Média

Okos eszközök, kidfluenszerek, gyermekpornográfia – konferencia a gyermekek online jelenlétéről

Két nap alatt 40 szakembertől hallhattak előadásokat az érdeklődők a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által megrendezett, XIV. Média- és Internetkonferencián. A Magyar Telekom székházában tartott rendezvény szlogenje a „Tegyünk együtt egy jobb internetért” volt. Az eseményen az Átlátszó is részt vett, összefoglaltuk a programot.

Ma már a kidfluenszerek világában élünk. Egy olyan világban, ahol óvodáskorú gyermekek állítanak elő saját tartalmat és tartják a kapcsolatot szintén kiskorú követőikkel. Habár ez a jelenség az újmédia világában is nagyon friss, számos országban, így hazánkban is egyre elterjedtebb. Bereczki Enikő generációkutató a XIV. Média- és Internetkonferencián beszélt erről a jelenségről. A konferencia az online világ aktualitásait dolgozta fel, középpontba helyezve a gyermekek online biztonságát. Az eseményen 40 szakember, köztük pszichológus, tartalomgyártó, etikus hekker, médiakutató, ügyész és kiberbiztonsági szakértő számolt be az internet és a kütyük hatásairól, előnyeiről-hátrányairól és veszélyeiről. A két napos rendezvénynek a Magyar Telekom székháza adott otthont, a rendezvény szlogenje a „Tegyünk együtt egy jobb internetért” volt.

Sok a fiatal elkövető

Több előadás során szóba került a gyermekpornográfia. Dr. Szabó Judittól, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársától megtudhattuk, hogy 2021-ben a regisztrált elkövetők között 42,5 százalék volt a fiatalkorúak (azaz a 14-17 év közöttiek) aránya. A leggyakoribb eset, amikor a fiatalok megszerzik egymásról a pornográfnak minősülő felvételeket és átküldik egymásnak. Dr. Balogh Anna ügyész arról számolt be, hogy

már az óvodás korúakról is készül pornográf felvétel.

A Covid járvány óta ráadásul egyre nagyobb arányban jelennek meg olyan ügyek, melyekben a fiatalok tudatosan, a dark webről töltenek le pornográf felvételeket. Az ügyész előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy tudáshiány van a sértetti és az elkövetői oldalon is, sokan például nem tudják, hogy a jogszabályok alapján ki számít gyermeknek vagy, hogy mi minősül gyermekpornográfiának és mennyire súlyosan bünteti ezt a törvény.

Sok óvodás kap okos eszközt

A konferencián sok előadás érintette a fiatalok digitális eszközhasználatát. Különösen nagy figyelmet kapott az óvodás korosztály, hiszen a gyermekek egyre korábban találkoznak digitális eszközökkel.

Azoknál a gyermekeknél, akik 2 éves korukban vagy korábban használtak okos eszközt, figyelemzavar, magatartási problémák, hiperaktivitás és megkésett beszédfejlődés tapasztalható. A szakirodalom ezeket a gyermekeket néma generációnak hívja, a WHO pedig 2 éves kor alatt egyáltalán nem ajánlja a digitális eszközök használatát.

A kidfluenszerek világában élünk

Nem segít az online világ és a kütyük elkerülésében az sem, hogy az egyre fiatalabb internethasználó generációnak már saját influenszerei is vannak. A kidfluenszerek Magyarországon jellemzően sztárszülők gyermekei, de vannak köztük olyanok is, akik már óvodás korban elkezdtek tartalomgyártással foglalkozni. Berecki Enikő generációkutató ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy míg korábban a gyermeksztárokat komplett filmes apparátus és szakértő stáb vette körül, addig a mai kor kidfluenszerei magukra vannak hagyva, azonnali visszajelzéseket kapnak a követőiktől, akik

nem mindig kegyesek hozzájuk.

Mindez azért is aggasztó, mert ezeknek a gyermekeknek most fejlődik ki a személyisége, az identitása, éppen ezért fontos volna, hogy védett közeg vegye őket körül és pozitív visszajelzéseket kapjanak.

Hogyan segíthet a hatóság?

Az előadások során etikus hekker, kiberbiztonsági szakértő és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai beszéltek arról, hogy hogyan lehet azonosítani az anonim online zaklatókat, és milyen kihívásokat támaszt az online világ a hatóságok elé. Az előadások során szó esett a grooming jelenségről, valamint a blackmail zsarolásról is, mely egyre gyakoribb.

A szakemberek azt javasolták, hogy ha bajba kerülünk az online világban (például zsaroló leveleket kapunk), ne papíralapú feljelentéssel forduljunk a hatóságokhoz, mert a nyomozást csak digitális lábnyom alapján lehet elindítani. Sokkal többet segítünk a hatóság embereinek, ha rendelkezésre bocsátjuk az elkövető IP címét vagy egyéb digitális adatát.

A konferencián egy előadás és egy kerekasztal-beszélgetés során a gyermekek, fiatalok online pénzügyi tudatosságáról is szó esett. Figura Magdolna mentortanár kiemelte, hogy a közoktatásban nincs önálló, pénzügyekkel foglalkozó tantárgy, annak ellenére, hogy nagy szükség lenne rá. Egyéb tantárgyakba beépített pénzügyi tananyagok ugyan vannak, de ahhoz, hogy ezek eljussanak a diákokhoz, elhivatott pedagógusok kellenek. Ezen a ponton azonban a közönség soraiból felmerült az a kérdés, hogyan beszélhetne egy pedagógus

hitelesen a pénzügyi tudatosságról,

miközben ő maga is a saját fizetésemeléséért és egzisztenciális biztonságáért küzd.

A felsorolt előadásokon túl számos más érdekes témával is megismerhettek a jelenlévők: a deepfake jelenségtől kezdve a mesterséges intelligencián át egészen a közösségi média platformokig sok hasznos tudnivaló elhangzott. Az eseményről videófelvétel készült, mely visszanézhető a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Youtube csatornáján.

Szabó-Gödri Rita

Kiemelt kép: a konferencia egyik pillanata. Fotó: Szabó-Gödri Rita

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42