adatvizualizáció

Hol tart most az orosz vakcinadiplomácia?

Nem Magyarország az egyetlen ország, ahol előszeretettel oltanak koronavírus ellen az orosz vakcinával, hiszen több mint 50 ország rendelt már belőle. Különösen azok az államok nyitottak, amelyek nem rúgtak labdába első körben a nyugati oltóanyagok beszerzésében. Oroszország pedig ezt a helyzetet igyekszik a politikai és gazdasági előnyszerzés reményében kihasználni. 

A Magyarországon is használt Szputnyik V, illetve az egyadagos Szputnyik Light oltóanyagból az eddig nyilvánosságra került adatok szerint legalább 440 millió dózis szállítását vállalta Oroszország külföldi partnerek felé. Ebből becslések szerint idén 390 millió adagot tud majd előállítani. Ez a mennyiség az eredeti kétadagos vakcinából csaknem 200 millió fő oltására lesz elegendő Oroszországon kívül. 

Világviszonylatban ez a 2021-re tervezett 12,5 milliárd dózis mindössze valamivel több mint 3%-a. Összehasonlításképp a Pfizer vakcinája a világ gyártásának 24%-át, a kínai vakcinák pedig több mint az összes dózis negyedét adhatják 2021-ben. Mivel Oroszország egyelőre a vállalt és tervezett előállítási ütemet sem tudja tartani, sok országban késnek a már beígért oltások. Kérdés, milyen diplomáciai sikert tud majd elkönyvelni így hosszú távon. 

Orosz vakcinagyártás és értékesítés

Az Orosz Közvetlen Beruházási Alap (RDIF) 10 országból 15 előállítóval kötött szerződést a gyártási kapacitás problémáinak leküzdésére. Ezek a kínai, dél-koreai, iráni és indiai gyártók fognak felelni az előállított vakcinák több mint kétharmadáért. Többek között ezért tervezik Indiát is bevonni a gyártásba. Három lépésben fogják megkezdeni a gyártást Indiában, ahol több év alatt 850 millió dózist remélnek előállítani. Első lépésként jelenleg használatra kész oltásokat szállítanak, majd nagyobb adagokat, amelyeket Indiában kell kisebb dózisokba csomagolni és végül magát a technológiát tervezik megosztani indiai cégekkel, hogy ott helyben történhessen az előállítás. Ezekből az országokból fog átkerülni az előállított oltóanyag a harmadik felekhez.

Szémann Tamás – Szabó Hédi

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2