sajtószabadság

A fehérorosz újságírók élete sem csak játék és mese

Központi propaganda az állami médiában, megfigyelés, zaklatás, börtön, ellehetetlenítés a független újságoknál. Az új technológiák lehetőséget jelenthetnek a hatalmat ellenőrizni akaróknak, de ez még mindig nem jelent igazi veszélyt az elnyomókra.

 

tamogatoi_banner_cikkbe

 

Bár a nyugati szankciók enyhülni látszanak, a demokráciától azért még nagyon messze van a szovjet időkre legjobban emlékeztető, 22 éve uraló Alekszender Lukasenkó által vezetett kelet-európai ország. 2010-ben az ellenzékiekkel való széleskörű és durva leszámolásról számolt be a nemzetközi média, enyhülés ma is csak legfeljebb a politikai foglyok számának csökkenésében látszik. A Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet szerint Európában itt számít a legkevésbé szabadnak a média. A fehérorosz sajtó helyzetét mutatja be a Vice télen forgatott, három hete megjelent dokumentumfilmje.

A hatalmat ellenőrizni és nem kiszolgálni akarók feketelistákra kerülnek, lehallgatják, zaklatják, sőt eljárások alá is vonhatják őket – mondja a riport. Újságírók bebörtönzéséről, eltűnéséről is hallani lehetett az országban, ahol a tiltott tüntetésekről beszámoló újságírókat a hatóságok szabályszegő tüntetők közé sorolják. A videóban láthatunk egy orosz nagykövetség elé szervezett illegális tüntetést, ahol a rendőrségi igazoltatás közben egy demonstráló elmondja, az élő Youtube-os közvetítést végzők jelenléte nélkül valószínűleg börtönben kötnének ki. Így csak pénzbüntetésre számíthatnak.

A filmben megszólal Egor Khrustalev, az állami kettes csatorna volt alelnöke. A jelenleg műsorvezetőként dolgozó Khrustalev is elismeri, hogy Fehéroroszországban nem értelmezhető negyedik hatalmi ágként a média. A tv csatornák működését a hatalom engedélyezi, a felületek mögött pedig valamilyen szinten mindig ott van az állam, és moszkvai befolyás is felfedezhető.

A média feletti ellenőrzés nem csak engedélyek kiadásával érvényesül, akár utcai zaklatásnak is ki vannak téve az újságírók. A Vice filmesei elkísérték Rogachev városának ügyeiről blogolni próbáló Dzianis Daskevich-et egy riport helyszínére. Az újságíró egy drága, de el nem készült beruházás helyszínén készített fotókat, amikor először ismeretlen autósok kötöttek belé, majd a város propagandafelelőse akarta lebeszélni a képek publikálásáról, végül rendőrök ellenőrizték őt és a kocsiját.

Vannak azért az állam megkerülésére alkalmas módszerek, de kérdéses, ezekkel mennyi embert lehet elérni. A webes eszközöket használó filmesek, bloggerek, vagy művészek mellett nemrég indult egy illegális tévécsatorna is. A Belsat TV nem kapta meg az állami regisztrációt, ennek ellenére titkos irodát működtet a fővárosban. A minszki tudósítók weben küldik el anyagaikat a Lengyelországba áthelyezett központjukba, ahonnan műholdon keresztül sugároznak vissza Fehéroroszországba.

 

 

Halász Áron

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2