Milliárdokat költ a magyar állam a hagyományos kínai orvoslás támogatására a XV. kerületben is

Fotó: kormány.hu
Fotó: kormány.hu

 

A botránykővé vált 1,35 milliárdos egyetemi beruházás költségének csak a töredékét teszi ki a hagyományos kínai orvoslással foglalkozó részleg létrehozása: az intézet egy emeletet foglal majd el a most épülő hat emeletes Szentkirályi utcai épületben. Egyelőre csak 220 millió forintról van kormányhatározat, összességében viszont milliárdokba fog kerülni a 15. kerületben induló másik kínaimedicína-projekt – a hagyományos kínai gyógyászati központ céljaira átadott mintegy 6500 négyzetméternyi ingatlan olyan rossz állapotban van, hogy az épületeket lényegében a szerkezettől újjá kell építeni.

 

1xckok

 

Hogy mennyire tekinthető hatásosnak az ún. hagyományos kínai orvoslás, azt az Index szerdai cikkéből elég pontosan megérthette az érdeklődő publikum. Attól persze, hogy nem nagyon találni olyan, a nyugati standardok szerint is valid kutatást, amelyik alátámasztaná például az akupunktúrás kezelések hatásosságát, még simán lehet legitim szereplő az egészségipar piacán a tradicionális kínai gyógyászat.

Nehezebb érveket találni annak indoklására, hogy miért finanszíroz az állami egészségbiztosítás vagy a költségvetés olyan egészségügyi szolgáltatásokat, amelyek eredményességéről nincsenek komolyan vehető adatok. Vélhetőleg nem is egészségpolitikai megfontolások állnak a magyar kormány épp most kibontakozó milliárdos programja mögött, sokkal inkább a kínai kormány körüludvarlása.

Az első milliárd

Kisebb botrány lett abból a június 14-i kormányhatározatból, amelyik a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar fejlesztéséről és a Hagyományos Kínai Gyógyászati, Oktató- és Kutatóközpont felállításának tervezéséről címet viseli. A határozat szövegében az 1357,27 milliós támogatási összeg a legkonkrétabb részlet, a többi meglehetősen enigmatikus: „[a kormány] egyetért a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar fejlesztéseként az 1088 Budapest, Szentkirályi u. 12. szám alatti ingatlanon új épület létrehozásával, valamint ennek keretében Hagyományos Kínai Orvoslás Részleg kialakításával”

Az Index fent hivatkozott cikke egyértelművé teszi ugyanakkor, hogy nem teljesen indokolt az 1,35 milliárdos támogatás miatti felháborodás. Nem ennyit fordít ugyanis a kormány a hagyományos kínai orvoslással foglakozó egyetemi részleg létrehozására, mivel ez az összeg a teljes új épülethez nyújtott állami támogatás, amihez 800 millió saját erőt tesz hozzá az egyetem.

Csakhogy a Semmelweis-beruházás mellett vannak itt más tételek is. Ugyanez a kormányhatározat arról is rendelkezik, hogy két év alatt 220 millió forintot kell fordítani a  Hagyományos Kínai Gyógyászati, Oktató- és Kutatóközpont felállításának tervezésére, előkészítésére; a központ a volt szovjet kórházban, a XV. kerület Őrjárat u. 1–5. szám alatt fog működni.

Pestújhelyen lesz az igazi pénznyelő

Még 2014-ben kötött a magyar és a kínai kormány államközi megállapodást a Közép- és Kelet-európai Hagyományos Kínai Orvoslás Oktató, Gyógyító és Kutató Központja létesítéséről.  A kormányhatározat szerint a központnak 2018 végéig kell elkészülni. Tavaly májusban szándéknyilatkozatot írt alá Rétvári Bence államtitkár és Wang Kuo-csiang kínai egészségügyi miniszterhelyettes a központ létrehozásáról – a kormányzati kommüniké tapintatosan hallgat arról, ki finanszírozza a „hagyományos kínai gyógyászat” hazai felvirágoztatását.

Annyi biztos, hogy februárban létrejött a kizárólagos állami tulajdonú HKGYK Közép- és Kelet-Európai Hagyományos Kínai Gyógyászati, Oktató- és Kutatóközpont Nonprofit Kft. (HKGYK Kft.), a társaság lesz a projekt facilitátora.

A HKGYK Kft. legközelebb idén januárban bukkan föl, ugyancsak egy kormányhatározatban. A határozat pro forma ugyan a „3. Kína – KKE Országok Egészségügyi Miniszteri Találkozó megrendezéséről” szól, de egyúttal felhívja Balog erőforrás-minisztert, hogy a HKGYK bevonásával készítsen előterjesztést a kínai gyógyászati központ felállításáról és elhelyezéséről. Mellesleg 430 millió forintot is odacsúsztat a miniszteri találkozó és egészségipari vásár megrendezésére.

Ebből az összegből – az EMMI nemrég publikált támogatási listája alapján – 330 millió jutott a HKGYK-nak. Hogy a kormányhatározatban megjelölt 430 millióból mennyi ment el a konferenciára, és mennyi jutott a HKGY-központ előkészítésére, azt nem tudni, de idén februárban a XV. kerületi önkormányzat képviselőtestülete már a HKGYK által készített „Egységes Projekt Terv” alapján szavazott arról, hogy ingyenesen állami tulajdonba adják azokat a volt szovjet katonai kórház területén található ingatlanokat, amelyeket a HKGYK kinézett magának.

 

20226316_10203547388242224_223882852_o

 

Pártokon átívelő

Az előterjesztésből kiderül, hogy az EMMI hosszabb ideje előkészítő tárgyalásokat folytat a DK-s Hajdú László által irányított kerülettel a központ elhelyezéséről – ebben az ügyben, úgy tűnik, pártokon átívelő konszenzus alakult ki.  Pedig az a Rétvári államtitkár által jegyzett februári levél, amely meggyőzte a kerületi képviselőket az ingatlanok átadásáról, egyértelművé teszi, hogy üzlet csak akkor lesz, ha kerület nemcsak az épületeket, de az azokhoz tartozó telket is adja, természetesen ingyen.

„Az előkészítő tárgyalások során az EMMI és az NFM illetékesei pontosították a Központ létrehozásában az állami források részvételének feltételeit. Eszerint a Kormány vagyonpolitikai szándéka az, hogy állami forrást csak állami tulajdonba invesztál.”- helyezi el tágabb kontextusban az államtitkári levél a szerény kérést.

20257554_10203547389882265_1900831420_o

 

Bár a kívülálló számára az állami szerepvállalás elég einstand jellegűnek tűnik, a kerület vezetése maximálisan elégedett az ügylettel. Azt mondják, a volt szovjet kórház – ma Pestújhelyi Egészségliget – teljes rekonstrukciója több tízmilliárd forintba kerülne, ennyi pénze meg sosem lesz a kerületnek. Így viszont a lepusztult ingatlan fejlesztési területté válhat, megszabadítva a városrészt egy gondtól.

Az épületeket látva érthető a kerület öröme: a négy, a HKGYK-nak átadott épületből már szinte csak a falak vannak meg. A legnagyobb épületet, a közel 5 ezer négyzetméter összterületű volt szovjet kórházépületet pedig az ügyért felelős alpolgármester szerint egészen szerkezetig vissza kell majd bontani a rekonstrukció során. Igaz, a többi épület sincs sokkal jobb állapotban.

Az általunk megkérdezett szakértők szerint egy piaci ingatlanfejlesztő sokkal inkább a teljes bontást választaná, mint a felújítás várható horribilis költségét, hiszen csak a minimális építészeti rekonstrukció is legalább 250-300 ezer forint lesz négyzetméterenként; de ha egy színvonalas egészségügyi intézmény a cél, akkor a fajlagos költség ennek a három-négyszerese is lehet.

 

20227537_10203547388442229_1883976963_o

 

És akkor egy kevés matek

a hagyományos kínai gyógyászat magyar közpénzből fedezett költségeiről: a teljes, 2,1 milliárdos tervezett költség legalább egyhatoda megy el a Semmelweis-beruházásból a kínai gyógyászati képzés elhelyezésére; idén májusban 430 millióért rendeztünk a tárgyban konferenciát; további 220 millióba kerül a pestújhelyi HKGYK-projekt előkészítése; a XV. kerület ugyan ingyen, járulékos hasznok reményében adta oda az államnak a projekthez az ingatlanokat, de a minimum egy hektáros ingatlan értéke semmiképp nem nulla forint: Pestújhelyen 50 ezer forint körüli négyzetméteráron lehet ma építési telket venni.

Mindezekhez nyugodtan hozzáadhatjuk a HKGYK-projektre megszerzett ingatlanok 2-5 milliárd közötti felújítási költségét, amit nyilvánvalóan szintén a magyar költségvetés fog fedezni.

Summa summarum: a hagyományos kínai orvoslás magyarországi támogatására a kormány ebben a ciklusban 3-6 milliárd forintot fordít. Lehet tehát, hogy tévedést tartalmaz a Szkeptikus Társaság közleménye, mely félreértve a félreérthető kormánykommunikációt, a teljes 1,35 milliárdos Semmelweis-beruházás miatt tiltakozott. A fenti számok alapján viszont az látszik, hogy valójában ennek az összegnek a többszöröséért próbál a kormány újabb jópontokat szerezni a Kínai Népköztársaságnál.

Becker András

 

tetszett_a_cikk3