a hét infografikája

Lejtmenetben a nyomtatott sajtó, a legnépszerűbb lap épphogy eléri az 50 ezres példányszámot

A tavalyi év második felében a legnépszerűbb nyomtatott hírlap is csak 50 ezer példányban kelt el, miközben 2010-ben még ennek a két és félszeresét vásárolták az olvasók. A húsz toplistás sajtótermékből mostanára már csak három nem a kormánypárti hírmédiához tartozik. A nyomtatott lapokat minden esetben sokszorosan lekörözi online verziójuk elérése. Az online hírportálok közül tavaly az Origo volt a leglátogatottabb, közel egymilliós napi eléréssel – derül ki a statisztikákból.

Újabb mélypontot élt meg 2022-ben a nyomtatott sajtó: soha nem vásároltak még aktívan olyan kevés példányt, mint az előző év második félévében. A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) statisztikája alapján az aktívan vásárolt hírlapok közül a legnépszerűbb az Észak-Keleti Napló volt, nem sokkal több mint 50 ezer példánnyal. Ehhez képest 2010-ben még a két és félszeresét, 126 ezer példányt vásároltak aktívan az olvasók. Tizenhárom éve még a Blikk állt a lista élén – megközelítette a 195 ezres példányszámot.

Az első helyezettek között tavaly a Blikk, a Szabad Föld, a Kisalföld és a HVG is szerepelt. A legolvasottabb nyomtatott lapoknak egy év leforgása alatt is több ezerrel esett a vásárlási átlaga. A többi, hasonló népszerűségű újságból ráadásul feleannyi vagy kevesebb fogy. A húsz legnépszerűbb lapot tartalmazó lista alján az Új Néplap, a Petőfi Népe, valamint megyei hírlapok állnak.

A magyar nyomtatott lappiac csökkenése már a ’90-es évek közepén elkezdődött. 1994 II. félévében átlagosan 130 ezer példányszámot terjesztettek országszerte, 2022 II. félévére ez a szám 24 ezerre csökkent.

 

Az Átlátszó korábbi gyűjtése alapján

a nyomtatott sajtótermékek 85 százaléka a kormánypárti hírmédiához tartozik, csupán három termék (a Blikk, a HVG és a Népszava) nem.

A magyar média elmúlt tíz éve / The past ten years of the Hungarian media | atlo

A MAGYAR HÍRMÉDIA ELMÚLT TÍZ ÉVE THE PAST TEN YEARS OF THE HUNGARIAN MEDIA Az Index tragikus ügye újra ráirányította a nemzetközi sajtó figyelmét is a hazai média helyzetére, noha a több mint nyolcvan újságíró kormányzati befolyás miatti felmondása csupán egy tíz éve tartó folyamat egy újabb állomása.

Az összegyűjtött nyomtatott lapok nagy része online felülettel is rendelkezik, ahol a napi látogatottság többszörösen lekörözi a print verzió olvasótáborát. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerint 2021-ben a print lapok közül a legmagasabb online eléréssel a Blikk rendelkezett, napi több mint 700 ezer látogatóval. Ez a nyomtatott lap vásárlóinak közel a tizenötszörösét jelenti.

 

Emellett 300 ezres online látogatója van a Borsnak, és 87 ezres a Népszavának. A megyei lapok esetében kevésbé erőteljes eltérésről beszélhetünk; az online olvasótáboruk a nyomtatotténak átlagosan a duplája.

Egymilliós napi látogatószámok

Az NMHH 2022 utolsó negyedévében ismertette a leglátogatottabb weboldalak listáját, amin a napi átlagos egyedi látogatószám több esetben megközelítette az egymilliót. A weboldalakat tekintve az Origo rendelkezik a legmagasabb napi eléréssel: meghaladja a 900 ezret. Az ország leglátogatottabb weboldalai között foglal helyet a Blikk, látogatottsága 2022-ben már megközelítette az Origóét.

 

Az Index, valamint a 24.hu szintén kiemelkedő számú, napi 800 ezret meghaladó olvasót tudhat magáénak. A listára bekerültek blogok, receptoldalak is, amelyeknél az átlagos napi elérés viszonylag alacsony, hiszen a hírportálokat, magazinokat napi rendszerességgel többen nézik. Azonban az elemzés szerint, ha hosszabb időtávot vizsgálunk, akkor a különböző blogok is sok egyedi felhasználót képesek vonzani.

Pete Luca

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42