Uncategorized

Második lett az Átlátszó az első, újságíróknak szóló hackathonon

Pénteken rendezték meg Magyarországon az első, kifejezetten újságíróknak szóló hackathont. Az Átlátszó csapata másodikként: az Index után, a Direkt36 előtt végzett egy oktatásról szóló adatábrázolási projekttel.

A hackathon – neve ellenére – nem valami illegális tevékenységet takar, hanem a gyors adatfeldolgozás jól csengő neve. A Független Médiaközpont mostani rendezvényén 9 órára gyűltek össze a versenyzők, összesen hét csapat. Az ismert szerkesztőségek, az Index, az Átlátszó, a Forbes és a Direkt36 mellett több kisebb csapat is indult.

 

http://instagram.com/p/BSBY8jpBZW9/

 

A hét csapat három Excel-táblát kapott a Központi Statisztikai Hivataltól, ezeket kellett durván nyolc óra alatt megtisztítani és kiszűrni belőle a lehetséges sztori ötleteket. A kapott adathalmazból minden csapat mást hozott ki, nem voltak egyező történetek.

Az Átlátszó csapata, amely két főállású újságírónkból illetve az Átlátszó Erdély munkatársából állt, az oktatásról szóló adatokat használta fel. Kifejezetten az infotechnikai eszközök és a középfokú oktatás közötti kapcsolatot vizsgáltuk, mivel a kormány 2017-tól 34,4 milliárd forint EU-s pénzzel támogatja a digitális oktatást.

Kisebb technikai problémák után végül késő délután került sor az eredményhirdetésre, ezt a K-Monitor Facebook-oldalán élőben lehetett követni. A versenyt az Index nyerte, az Átlátszó a második helyen végzett.

További információ: http://hackathon.cij.hu/

Katona Fruzsina

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2