Bezárás
Nemzeti Együttműködés Rendszere

Répássy Róbert az Andrássy út 70. adásvételénél is jogászkodott az államnak

Az ingatlanra az állam egy tavaly decemberi kormányrendelettel szerzett elővásárlási jogot, és idén júliusban egy kormányhatározattal 4 milliárd forintot különített el a megvásárlására. Az Átlátszó birtokába került szerződések szerint Répássy Róbert korábbi fideszes országgyűlési képviselő az adásvételben való segédkezésért bruttó 3 millió forintot, a vételár egy részének letétkezeléséért pedig nettó félmilliót kapott a Miniszterelnökségtől.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

2017. december 27-én megjelent egy kormányrendelet, ami a Magyar Állam elővásárlási jogát jegyezte be a világörökségi területeken fekvő ingatlanokra. A rendelet hatálya alól kivételt képeznek a lakóházak, a termőföldek és az erdőgazdasági területek.

Az elővásárlási jog azt jelenti, hogy ha egy ilyen ingatlant el akar adni a tulajdonosa, akkor köteles értesíteni az államot az eladási szándékáról. Az államnak 8 napja van eldönteni, hogy meg akarja-e venni az ingatlant. Ha igen, akkor az állam a tulajdonos és az eredeti vevőjelölt közötti megállapodásban szereplő összeget köteles kifizetni.

Július 10-én a Magyar Közlönyben kijött egy kormányhatározat, ami 4 milliárd forintot csoportosított át “a világörökség védelmével összefüggésben az államot megillető elővásárlási jog gyakorlásának céljára”.

A G7 megkérdezte a Miniszterelnökséget, hogy pontosan mire kell ez a pénz. A gazdasági lap válaszul a kormányközeli Magyar Időkben megjelent cikk linkjét kapta, ami arról szól, hogy megveszi az állam az Andrássy út 70. alatt található irodaházat. Az ingatlan eladója a Stena Property Kft., ami egy luxemburgi társaság, a Stena International száz százalékos tulajdonában van. Az eredeti vevő az OTP Bank leánycége, az Inga Kettő Kft. lett volna, de az állam az elővásárlási jogával élve megvette előle az irodaházat.

Az Átlátszó egyik olvasója közadatigénylésben kérte ki a Miniszterelnökségtől a július utolsó két hetében kötött szerződéseket, és azok közül kettő kapcsolódik az Andrássy út 70. szám alatti ingatlanhoz.

Július 20-án a Miniszterelnökség megbízta Répássy Róbert ügyvédi irodáját, hogy bruttó 3 millió forintért működjön közre az adásvételben. A feladatok közé tartozott a jogi tanácsadás, a szerződés ellenjegyzése, és a földhivatali ügyintézés is. Szintén a Répássyékra váró feladatok közé sorolták a letétkezelést, de jelezték a dokumentumban, hogy erről majd külön megállapodást kötnek vele.

Így is lett. Egy július 24-én kelt szerződésben a Miniszterelnökség nettó félmillió forintos díjazásért letéteményesi megbízást adott a Répássy Ügyvédi Irodának. A szerződés értelmében Répássyék bankszámlájára utalta az állam a vételár egy részét, 8,1 millió eurót (kb. 2,6 milliárd forint), és ők utalták tovább az eladónak, amint az töröltette az ingatlan tulajdoni lapjáról a 7,8 millió eurós jelzálogot.

A két szerződés itt olvasható egymás után, lapozható formában:

Az Andrássy út 70. pontos vételára egyébként nem ismert, csak a kormányhatározatban elkülönített 4 milliárd forintos összeg nyilvános. Az eladó State Property Kft. tavalyi beszámolójában azonban ennél jóval olcsóbban, nagyjából 1,7 milliárd forintos értéken szerepel az irodaház:

“Az ingatlan értékbecslője által készített kimutatás alapján az épület piaci értéke 2017.12.31-én 5.300.000
EUR.”

Tóth Bertalan MSZP-s képviselő egy hete közölte, hogy feljelentést tesz különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt, mert szerinte irreálisan magas az állam által kifizetett vételár. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint viszont az 1,2 millió forint körüli négyzetméterár egyáltalán nem nevezhető kiugróan magasnak.

Gulyás a 24.hu-nak azt mondta, hogy “éppen kormányzati célokra hasznosítható épületet kerestek a belvárosban egy új minisztériumi osztály számára, amikor beérkezett az Andrássy 70.-re vonatkozó ajánlat. Az épületet ezután a Miniszterelnökség is felbecsültette, és saját szakértői nem tartották rossz vásárnak, különösen azért, mert ritkán bukkan fel a piacon ilyen kiváló állapotban lévő irodaház.”

Az Andrássy út 70. épülete. (fotó: Átlátszó)

Az adásvétellel kapcsolatban a Répássy Ügyvédi Irodának kifizetett összegek egyébként az ügyvédi piacon nem magasak. A kérdés inkább az, hogy miért kell egy ilyen egyszerű ügylettel külsős ügyvédet megbíznia az államnak, hiszen a Miniszterelnökségen is dolgoznak jogtanácsosok, akik külön díjazás nélkül, a fizetésükért cserében elvégezhették volna a munkát.

Az pedig különösen pikáns, hogy épp Répássy Róbertet bízta meg a Miniszterelnökség.

Répássy 1998-tól volt a Fidesz országgyűlési képviselője, a 2010-2014-es ciklusban közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár volt, 2014-től pedig az Igazságügyi Minisztérium államtitkára. 2015-ben váratlanul leváltották, és 2018-ban már nem is jutott be a parlamentbe, miután a párt listáján a biztos kieső 144. helyet kapta.

Úgy tűnik azonban, hogy nem feledkeztek meg róla teljesen: nemrégiben beszámoltunk arról, hogy a volt Malév-székház adásvételénél is 3 millióért jogászkodott a Miniszterelnökségnek.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom