vidéki lapszemle

Új tervek szivárogtak ki a MotoGP-pályáról; visszavonták Balog díszpolgári címét Ózdon

Debreciner.hu: Ipari parkot, gokartpályákat és egyetemi központot építenének MotoGP helyett Hajdúnánáson egy kormány-előterjesztés szerint

Gokartpályákat, ipari és napelemparkot, valamint egy Agrárkutatási és Innovációs Központot hozna létre a kormány az Ukrajnában zajló háború gazdasági hatásaira hivatkozva felfüggesztett MotoGP-projekt helyett Hajdúnánáson – derül ki egy, a Debrecinerhez eljuttatott, eddig még nem nyilvános előterjesztésből. A lap többször is kerese levélben az előterjesztő Gulyás Gergely és Nagy Márton minisztereket. Választ egyelőre csak a Miniszterelnökségtől kaptak, ahol közölték, ilyen előterjesztést a kormány nem tárgyalt, ugyanakkor a dokumentum létezését sem cáfolták.

7300.hu: Megsérthette a Fidesz a választási törvényt, lekerülhetnek a komlói villanyoszlopokon lévő plakátok

Helyt adott a választási bizottság a Komló Összeköt Egyesület kifogásának a Fidesz villanyoszlopokra kihelyezett plakátjai ügyében – számolt be a hírről a 7300.hu. A döntés következményeként akár a plakátok eltávolítására is sor kerülhet, de a határozat még nem jogerős, és fellebbezésre is lehetőség van. A plakátokon nem tüntették fel a kiadó nevét, székhelyét és a kiadásért felelős személyt, továbbá a jelölő szerveztek megnevezése és logója sem szerepelt rajtuk.

Borsod24.hu: Ózd városa visszavonta Balog Zoltán díszpolgári címét a fideszes pedofilbotrányban játszott szerepe miatt

Még a Fidesz-KDNP városvezetés szavazta meg a kitüntetést Balog Zoltán püspöknek, aki azonban idén belekeveredett a kormánypárti pedofilbotrányba, az úgynevezett „kegyelmi ügybe”, és máig nem teljesen tisztázott, pontosan hogyan volt benne érintett. Ezért Ózdon megvonták Balogtól a díszpolgári címet – a képviselőtestület egyhangúlag hagyta jóvá a kitüntető cím visszavonását.

Szegeder.hu: Napi ezer autó készülhet majd Szegeden, ami komoly kihívás lesz a logisztikai szektor számára

»Pár éven belül hazánkban akár egymillió autó is készülhet, a jelenlegi információink szerint csak a BYD gyárának kapacitása nagyjából ezer új gépjármű piacra helyezéséhez járulhat hozzá naponta. Ezeknek az autóknak pedig nemcsak az elkészítése, de a felhasználókhoz történő eljuttatása is komoly logisztikai feladatokat ró majd a gyártókra, egyúttal a hazai logisztikai szektorra is« – idézte a Szegeder a Magyar Logisztikai Egyesület közleményét. Ráadásul a világban zajló konfliktusok és változások áremelkedést és megnövekedett szállítási időt is okoznak – mutatott rá a lap.

Pécsma.hu: Ötvenmilliót utalt a Volvo-per elítéltje a fideszes Bánki Erik cégének számlájára

Totális fordulatot hozott a pécsi Volvo-ügyben a másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla áprilisi végzése, ami a kaposvári elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot. Az önkormányzati lap akkor a bírósági tárgyaláson készült hangfelvétel alapján részletesen beszámolt a buszbeszerzéssel kapcsolatos perben hozott ítéletről, most azonban a jegyzőkönyvbe is betekinthetett. Ebből többek között kiderült, hogy a holland nyomozati anyag szerint a pénzmosásért jogerősen elítélt P. Endre a „vádbeli időszakban” 52 millió forintot átutalt annak a németországi cégnek a számlájára, aminek ügyvezetője és 91 százalékos tulajdonosa akkor Bánki Erik volt.

Nyitókép: Balog Zoltán és Janiczak Dávid, Ózd polgármestere a díszpolgári cím átadásán 2023 augusztusában. Fotó: Facebook

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42