Uncategorized

Infografika workshopot szervezett az Átlátszó

Újságírók, bloggerek és egyetemisták tanulhatták meg, hogyan használják a Google különféle eszközeit cikkeik illusztrálására.


tamogatoi_banner_cikkbe

 

Az online újságíróknak manapság már nem csak a cikkíráshoz kell érteniük, hanem ahhoz is, hogy a témájukat megfelelően ábrázolják, nem minden szerkesztőség engedheti meg magának ugyanis, hogy külön embert alkalmazzanak az infografikák elkészítésére. Nem is beszélve azokról, akik szabadúszóként, vagy bloggerként dolgoznak. Szerencsére ma már számos eszköz áll rendelkezésre, jelentős részük ingyenesen, és ezekből az eszközökből már jó párat bemutattunk az Átlátszó Adatújságírás-blogon is. Többnyire segítség nélkül megtanulható a használatuk, néha azonban jól jönnek egy szakember tanácsai.

2016. május 25-én az Átlátszó szervezett ingyenes workshopot újságíróknak, bloggereknek és egyetemistáknak, amelynek során az érdeklődők a Google News Lab (GNL) eszközeivel ismerkedhettek meg. Az előadást Beata Biel, a GNL kelet-közép-európai régióban dolgozó trénere tartotta, aki 15 évig maga is tévés újságíróként, szerkesztőként és dokumentumfilm-készítőként dolgozott.

A GNL célja az, hogy olyan programokat, adatokat és eszközöket kínáljon, amelyek világszerte használhatnak az újságírók, bloggerek cikkeik elkészítésére, legyen szó kutatásról, vizualizációról, az elkészült cikkek megosztásáról, vagy a nézettség optimalizálásáról.

A budapesti workshopon három eszközön volt a hangsúly: a MyMaps-en, a Google Fusion Tables-ön, és a Google Earth-ön. A MyMaps segítségével egy normál Google-térképre tudunk beilleszteni különféle adatokat, ahogyan azt egy 2015-ös cikkünkben tettük, amikor azt mutattuk be, mely önkormányzatok kaptak rendkívüli karácsonyi ajándékot a szociális és gyermekétkeztetés rovására. De van rá egy frissebb példánk is, ez már a workshopon tanultak alapján készült a magyarországi stadionhelyzetről.

 

 

A Google Earth funkciója nagyban hasonlít a MyMaps-éhez, hiszen itt is a térképet használhatjuk alapként, annál azonban látványosabb vizuális lehetőségeket kínál, például megrajzolhatunk egy útvonalat, amelyet aztán videó formájában rögzíthetünk, legyen szó egy néhány utcát magában foglaló túráról, vagy a világ különböző pontjait összekötő virtuális repülőútról.

Míg az előző két eszközt akár olyanok szívesen használhatják, akik nem újságírók, a Google Fusion Tables már inkább azok számára lehet hasznos, akik sok adattal dolgoznak. Ahogy a nevéből is adódik, ez az eszköz különféle táblázatokat tud egyesíteni közös pontok alapján, az eredményt pedig többféle grafikonon, diagramon vagy vaktérképen ábrázolja. Hátránya, hogy szükség lehet olyan adatokra hozzá, amelyek egy normál felhasználónál nincsenek meg, például konkrét települések hosszúsági és szélességi foka. Erre jelenthetnek megoldást a Google adatbázisában rendelkezésre álló kész táblázatok.

D. Kovács Ildikó

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás