kétesélyessé vált a verseny itt és a menet más állomásain.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!