adatvizualizáció

Mérlegen az európai erdőtüzek: meglepő területek gyulladtak lángra idén

Idén nyáron a 2017-es évhez hasonló mértékű erdőtüzekkel kellett megküzdenie Európa számos országának. A számok ismét kiugróan magasak: 2021-ben több mint kétszer akkora terület égett le Európában az erdőtüzek következtében, mint átlagosan az elmúlt 12 évben. Ami még fontosabb: sorra dőltek meg a rekordok Európa hagyományosan nem veszélyeztetett országaiban. 

A tűzvész idén Olaszországot, Görögországot és Törökországot sújtotta leginkább, a hagyományosan jelentős kiterjedésű erdőtüzekkel küzdő ibériai országokat ezzel szemben idén az átlagosnál kevésbé érintette. 

Törökországban, ahol korábban csak mérsékelten fordultak elő erdőtüzek, idén egy, közel Nógrád megyényi területen (200 ezer hektár) pusztítottak a lángok, holott az elmúlt harminc év során az országban az erdőtüzek által érintett terület nem haladta meg a 30 ezer hektárt. 

Érdekesség: a török kormányt felkészületlenül érte az erdőtüzek intenzitása (az ország az Euractiv elemzése szerint összesen 3 tűzoltórepülővel rendelkezik), ezért úgy döntött, struccpolitikával kezeli a tüzet: a török médiaszabályozó hatóság arra utasította a hírügynökségeket, hogy inkább az oltásban részt vevő tűzoltókat mutassák, mint a lángok okozta károkat, mivel azok demoralizálhatják a közvéleményt. Az ezt követő héten legalább 6 tévéadóra (köztük a Fox News-ra) szabtak ki bírságot. 

Görögországban idén az elmúlt 20 év második legkiterjedtebb erdőtüze pusztított: a tűz több mint 130 ezer hektárnyi területet (vagyis 1300 négyzetkilométert) égetett le. Mindez azonban nem hasonlítható ahhoz a tragikus 2007-es erdőégéshez, amely során több mint 225 ezer hektár égett le, és amiben több mint 100 ember meghalt Görögországban. 

Olaszországban idén közel 170 ezer hektárnyi terület égett le. Ennél csak a 2007-es erdőtűz volt nagyobb, amely során közel 230 ezer hektár pusztult el az országban. Cipruson pedig 2000 óta (amikor több mint 8000 hektár vált hamuvá) soha nem volt ennyire kiterjedt az erdőtűz, mint idén, amikor 6300 hektár égett le. 

A hagyományosan jelentős kiterjedésű erdőtüzekkel küzdő ibériai országokat idén kifejezetten csekély mértékben érintette az erdőtűz.

Az elmúlt 20 évben Portugália érezte meg leginkább a tüzek pusztítását: itt olykor akár több mint 300 ezer hektár is leégett. 2017-ben az elmúlt 40 évben sosem látott mértékű területet, több mint 500 ezer hektárt égetett fel a tűz (ez a terület hozzávetőlegesen Albánia területével egyezik meg). Most 30 ezer hektár vált a tűz martalékává. 

Spanyolországon pedig (ahol idén „csupán” 75 ezer hektár égett le) a tűz által leégetett területek száma szinte rendszeresen emelkedett 150 hektár fölé. 

Az északibb fekvésű országokban sorra dőlnek meg a rekordok

Törökország mellett az egyik legmegdöbbentőbb  kiterjedésű erdőtüzet meglepő módon Finnországban lehetett tapasztalni idén. Mióta az erdőtüzek nyilvántartását 1996-ban megkezdték, Finnországban soha nem tapasztaltak ennyire intenzív erdőtüzet, mint idén. Az északi országban a korábban mért rekord ezer hektár volt 1997-ben, majd 2018-ban, idén azonban a 3 ezer hektárt közelítette a tűz kiterjedtsége.

A tizenkét éves átlag több mint kétszerese pusztult el az erdőtűzben

Svédországban az elmúlt évek során jó pár rekord dőlt meg: először 2014-ben égett fel 14 ezer hektárnyi terület, majd 2018-ban eddig soha nem látott mértékben, 24 ezer hektáron pusztított a tűz. Mindez óriási különbséget mutat a korábban tapasztalt, 1 hektár alatt mozgó kiterjedtséghez képest. Idén viszont újra ezer körül van a leégett hektárok mértéke. 

Lettországban szintén 2018-ban dőlt meg egy 30 éves rekord. Ekkor 3 ezer hektárt égetett fel az erdőtűz. Idén ennek elenyésző mértéke, a 2018-as terület csupán 10%-a vált hamuvá. 

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) szerint a legtöbb, hagyományosan csekély mértékű erdőtüzet megtapasztaló északibb fekvésű országban hasonló tendencia figyelhető meg. 

„Az elmúlt években Közép- és Észak-Európa olyan régióit sújtották az erdőtüzek, amelyek jellemzően nem tűzveszélyesek […] A legtöbb európai régióban arra lehet számítani, hogy bővülni fog a tűzveszélyes területek száma, ezért további intézkedésekre van szükség” 

– figyelmeztet a környezetvédelmi ügynökség a honlapján. Majd azt is hozzáteszik: az éghajlatváltozás vélhetően jelentős hatással lesz a hagyományosan nem tűzveszélyes területek veszélyeztetetté válására. 

Ebbe a kategóriába sorolható akár Magyarország is, ahol 2012-ben soha nem látott mértékben dőlt meg az eddigi rekord: a korábban tapasztalható, átlagosan maximum 4 ezer hektárnyi kiterjedésű erdőtüzek ekkor közel 14 ezer hektárnyi területet égettek fel. Idén itt is elég kis kiterjedésű terület – 600 hektár – vált a tűz martalékává, azonban a növekvő tendencia Magyarország esetében is látszik. 

A grafikon elkészítésekor az Európai Unió tagországain kívül, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Grúzia, Koszovó, 

Montenegró, Észak-Macedónia, Norvégia, Szerbia, Törökország, Ukrajna, valamint az Egyesült Királyság adataival számoltunk. 

Szémann Tamás—Rédl Boglárka

Megosztás