koronavírus

Ismét kaptunk három kérdést a Pesti Srácoktól a Koronamonitor oldalunkkal kapcsolatban

Most azt kérdezték meg, hogy pontosan melyik hazai portálok adatait használjuk, hogyan hitelesítjük az adatokat, és hogy szándékozunk-e fenntartani az „egyensúlyt” a hivatalos és a magyar sajtóban megjelent információk között. A válaszainkat ismét teljes terjedelmében leközöljük. 

A koronavírus-járvány hazai adatait grafikonokon, térképeken és táblázatokban bemutató oldalunkkal kapcsolatban március 15-én vasárnap már kaptunk három gyanakvó kérdést a Pesti Srácoktól, most ismét megkerestek bennünket három új kérdéssel. Ahogy legutóbb is így tettünk, most is közöljük a válaszainkat.

A statisztika burzsoá trükk: a Pesti Srácoknak gyanús az átlátszós Koronamonitor

Tisztelt Szalai Szilárd!

Köszönöm az új kérdéseket, íme a válaszaim.

1: Pontosan milyen “hazai portálok” adatait használják fel?
Hazai portálok információit kizárólag a térképeknél használjuk fel, vagyis a grafikonokhoz a hivatalos kormányzati adatokat használjuk továbbra is, két grafikont kivéve: az egyik a matematikai modellezés a járvány várható terjedésére, amit Dr. Nepusz Tamás bioinformatikus, a norvégiai Molde University College kutatója adatait használja, a másik pedig az egymillió lakosra jutó elvégzett tesztek száma, amihez a nemzetközi összehasonlításhoz az Our World in Data oldalán található adatokat is beépítjük. Bizonyára ön, illetve önök is tudják, hogy a magyar kormány, a Belügyminisztérium, továbbá a Nemzeti Népegészségügyi Központ a járvány elindulásakor még elárult a nyilvánossággal területi és egyéb (kor, nem) adatokat (kérésére szívesen küldök screenshotokat, de még elérhetők a koronavirus.gov.hu oldalon is), de jónéhány napja már nem ad ki a fertőzöttekről területi és egyéb információkat. Ezt nem tartjuk szerencsésnek (hogy miért nem, arról itt írtunk), ráadásul majdnem minden európai ország szolgáltat valamilyen szintű területi és demográfiai adatot, de szólhatnak legitim érvek az ilyen típusú adatok szolgáltatása ellen, csak éppen legitim érvet nem hallottunk még. Az országos térképnél, ha a kurzort a pontokra viszi, láthatja a hírek forrását. Fontos, hogy az ismeretlen lokalizációjú fertőzötteket is feltüntettük a térképen kívül. A hírek forrásai: Koronavirus.gov.hu, 24.hu, Index.hu, 444.hu, illetve helyi hírportálok megerősített hírei, illetve a polgármesterek bejelentései.

2: Milyen hitelesítési fázisok előzik meg a sajtóinformáció publikációját?
A grafikonokat kiszolgáló adatoknál nem kérdezzük meg a kormányt, a belügyet vagy a Nemzeti Népegészségügyi Központot, hogy hiteles-e az az adat, amit publikáltak. A matematikai modellt naponta módosítja Dr. Nepusz Tamás, és igyekszünk még több szcenáriót beépíteni a modellezésbe. Ez azt is jelenti, hogy az új információkkal, adatokkal mind a modell, mind pedig a kalkuláció változhat, akár naponta is. Kérem, olvassák el a módszertant és az adatok korlátait. Az Our World in Data adatait hivatalos kormányzati források szolgálják ki. A térképadatoknál a cikkekben minden egyes esetben szerepel, hogy ki erősítette meg a hírt. A polgármesteri bejelentéseknél nem hívjuk fel a polgármestert, hogy erősítse meg még egyszer az általa közölt információt.

3: szándékoznak-e garantálni az egyensúlyt a hivatalos adatok és a “magyar sajtóban megjelent” információmorzsák közt. Pontosabban garantálható-e, hogy a sajtóinformációk nem térnek el lényegileg a valóságtól?
Ismétlem még egyszer, hogy mi – a térképeken kívül – kizárólag a magyar kormány hivatalos honlapja, a koronavirus.gov.hu oldalán közölt adatokat dolgozzuk fel és készítünk belőlük grafikonokat. Ha ezek az adatok nem felelnek meg a valóságnak, az elég nagy baj, de gondolom, ebben egyetértünk. Ezekből az adatokból végzünk további statisztikai számításokat is, amikről azt gondoljuk, hogy további hasznos információkkal szolgálnak és a látogatókat érdekelheti. Nyilvánvalóan nem célunk valótlan információt közölni, miért is lenne ez a célunk? Az a célunk, hogy aki ellátogat az oldalunkra, az a száraz statisztikai adatközlésen túl vizuálisan is láthassa a folyamatokat idősorosan. Viszont nyilvánvaló az is, hogy ahogy változnak az információk, vagy túl nagy lesz az információ hiánya, úgy egy-két grafikon, térkép és táblázat értelmét vesztheti. Ez történt például azzal a táblázattal is, ami az egyes esetekről tudott információkat tartalmazta, és aminek közlését tegnap beszüntettük, mivel a hivatalos kormányzati adatközlés hiányai értelmetlenné tették annak fenntartását. Arra is felhívnám a figyelmüket, hogy az adatokat csv és/vagy xlsx formátumban is közzétesszük, hogy más is tudjon velük dolgozni, illetve, hogy átláthatóvá tegyük a munkánkat. És persze az is benne van a pakliban, hogy hibázunk. Ezért ismét kérem, hogy amennyiben hibát, vagy pontatlanságot találnak, legyenek szívesek azonnal szólni, ha kérhetem, e-mailben.

Ha megenged még néhány megjegyzést: a Koronamonitor egyetlen célja, hogy vizuálisan is információt szolgáltasson a látogatóknak. A koronavirus.gov.hu által közölt adatokat nem kommentáljuk, azok hitelességét, valódiságát nem vonjuk kétségbe. Ha azonban körbenéznek az interneten, kommentekben, fórumokon, akkor ennek épp az ellenkezőjét tapasztalhatják, sőt, azt is megkaptuk, hogy mi a kormány szócsöve vagyunk, mert a hivatalos adatokat közöljük. Ez szerintem mindenképpen elgondolkodtató lehet mindnyájunk számára. Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy amit csinálunk, az fontos. Eddig az oldalt 27 ezer egyéni látogató nézte meg múlt péntek óta, átlagosan majdnem 6 percet töltenek el nálunk, és a napi látogatószám naponta 2000 emberrel nőtt az elmúlt három napban. Folyamatosan kapjuk a megkereséseket, hogy milyen grafikont készíthetnénk még, milyen statisztikát számolhatnánk ki, illetve komoly érdeklődés mutatkozik az oldal angol nyelvű fordítására is. Tehát azt látjuk, hogy igény van, és növekvő igény van arra, hogy legyen egy ilyen, vizuális típusú feldolgozása is a hazai koronavírus-adatoknak. Arra kérném önöket, hogy akármit is gondolnak az Átlátszóról, annak tevékenységéről, a Koronamonitor oldalt inkább segítsék. Biztos vagyok abban, hogy önök is találnak rajta olyan grafikonokat, adatokat, amelyeket fontosnak, beszédesnek találnak és esetleg az olvasóik számára is fontosak lehetnek.

Köszönöm még egyszer a megkeresését, remélem, sikerült érdemi válaszokat adnom az újabb kérdéseire és ezzel segítettem a munkáját. Ismét jelzem, hogy ahogy az előző kérdésekre adott válaszaimat, úgy ezeket is kitesszük az Átlátszó.hu-ra.

Üdvözlettel,

Bátorfy Attila

KORONAMONITOR – Naponta többször frissülő grafikonok és térképek a koronavírus magyarországi helyzetéről

Ez az oldal elsősorban a hivatalos, kormány által közölt adatokat dolgozza fel, de nem tekinthető hivatalos tájékoztatásnak, továbbá nem vállalunk felelősséget a kormány által közölt adatok és információk valóságtartalmáért. Kérjük, a hivatalos információkért látogasson el a kormány által működtetett Koronavirus.gov.hu oldalra, illetve olvassa a nagyobb hírportálok híreit.

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42