Budajenő

Soltész Miklós hintává alakította a közútra rálógó kocsibeállót, amivel kizárta a szomszédját a saját telkéről

Az egyházügyi államtitkár néhány éve megvette a budajenői önkormányzattól a háza melletti utca egy részét, ahova aztán egy kocsibeállót épített, ami rálógott az út megmaradt részére. Emiatt a Soltészék mögötti telekre lehetetlen volt autóval behajtani, így a tulajdonos az oda tervezett háza építését sem tudta elkezdeni. Ráth Gábor panasza nyomán a kormányhivatal tavaly a kocsibeálló lebontására kötelezte Soltész Miklóst, de a KDNP-s államtitkár csak az építmény egy részét bontotta le és két hintát akasztott a faszerkezetre.

Ráth Gábor időközben beperelte az önkormányzatot, amiért az eladta Soltésznak az utca egy szakaszát, holott egy közút a törvény szerint olyan nemzeti vagyonnak minősül, amit nem lehet értékesíteni. A férfi azonban elsőfokon elvesztette a pert, mert a bíróság szerint a falu szabályosan adta el az 91 négyzetméteres útrészt az államtitkárnak – és a kérdéses utca az elsőfokú ítélet szerint nem is közút, hanem csak egy „kivett út”.

Soltész miatt nem tud behajtani a saját telkére

Tavaly májusban számoltunk be arról, hogy Soltész Miklós egyházügyi államtitkár és KDNP-alelnök néhány éve megvette a budajenői háza melletti közút 91 négyzetméteres részét az önkormányzattól kb. 150 ezer forintért. A Soltészék mögötti telekre autóval az út megmaradt részéről lehetne bejutni, de az csak papíron 3 méter széles, valójában nagy részét egy fákkal szegélyezett betonozott árok teszi ki.

Az egyházügyi államtitkár ráadásul 2024-én tavaszán még egy kocsibeállót is épített az általa megvett területre – ám az építmény jócskán rálógott a maradék közútra is, végképp ellehetetlenítve a hátsó telekre való bejutást. Emiatt a Soltészék mögötti telek tulajdonosa, Ráth Gábor nem tud behajtani autóval a saját telkére, és nem tudta elkezdeni az oda tervezett háza építését. Ottjártunkkor mi is csak gyalog, libasorban sétálva tudtunk bemenni Ráth telkére.

 

Az államtitkár hintává alakította az építményt

Ráth Gábor több módszerrel is próbálta elérni az útra rálógó kocsibeálló eltüntetését: először az önkormányzathoz fordult, ami kötelezte is Soltészt az építmény lebontására és a saját telkén belüli „áthelyezésére” a helyi építési szabályoknak megfelelően – vagyis a telekhatáron belül, több méternyi sávot szabadon hagyva. Az államtitkár azonban vitatta ezt a döntést, és jogi herce-hurca kezdődött.

Ráth közben az illetékes kormányhivatalnál is panaszt tett az ügyben, hiszen az építéshatósági ügyek 2020 tavasza óta oda tartoznak. A férfi panasza után 7 hónappal született meg a Pest megyei hatóság döntése, amellyel a kormányhivatal arra kötelezte Soltész Miklóst 2024 novemberében, hogy a kocsibeállót „tegye szabályossá átalakítással vagy bontással”. Erre hat hónapot adtak az egyházügyi államtitkárnak, aki akkor úgy reagált az ezzel kapcsolatos megkeresésünkre, hogy „a kormányhivatal határozatában foglaltakat pedig természetesen tudomásul vesszük és be is tartjuk”.

Soltész azóta sem bontotta el a kocsibeállót, csak részlegesen, és két hintát akasztott rá

– így ugyanis már nem (gépkocsi)tároló, hanem csak egy kerti játék.

Ez persze nem segít Ráth Gáboron, sőt: a férfi ugyanúgy nem tud behajtani autóval normálisan a saját telkére, amire emiatt építési engedélyt sem kapott. Annak feltétele ugyanis a teljes közművesítés (víz, csatorna, villany bevezetése), ám azt eddig nem tudták megcsináltatni, mert nem elég széles a területre vezető Szitakötő utca megmaradt (Soltésznak nem eladott) része, hiszen a nagy része egy vízelvezető árok.

Soltész Miklós néhány napja a Blikknek azt nyilatkozta az üggyel kapcsolatban, hogy „a családunk életét megkeserítő szomszéd és tulajdonostársa”, vagyis Ráth Gáborék a telküket megközelíthetnék hátulról, egy szántóföld melletti földút felől is, ahogy az a falu rendezési tervében is szerepel.

Ráth ezzel kapcsolatban az Átlátszónak elmondta, valóban az a tervük, hogy a területüket négy részre osszák négy családi ház építése érdekében, és a négyből három teleknek hátulról lenne a bejárata – csak egynek maradna elöl, Soltészék mellett. Ehhez kérték is önkormányzattól a HÉSZ-módosítását, de az még nem jogerős és a leendő telkek nem közelíthetőek meg közútról, ezért a földhivatal nem engedélyezte a terület négy részre osztását.

Anélkül pedig nem kapnak építési engedélyt, aminek egyébként is előfeltétele lenne a teljes közművesítés. Azt pedig eddig nem tudták megcsinálni – bár a múlt héten végre el tudták kezdeni a csatorna bevezetését, mert Ráth az ország másik felén talált egy olyan vállalkozót, aki elvállalta a munkát a nem szokványos körülmények ellenére is.

Soltesz Miklos kocsibealloja

A Ráth Gábor telkéhez vezető megmaradt közút Soltész Miklós kocsibeállója mellett 2024 májusában (fotó: Átlátszó/Bodoky Bence)

Elsőfokon vesztett a szomszéd a bíróságon

Ráth Gábor nem csak a kormányhivatalhoz fordult Soltész Miklós kocsibeállója miatt, hanem időközben pert is indított amiatt, hogy az önkormányzat eladta a közút egy részét az államtitkárnak.

A férfi azt kérte a keresetében, hogy a bíróság nyilvánítsa érvénytelennek azt a szerződést, amellyel az önkormányzat eladta a Szitakötő utca 91 négyzetméteres részét Soltész Miklósnak nagyjából 150 ezer forintért. Álláspontja szerint ugyanis ez jogszerűtlen volt, mert minden közút forgalomképtelen nemzeti vagyon, amit nem lehet(ett volna) értékesíteni.

Ahogy azt tavalyi cikkünkben írtuk, az Átlátszó jogi szakértője a panaszossal ért egyet, mert a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 5. §-a szerint a helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező nemzeti vagyonba tartoznak a helyi közutak és műtárgyaik. A Kúria Pfv.21123/2016/6. számú precedensképes határozata szerint jogszabályba ütközése folytán semmis az a szerződés, amellyel az önkormányzat eladta az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező, a nemzeti vagyonba tartozó közutat.

Az elsőfokon eljáró Budaörsi Járásbíróság azonban

elutasította Ráth Gábor keresetét, és a férfit arra kötelezte, hogy fizessen 381 ezer forint perköltséget Soltész Miklósnak és feleségének, valamint 240 ezret a budajenői önkormányzatnak. 

Az elsőfokú bíróság többek között arra az önkormányzati érvelésre alapozta a döntését, hogy Budajenő akkori vezetése értékesíthetővé nyilvánította az útrészt, mielőtt eladták volna Soltésznak, vagyis szerintük minden jogszerű volt.

„A perbeli telekalakítási és adásvételi szerződés megkötésekor tehát a szerződés tárgyát képező ingatlanrész már nem minősült a helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező nemzeti vagyonba tartozó vagyonelemek. Ezért a szerződés nem forgalomképtelen területről szólt.” – olvasható az ítéletben. Arra is kitérnek a dokumentumban, hogy az útrész Soltészék telkéhez való csatolásához annak idején a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatalának Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Útügyi osztálya is hozzájárult előzetesen, még a szerződés megkötése előtt.

„Nagyon szomorúak vagyunk, mert egyrészt meghiúsolt az, ami miatt megvettük a telket: nem sikerült még odaköltöznünk. Másrészt azért is szomorúak vagyunk, hogy ilyesmi egyáltalán előfordulhat Magyarországon. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy a szakhatóságok úgy döntenek egy úteladás mellett, hogy nem vizsgálják meg a körülményeket – hiszen az utcából maradt 3 méter csak papíron létezik. Szomorú az is, hogy a bíróság sem vette ezt figyelembe.” – mondta az ítéletről Ráth az Átlátszónak.

A bírósági döntésből egyébként az is kiderült, hogy

a kérdéses Szitakötő utca papíron nem közút, és soha nem is volt az, hanem csak „kivett út” minősítéssel szerepel az ingatlan-nyilvántartásban.

A bíróság szerint ezért nem is esik automatikusan a nemzeti vagyonról szóló törvény alá, vagyis nem alapból forgalomképtelen, hanem az önkormányzaton múlik, hogy mit csinál vele. A bíróság emiatt úgy ítélte meg, hogy a település előző vezetése jogszerűen járt el, amikor saját hatáskörében eljárva eladhatóvá nyilvánította az utca egy részét, hogy Soltész Miklós államtitkár megvehesse.

„Ez egy olyan ügy, ahol az önkormányzat úgy adott el egy utat, hogy kizárólag egy államtitkár magánérdekét nézte, hiszen az a 150 ezer forint, amit Soltész fizetett az útrészért, biztos nem hiányzott a büdzséből, és az útrész nem is rótt plusz feladatokat a falura. Az útrész eladása csak az államtitkárnak volt jó, nekünk viszont nagyon rossz. Ha másodfokon is elvesztjük a pert, akkor vélhetően befedi az önkormányzat az árkot, és lesz egy kényszerbejárásunk egy normális utcai bejárat helyett.” – nyilatkozta Ráth Gábor az Átlátszónak. A férfi csalódott, de nem adja fel: készül az október elején esedékes másodfokú tárgyalásra.

„Szeretném kiemelni, hogy nemrég újra üzentem az államtitkár úrnak, hogy még most is békülnék, mert semmi mást nem szeretnék, mint bejutni normálisan a telkemre. Nem bíróságra akarok járkálni, de sajnos ő ezt a békekötést mindig kategórikusan elutasította. Kényszeremben fordultam a médiához, mert senki nem vette komolyan az ügyemet. Csak az Átlátszó tavalyi cikke után foglalkozott a hatóság az államtitkár úr illegális kocsibeállójával. Azt gondolom, hogy Magyaroszágon csak a sajtó tud segíteni az embereknek, a nyilvánosság ereje.” – mondta lapunknak Soltész Miklós szomszédja.

Új funkció

Új funkció bevezetését tervezzük, amely lehetővé tenné, hogy személyre szabott értesítéseket küldjünk az olvasók által követett oknyomozások fejleményeiről. Kérünk, hogy segíts a fejlesztésben, és válaszolj erre a néhány kérdésre! 

Milyen közel élsz a cikkben bemutatott történet helyszínéhez?  (Kötelező)
Hatással van ez az ügy az életedre vagy a környezetedre? (Kötelező)
Ha lesznek az ügynek fejleményei, hogyan szeretnél értesülni azokról?  (Kötelező)

Erdélyi Katalin

A címlapkép Átlátszó-montázs: Soltész Miklós hintává alakított kocsibeállója 2025. szeptember 19-én (fotó: Ráth Gábor) és az államtitkár (fotó: Soltész/Facebook)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42