dokumentumfilm

„Valódi válaszok”: CEU-s dokumentumfilm készült a magyarországi oknyomozó újságírásról

A Közép-európai Egyetem (CEU) három diákja a magyarországi oknyomozó újságírásról forgatta vizsgafilmjét, melyben Zöldi Blanka, a Direkt36 munkatársa, és Erdélyi Katalin, az Átlátszó munkatársa mesélt a szakmáról.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Ajla Henic Sarajlic, Ádám Hushegyi és Endre Kuklin, a CEU három hallgatója 2018 novemberében egy rövid dokumentumfilmet forgatott arról, hogy milyen nehéz helyzetben vannak Magyarországon az oknyomozó újságírók, akiket támad és „fake news” médiának titulál a kormány, mégis töretlenül végzik a tényfeltárást.

Az alkotók, akiknek ez volt életük első filmje, azt nyilatkozták, hogy azért választották ezt a témát, mert fontosnak tartották bemutatni, hogy mennyire jelentős, ugyanakkor nehéz is az oknyomozó újságírás hazánkban, ahol a kormánypropaganda szerint az oknyomozók „Soros hadserege”.

A bő 6 perces kisfilm egy archív Index-felvétellel indul, amelyen maga Orbán Viktor miniszterelnök mondja azt az Index riporterének, hogy neki nem nyilatkozik, mert nem válaszol „fake news – gyáraknak”.

Ez már önmagában jól bemutatja, mennyire nem szereti a kormány a független sajtót, a folytatásban pedig Zöldi Blanka, a Direkt36 munkatársa, és Erdélyi Katalin, az Átlátszó munkatársa beszél a részletekről. A film végigveszi, hogy a kormány uralja a magyar médiapiac nagy részét, a kevés megmaradt független szerkesztőséget pedig szidják és nem méltatják válaszra. Ennek ellenére az oknyomozók dolgoznak tovább, mert ahogy kollégánk mondja a kisfilmben: az újságírók feladata az aktuális hatalom ellenőrzése, és a kormányzati támadások épp azt mutatják, hogy jól végezzük a munkánkat.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2