Adatviz

Térképre tettük, hogyan szökött Nikola Gruevszki Macedóniából Magyarországra

Interaktív térképen mutatjuk meg, miként tudott a korrupciós ügyeiért két év börtönre ítélt Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök Magyarországra szökni, és itt politikai menekült státuszt kérni. A történetben még mindig sok a kérdés, de a sajtóból egyre világosabb képet kapunk arról, hogy hogyan utaztatta végig a magyar kormány a szökött politikust a balkáni útvonalon.

Nikola Gruevszki 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke, a múlt héten viszont nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert nem kezdte meg kétéves börtönbüntetésének letöltését, amit hivatali visszaélés miatt szabtak ki rá. Múlt kedden Facebook-oldalán közölte, hogy Budapesten van, és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól, egy héttel később pedig szintén a közösségi médiában jelentette be, hogy kérelmét kedvezően bírálták el, és megkapta a menekültstátuszt.

A Facebookon Gruevszki azt írta, kérelme átadásakor beszámolt arról, hogy hazájában az új szociáldemokrata kormány üldöztetésének van kitéve. A macedón kormány szerinte nem demokratikus eszközöket használva és a macedón ügyészségi és bírói rendszerrel is visszaélve meg akarja fosztani a szabadságától. A macedón kormány közleményben reagált Gruevszki állításaira. Közölték, hogy Nikola Gruevszkit jogerősen ítélték el, nyilvános és átlátható eljárás során, és ellene továbbra is több bírósági eljárás és nyomozás folyik.

A macedón kormány azt is közölte, hogy kiadatási kérelmet küldtek Magyarországnak. Azt várják, hogy a budapesti hatóságok feltétel nélkül elfogadják a kérelmet, és európai uniós, illetve NATO-tagországként a nemzetközi joggal összhangban lehetővé teszik Gruevszki visszatérését Macedóniába, hogy letölthesse börtönbüntetését, és feleljen az ellene felhozott további vádakra.

Az albán, a montenegrói és a szerb hatóságok későbbi közlése szerint Nikola Gruevszki november 11-én, vasárnap hagyta el Macedóniát, ahonnan Albániába, majd Montenegróba utazott. November 12-én, hétfő késő este Szerbiába érkezett, onnan kedden a kora reggeli órákban lépett ki. Az érintett országok hatóságai közölték, hogy amikor a volt macedón kormányfő az országuk területén tartózkodott, még nem volt ellene érvényben nemzetközi elfogatóparancs, így sehol nem tartóztatták fel.

Az alábbi interaktív, lapozható térképen vizualizáltuk a hazájából menekülő politikus útját:

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2