Ablakonként egymilliós függönyök, 500 millió eurós kölcsön Észak-Macedóniának
Heti lapszemlénk.
A héten az euró árfolyama átlépte a 400-as szintet, sőt, 415 fölött is járt. Minden bizonnyal ez is hozzájárult ahhoz, hogy felgyorsultak az Európai Bizottság és a magyar kormány közti tárgyalások, amelyek az újjáépítési alap (RRF) pénzeiről szólnak. 5,8 milliárd euró támogatás van függőben, és további 9,6 milliárd euró kedvezményes hitel. A támogatás 70 százaléka elvész, ha az év végéig az Európai Tanács nem hagyja jóvá a magyar kormány tervét a pénz elköltéséről. A kormány bejelentette, hogy négy pontban is engednek „Brüsszel” antikorrupciós elvárásainak.
Különösen nagy, illetve nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és hamis okirat felhasználása vétségében bűnösnek mondta ki a Gyulai Járásbíróság kedden azt a három vádlottat, akik az EU-s pénzből finanszírozott Öveges-programhoz kapcsolódóan mintegy 180 millió forint értékben egy már kidolgozott munkafüzetet és tanári segédanyagot újként és önálló fejlesztésként adtak el középiskoláknak. Viszont a nagyobb falattal, a természettudományos tantermek kialakításával és túlárazásával a Polt Péter vezette ügyészség nem foglalkozik.
Szociális bérlakások építésére és felújítására, illetve helyi fejlesztésekre, például óvodafelújításra nyerték a pénzt, ám ezekből szinte semmi sem valósult meg. Az alpolgármester szerint a pénz egyszerűen elment működésre. A korábbi polgármester lemondott. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság az RTL Híradóval közölte, hogy hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást, az uniós támogatás szabálytalan felhasználása miatt pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé megtették a szükséges intézkedéseket.
Az ellenzéki többség által négy hónapja indított eljárásban Szentgyörgyvölgyi Péter belvárosi polgármester bakonyi földbirtokainak titkát tárnák fel, de eddig csak falakba ütközött a vizsgálat. A kulcskérdésre senki sem akar válaszolni. Mennyiért vette bakonyi földjeit Szentgyörgyvölgyi Péter, a Fidesz belvárosi polgármestere? – erre a látszólag egyszerű kérdésre szeretnének választ kapni az ellenzéki képviselők hónapok óta a Fővárosi Közgyűlésben, eddig azonban nem jártak sikerrel.
Az NB II-ben szereplő Szombathelyi Haladás bejelentette, hogy Mészáros Lőrinc veje, Homlok Zsolt lett az új tulajdonosa. Mint írják, a labdarúgó klubot üzemeltető gazdasági társaságnak a tulajdonosa 2022. július 1-től Homlok Zsolt, aki így a jövőben közvetlenül tudja segíteni a szombathelyi labdarúgó klubot a kitűzött célok elérésében.
Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét a Karmelita kolostorban 2022. május 9-én (forrás: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHeti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!