Fennállása óta először szerepelt az Átlátszó a közpénzből működő Kossuth Rádióban
Kollégánk a Felkelő című műsor szeptember elsejei adásában arról beszélt, hogyan nyerték el az MCC ingatlanjaira kiírt tendereket a kormányközeli cégek.
Néhány napja megjelent hosszú cikkében foglalta össze Szopkó Zita átlátszós újságíró mindazt, amit az „új offshore” néven emlegetett magántőkealapokról tudni lehet és érdemes. Az anyag megjelenésének napján pedig a Klubrádió Esti Gyors című műsorában beszélt a részletekről.
A magántőkealapokkal az átláthatatlanság a legnagyobb probléma, mert az alap mögött álló befektető(k) nevét nem kell nyilvánosságra hozni a magyar szabályozás szerint, ez pedig visszaélések melegágya lehet. A hiányzó transzparenciának versenyjogi vonatkozásai is lehetnek, többek között a piactorzító vállalatfelvásárlások által, de teret engedhet a bennfentes ügyletekre vonatkozó szabályozás megkerülésének is.
Általános gyakorlat szerint azokban az esetekben, amikor nem állapítható meg „hagyományos” módszerekkel a tényleges tulajdonos, a szervezet vezető tisztségviselője tekinthető annak. Ez a magántőkealapok esetében az alapkezelő vezetőjét takarja, vagyis az alapokról általában csak az alapkezelő és az abban vezető tisztséget betöltő személy(ek) adatait lehet megtudni. Ezen információk alapján kiderül, hogy a vagyon eltüntetésére remekül alkalmazható befektetési forma a NER-ben is népszerű: Mészáros Lőrincnek 13 magántőkealapja van, de még a kormányszóvivő férje is jelen van a piacon.
Offshore cégek helyett magántőkealapok mögé bújik a NER-elit, egyre több szektort hálóznak be a titkos pénzgyűjtők | atlatszo.hu
Az elmúlt években egyre többször lehetett hallani a gombamód szaporodó hazai magántőkealapokról, amelyek számos iparágba bevásárolták magukat cégek megvételével, ám az alapok mögött álló befektetők kiléte titokban maradt. Cikkünkben utánajárunk, miként fordulhatott elő, hogy a magántőkealapok mára gyakorlatilag felváltották az offshore cégeket. Emellett azt is megmutatjuk, hogy milyen jelentős hazai alapok vannak, és ezek milyen politikaközeli szereplőkhöz köthetők.
A magántőkealapokról szóló cikkünk szerzője, Szopkó Zita a Klubrádió Esti Gyors című műsorának 2022. január 10-i adásában beszélgetett a részletekről a műsorvezetővel, a felvétel itt visszahallgatható:
Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Kollégánk a Felkelő című műsor szeptember elsejei adásában arról beszélt, hogyan nyerték el az MCC ingatlanjaira kiírt tendereket a kormányközeli cégek.
A kormány újraszabályozná és felülvizsgálná a hazai akkuipar szereplőit, amihez a civil szervezetek szaktudására is szükség lenne, mondta el kollégánk a műsorban.
Dunai fenékküszöb Paksnál, olcsóbb augusztus 20-i nemzeti ünnep, pozícióban maradtak egyes NER-káderek – többek közt ezek voltak a beszélgetés témái.
Az új kormány ígéretei, tárlatvezetés a Karmelitában, a független sajtó feladatai a kormányváltás után: kollégánk a Magyar Hang közéleti vitaműsorában.