„Nincs megállás. Hasít a 21 pontos akcióterv” – írta február hatodikán közösségi oldalán a miniszterelnök. A posztban Orbán Viktor azt is kiemelte, hogy „eddig 2 milliárd forintot” igényeltek a családok a január elején indult Vidéki Otthonfelújítási Programban. Közadatigénylésben kértük ki az Államkincstártól, hogy eddig mennyi ilyen támogatást fizettek ki. Az adóhivatal közben azt közölte, hogy egyes cégek fiktív számlákkal próbálják megszerezni a támogatást, tényleges felújítási munkák nélkül.
„Orbán Viktor miniszterelnök úrral ellátogatottunk Ági nénihez, aki örömmel mesélte, hogy a vidéki otthonfelújítási támogatásnak köszönhetően végre korszerűsítheti otthonát. Az új program révén a nyugdíjasok számára is lehetőség nyílik lakókörnyezetük szebbé, komfortosabbá tételére. A kormány célja, hogy minden generáció biztonságban és kényelemben élhessen Magyarországon” – Vitályos Eszter február közepén posztolta ezt. Ugyan a nyugdíjasok programja csak március 26-án indul, az öröm a Fidesz részéről folyamatos.
Tavaly november közepén jelentette be a kormány, hogy 2025 januárjától újra lesz otthonfelújítási program. Azonban nem mindenkinek, mint 2022-ben, hanem csak az 5 ezer főnél kisebb településeken (összesen 2887 ilyen van hazánkban) élő gyermekeseknek. A pályázási lehetőséget később a nyugdíjasokra is kiterjesztették, március végétől már ők is igényelhetik a támogatást, de a településméret rájuk is vonatkozik.
Orbán szerint 2 milliárd forintot igényeltek már a vidékiek
A kormánypárti lapok egyből meglátták a programban a csodát, és idézték Nagy Mártont, aki szerint „Gazdasági fordulatot hoz az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv”. A fideszes propagandamédia megírta azt is, hogy „A miniszter szerint a megfizethető lakhatást szolgáló intézkedések, mint például a vidéki otthonfelújítási program elindítása vagy a nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználásának megteremtése, illetve a kollégiumépítési program felpörgetheti az ingatlanpiacot, amely érdemben járulhat hozzá az építőipar teljesítményéhez.”
Február elején Orbán Viktor annak örült a Facebook-oldalán, hogy már 2 milliárd forint otthonfelújítási támogatást igényeltek a vidéki családok a Magyar Államkincstártól. Alig egy hónappal a program elindulása után, ami elég furcsa.
Főleg, hogy Orbán előtt pár nappal, január 24-én Zsigó Róbert (Fidesz) államtitkár arról beszélt, hogy „Az első kérelmek már beérkeztek a Kincstárhoz. Az elbírálás a beérkezés sorrendjében történik. A kérelmek elbírálására a beérkezést követően 90 nap, online benyújtás esetén 30 nap áll a Kincstár rendelkezésére.”
A támogatási kérelmeket ugyanis a Magyar Államkincstárnak (MÁK) kell benyújtani. Az államkincstár honlapja szerint maximum 3 millió forint összegű támogatás igénybevételére van lehetőség, melynek feltételeit a vonatkozó kormányrendelet szabályozza.
Eszerint számos felújításra elérhető a támogatás, ugyanakkor – ismerve az építőipari szakemberek elérhetőségét – nagyon gyorsak voltak, akik január elseje és február eleje között már el is készültek a munkálatokkal, és a papírokat is leadták. A kérelem benyújtásához ugyanis összesen 23 dokumentum kell, köztük vállalkozói szerződések, összesítők, igazolások.
Ha a miniszterelnök által említett, egy hónap alatt benyújtott pályázatok mind a maximális 3 millió forintos támogatást kérték, akkor az Orbán által említett 2 milliárd forintnyi igénylés 667 pályázót jelent.
A Magyar Államkincstártól ezért február 26-án közérdekű adatigénylésben kértük ki, hogy mennyi igény érkezett be hozzájuk, és azokból mennyit fizettek ki. A válaszuk szerint
„a 2025. február 26-ig beérkezett 2058 pályázat közül 12 támogatott pályázat kifizetése történt meg, összesen 29,4 millió forint értékben.”
Azt, hogy összesen mennyi pénzt kértek a pályázók, nem árulta el a MÁK. Azonban ha a kifizetett 29,4 millió forintot elosztjuk a támogatott pályázók számával (12), akkor az jön ki, hogy átlagosan 2,45 millió forint otthonfelújítási támogatást adott a Kincstár az igénylőknek.
Viszont ez a február végéig kifizetett 29,4 millió forint a miniszterelnök által február elején jelzett 2 milliárdos igénynek kevesebb mint másfél százaléka. Ha pedig az adatigénylésünk időpontjáig újabb kérelmek érkeztek be, akkor még ennél is kisebb részét fizették ki a vidékiek által igényelt támogatásoknak.
Nem nehéz ebből arra következtetni, hogy a Vidéki Otthonteremtési Program egyelőre aligha igazolja Nagy Mártont, miszerint a támogatás „érdemben járulhat hozzá az építőipar teljesítményéhez”.
„Csalárd céglovagok használtak ki magánszemélyeket, és próbálták illegálisan megszerezni a vidéki otthonfelújításért járó támogatást. Néhány csalárd cég biztosította a fiktív felújításról szóló számlákat, a félrevezetett magánszemélyek pedig a támogatás töredékéért vállalták a közreműködést. Voltak olyanok is, akik azt sem tudták, hogy már beadták a pályázatot a nevükben.”
Arra, hogy a februári örömhír, miszerint már kétmilliárd forint támogatást kértek a családok, mennyire ingatag, a NAV közleménye is rámutat. Mint írják:
„Az elmúlt két hónapban a NAV folyamatosan vizsgálta a pályázatokhoz benyújtott számlák valódiságát, sokszor a helyszínen is, ahol a pályázatot benyújtó magánszemélyektől is érdeklődött a beruházás körülményeiről, a számlakibocsátók tényleges munkavégzéséről. (…) Ha az adóhivatal a számlák hiteltelenségét állapítja meg, azt minden esetben jelzi a Kincstárnak, így a támogatás semmiképpen nem landolhat illetéktelen kezekben.”
Segesvári Csaba
Címlapkép: Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter beszél a Vidéki otthonfelújítási programról tartott sajtótájékoztatón a Kulturális és Innovációs Minisztériumban 2024. november 18-án. (fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
2002-es évértékelő beszédében a miniszterelnök azt mondta, hogy 2001 volt az áttörés éve. 2017-ben már óvatosabb volt: azt mondta, abban az esztendőben sikerülhet a gazdasági áttörés.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!