Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Banánhéjnak tűnik, ha a népszerű mulatós zenésszel, Galambos Lajossal szemben megáll az áramlopás és a vesztegetés gyanúja. Az E.ON ellenőrzési jegyzőkönyve, amely az Átlátszó birtokába került, az áramlopás tárgyában négy fogyasztási helyen mindössze 3,3 millió forint kárt állapított meg. Nehezen elképzelhető, hogy a jó körülmények között élő trombitaművész rászorult volna arra, hogy megkárosítsa a közműszolgáltatókat.
Az alagsorban gipszkarton-fallal burkolt rész, amely „az épület méretlen főelosztó szekrényét” fedte el, valamint megsérült földkábel, amelyet sziloplaszttal és buborékfóliával szigeteltek le, továbbá tüskés szorító nyomai a földkábeleken.
Többek között ezeket rögzítették az E.ON munkatársai azon a tavaly ellenőrzésen – az Átlátszó birtokában lévő jegyzőkönyv szerint –, ami miatt 2015. szeptember 24-én az ismert mulatós zenész, Galambos Lajos négy hónapra, felesége pedig egy hétre előzetes letartóztatásba került.
Az ügyészség akkori tájékoztatása alapján a gyanúsítottak egy mocsai lakóházban és egy tatai apartmanparkban olyan illegális bekötéseket építtettek ki, amelyek segítségével éveken át méretlenül használták az áram-, víz- és gázszolgáltatást, miközben a szabályosan felszerelt mérők óraállása alapján csak minimális összegű díjakat fizettek.
A házban több mint tíz év alatt, az lakóparkban pedig több mint öt év alatt 3,5 millió és 30 millió forint közötti kárt okoztak a szolgáltatóknak.
A gyanúsítottak közül Galambos Lajost, művész nevén Lagzi Lajcsit vesztegetéssel is megkínálta a hatóság. 2014 októberében ugyanis, amikor az áramszolgáltató emberei kimentek vizsgálódni a lakóparkba, több százezer forintot kaptak, hogy ne jelentsék az illegális bekötést.
Az ügyészség közlése alapján a szakemberek ennek megfelelően vették fel a jegyzőkönyvet és így jártak el a mocsai lakóház ellenőrzésekor is. Mindezt egy rögzített telefonbeszélgetés tanúsítja.
A Komárom-Esztergom megyében történt ügyben egyébként nem az illetékes megyei rendőr-főkapitányság jár el, hanem a Fejér megyei testület.
Az eljárás elfogultság miatt került át, ugyanis a lakóparkban bérelt lakást a Komárom-Esztergom megyei főügyész, illetve ott lakott a megyei rendőrfőkapitány is. Úgy tudjuk, náluk minden rendben volt az árammérőkkel.
A 2014 őszi ellenőrzésre vonatkozóan valóban az szerepel az áramszolgáltató jegyzőkönyvében, hogy nem találták áramlopás nyomát. A következő alkalommal, tavaly május 12-én viszont már komoly illegális áramvételezésre bukkantak.
Másodjára az E.ON munkatársai már a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság embereivel közösen vonultak ki, valószínűleg arra is felkészülve, hogy akadályozhatják őket a vizsgálat elvégzésében.
A tatai apartman-parkban, az alagsorban egy gipszkarton-falra leltek, amely az épület méretlen főelosztó szekrényét fedte el. Ebből a főelosztóból ment egy leágazás. A földkábel 1,7 méter mélyen meg volt sérülve. Sziloplaszttal és buborékfóliával szigetelték le, továbbá a földkábelen tüskés szorító nyomai voltak.
Az E.ON-osok jártak a Bopuép Kft-nél is a mocsai Boldogasszony pusztán. Ott a következőket tapasztalták: a mérőszekrénytől mintegy másfél méterre a földben a földkábelt felbontották és szintén tüskés csatlakozó szorítókkal mind a négy vezetőre rákötöttek egy földkábelt.
„A méretlen földkábel a körülbelül száz méterre lévő telephelyen található elosztószekrénybe csatlakozik, és ugyanonnan van ellátva az egész telephely méretlen villamos energiával. Az elosztószekrényből a szomszéd ingatlant is külön kábel táplálja.”
Azt, hogy mennyi ideig folyhatott az áramlopás és hogy ezzel a szolgáltatót mekkora kár érte, az E.ON emberei nem nagyon tudták megállapítani. A Boglárka Apartmanpark esetében például az illegális áramvételezés kezdeti időpontját nem tudták meghatározni.
Mint a jegyzőkönyvben is szerepel, a jogszabályok alapján ilyenkor egy évre visszamenőleg, becsléssel számítják ki a szolgáltatónak okozott kár mértékét. A hét hónappal korábbi, mindent rendben talált ellenőrzés dátumából kiindulva arra jutottak, hogy az ingatlanon nagyjából másfél millió forint értékben loptak áramot.
A Bopuép Kft-nél sem volt kideríthető, hogy mióta vételezték ott ingyen az áramot, ezért szintén becsléssel állapították meg a kár mértékét, 1,96 millió forintban. Az E.ON még tavaly ősszel arról tájékoztatta az Átlátszót a buherálásokkal kapcsolatban, hogy
„…szakmailag felkészült, hozzáértő kivitelezés történt, amely azonban nem egyedülálló, hasonlókkal az E.ON szakemberei is találkoztak már munkájuk során. Kárigényünket a rendőrségi vizsgálat során már jeleztük és természetesen szerződött ügyfeleinkkel szemben jogszabály szerinti követelésünket érvényesíteni fogjuk.”
Úgy tudjuk, azóta már megállapodtak, és a kötbért az ügyfelek részletekben teljesítik az áramszolgáltatónak.
Pilátus a krédóban?
A büntetőeljárásra vonatkozóan a január 24-én szabadlábra került trombitaművész nem nyilatkozott: Galambos Lajos ártatlannak vallja magát; és azt állítja, hogy neki az ingatlanokhoz semmi köze, a lakóparknak például nem tulajdonosa és nem üzemeltetője,csak a reklámarca volt.
Ugyanakkor Galambos Lajos lakcímeként a cégnyilvántartásban Mocsa, Boldogasszony puszta szerepel a Boglárka Apartmanpark Kft. adatainál a cégnyilvántartásban. A társaságot 2013-ban Galambos Lajos alapította, annak 2014 márciusa óta a Tafegya Kft. és a Csevia Kft. a tulajdonosa.
A Csevia Kft-ben egy magánszemély mellett a Green Paloma Investment Ltd. a tulajdonos. Ez egy az Egyesült Arab Emírségekben bejegyzett offshore cég, amelynek szavazati jog mértéke meghaladja 50 százalékot, kézbesítési megbízottja pedig az Odirda Kft.
Az Odidra Kft. 2006 és 2013 között a Dáridó nevet viselte. Egyik telephelye Mocsa külterületére, a másik pedig a tatai lakópark egyik földszinti lakásába van bejegyezve. A főtevékenységként televízió műsor összeállítását, szolgáltatását jegyző vállalkozás tulajdonosai között Galambos Lajos és felesége, Boglárka is megtalálható. A társaság 2014-ben mintegy 18 millió forintos nettó értékesítés mellett 2,3 milliós mérleg szerinti eredményt ért el.
Az E.ON jegyzőkönyvében található Szeferke Kft. és Bopuép Kft. egy-egy magánszemély nevén van. A lakópark érintett részén, a Vízikert Apartmanparkban a Csevia Kft. az egyik tulajdonos.
Tavaly decemberben a Blikk arról írt, hogy lopott autókat kerestek a rendőrök a zenész birtokán, majd hogy ókori műtárgyakat is kerestek ugyanott, miután valaki feljelentette Galambos Lajost.
A sajtóban megjelent az is, hogy egy nagy értékű biztosítási csalás ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) jár el, mivel egy biztosítótársaság illetékesei úgy gondolták, hogy jogtalanul kérnek tőlük kártérítést egy Boldogasszony pusztai tűzeset után.
Galambos Lajos védője, Fröhlich Krisztián szerint a közműszolgáltatóktól való lopás gyanúja hamarosan változni fog. Kérdésünkre elismerte, hogy a vízlopásról van szó, ami szerinte azért nem állja meg a helyét, mert Galambos Lajosék egy artézi kútról vették a vizet.
Megkeresésünkre az ügyvéd a többi ügyre is reagált. Az autó- és műkincslopás gyanúja miatt indult ügy hátterében a védő vádalkut lát, amelynek keretében valaki, valamit bejelentett.
„A földalatti kőolajtartály teljesen rendben van, hatósági plombával is ellátott. A biztosítási csalás esetében pedig Galambos Lajos és két társa perli a biztosítót, amely pozíciójának erősítésére tett feljelentést a rendőrségen. A tűzoltóságtól rendelkezésre álló szakértői vélemény egyébként kizárta az idegenkezűséget, vagyis, hogy a magtárt felgyújtotta volna valaki. Ennek az eljárásnak még nincs is gyanúsítottja” – tette hozzá a védő.
Csikász Brigitta
Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!