Az RTL Klub Házon kívül című műsorának keddi adásában volt egy riport arról, hogy több magyar újságíró és közéleti szereplő telefonját is lehallgatták a Pegasus-kémprogram segítségével. Az így megfigyeltek között van Németh Dániel fotós-újságíró is, akinek anyagai több alkalommal megjelentek már az Átlátszón is. Mivel Németh a hatalmasságok leleplezése érdekében őrzi az inkognitóját, munkájáról és annak jelentőségéről Erdélyi Katalin, az Átlátszó főszerkesztő-helyettese beszélt a riportban.
A Direkt36 júliusban egy nemzetközi projekt részeként, egy kiszivárgott telefonszám-lista alapján írta meg, hogy az NSO nevű izraeli cég által kifejlesztett Pegasus kémszoftverrel magyar újságírókat, közéleti személyiségeket és kormánykritikus médiatulajdonosokat figyeltek meg.
Szeptember végén a lap arról is beszámolt, hogy a korábban a Lady MRD-ot (fedélzetén Szíjj Lászlóval, Homolya Róbert MÁV-elnökkel és egy kormánybiztossal) levideózó, a jachtozó Szijjártó Péter külügyminisztert és a 17 milliárd forintos magánrepülőből kiszálló Orbán Viktor miniszterelnököt és más hírességeket megörökítő Németh Dániel fotós-újságíró két telefonját is feltörték a kizárólag állami szervek által használt Pegasus kémszoftverrel 2021 július elején. Megfigyelése idején Németh Magyarországon tartózkodott egy külföldi utazása után, és a következőt tervezte.
Október elején a Partizán csatornáján jelent meg a nyári utazások eredménye: Németh Dániel és Rádi Gábor kisfilmje a NER idei luxusjachtos nyaralásáról. A 10 perces videón láthatjuk Jászai Gellértet, Barna Zsolt MKB-vezért, valamint Mészáros Lőrinc gyerekeit is a Lady MRD és Seagull MRD luxusjachtok fedélzetén, amikhez az OE-LEM lajstromjelű magánrepülő szállította Budapestről az utasokat – köztük Mészáros Lőrincet.
Júliusban szintén járt Nápolyban és Monacóban, de volt a magángép a Szardínián található Olbia, a szomszédos Korzikán található Figari, a finnországi Turku, a törökországi Antalya, a lengyelországi Goleniów, az olaszországi Catania, valamint Bécs repülőterén is. Augusztusban többször ment az OE-LEM Olbiára, Monacóba és Nápolyba, de megfordult Athénban és Rijekában (Fiume) is.
Az RTL Klub hírháttér műsora, a Házon kívül október 12-i adásában foglalkozott a Pegasus-botránnyal. A riportban Németh Dániel esete mellett bemutatták a szintén megfigyelt Panyi Szabolcs újságíró (Direkt36), Varga Zoltán médiatulajdonos (Centrál Médiacsoport, a 24.hu kiadója), Páva Zoltán (ex-MSZP-s politikus, az ezalenyeg.hu kiadója), Csikász Brigitta újságíró (jelenleg Blikk, korábban Átlátszó), Dercsényi Dávid újságíró (HVG) és Gémesi György, Gödöllői ellenzéki polgármesterének történetét is.
Németh Dániel nem kívánt nyilatkozni a riportban, ezért munkájáról és annak jelentőségéről az Átlátszó főszerkesztő-helyettese, Erdélyi Katalin beszélt a műsorban.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A Mészáros és Mészáros Zrt. az Országos Vízügyi Főigazgatósággal kötött szerződést iszapkotrásra egymilliárd forint értékben. Minden más részletet homály fed.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!