Európai álom – hová tűnik el naponta több ezer menekült Görögországban?

gyerek

Mindenki azt jósolta, hogy a tél megállítja, vagy legalább jelentősen lelassítja a menekültek áradatát. Nem így történt. A hideg és a rossz idő ellenére a görög szigetekről naponta több ezer menekült érkezik Athén kikötőjébe, Pireuszba, míg a makedón-görög határon csak a szírek, irakiak és az afgánok mehetnek tovább, az ő lélekszámuk viszont csupán a százas nagyságrendet éri el. A kérdés adja magát, hol van a hiányzó menekülttömeg?

Jelenleg Európában a legnagyobb illegális üzlet az embercsempészet. Óriási összegek vándorolnak zsebekből zsebekbe, és meglepően sok európai ország érintett ez ügyben, még mi is. Azzal, hogy Magyarország kerítést épített, a probléma még nem szűnt meg. Az átvágott kerítésszakaszokon naponta több tucat ember próbálkozik bejutni az országba. Van, akit lefülelnek, és biztosan van, aki valahogy bejut. Akkora pénzek mozognak, hogy a csempészeknek megéri kockáztatni.

A fő útvonal Európába még mindig a görög-makedón-szerb út, de egyre többen érkeznek Szerbiába egy kis kerülővel, Bulgária felől is. Ezek az emberek Dimitrovgrádnál lépnek be Szerbiába.

 

Európai álom – avagy hová tűnik el több ezer menekült naponta? from atlatszo.hu on Vimeo.

 

Szakadó hóesésben, késő este érkeztem a kis szerb határvárosba, Dimitrovgrádba. Már vártak. Az egyik ismerősöm beajánlott az „Im Human Organisation” nevű NGO-hoz, amely egy házat bérel a városkában. Önkéntes fiatalok dekkolnak itt a világ különböző pontjairól, volt ott kanadai, amerikai, szingapúri, dél-koreai, angol, német, argentin, szóval mindenféle náció.

A vezetőjük egy szimpatikus szír srác, Tarik, aki már évek óta Szerbiában él, és tulajdonképpen ő hozta létre nyugati adományokból ezt a menekülteket segítő alapítványt.

Az egész helynek volt egy hippi bája, a ház falait telefirkálták, közösen főztek, de legfőképp váltott ügyeletben dekkoltak a város szélén található menekülttábornál, és lesték, mikor, hány menekült érkezik a zöld határon át, hogy ételt, italt, ruhákat és mentőfóliákat adjanak a menekülteknek.

A menekülteket bolgár csempészek viszik a határhoz, és ott általában szélnek is eresztik őket, mutatva egy útirányt, hogy arra menjenek, arra van Dimitrovgrád. Sokan eltévednek közülük és csak nagy kerülővel érnek valahogy célt. Van úgy, hogy a szerb rendőrök gyűjtik be őket, akik nem finomkodnak velük, és legtöbbjüknek fogalmuk sincs, hogy hol, melyik országban vannak.

A tábor kapacitása kicsi, látszik, hogy innen mihamarabb küldik tovább a menekülteket Szerbia belseje felé. Amikor ott jártam, 130 ember érkezett, többségük afgán pastu fiatal férfi, illetve irakiak, aki közt voltak családok is.

 

 

Az önkéntesek is megerősítettek abban, hogy ezen az úton sok pastu érkezik, ami azért különös, mert abban az országban, amit mi Afganisztánként ismerünk, a pastu az uralkodó törzs, sőt törzsszövetség már évszázadok óta. Szóval, ha valaki számít afgán földön, az a pastu. Amikor kérdezősködtem, hogy miért hagyták el a saját földjüket, azt a választ adták, hogy ők az amerikaiak mellett harcoltak, és mivel ők most folyamatosan vonják ki az erőiket, a velük szövetséges afgánoknak forró lett a talaj a lábuk alatt.

Az afgánok Európába való bevándorlását mutatja az a friss Human Rights Watch jelentés is, miszerint Iránban 2015-től jelentős számban soroznak be erőszakkal menekült afgán férfiakat az elit katonai egység, a Forradalmi Gárda soraiba, hogy aztán a szíriai fronton vessék be őket az Iszlám Állam ellen. Ez persze nem mindenkinek tetszik, és így inkább az európai út mellett döntenek.

A besorozottak előnyhöz is jutnak (már ha életben maradnak a harcok során), mert zsoldot és letelepedést ígérnek nekik. Iránban nagyjából 3 millióra teszik az Afganisztánból menekültek számát, de a hivatalosan regisztrált afgán menekültek száma is meghaladja a 950 ezret.

Nyilvánvaló, hogy a síita Irán az afganisztáni síita kisebbségeknek jobban kedvez (közülük sokan önként is csatlakoznak a Forradalmi Gárdához), mint a többséget képviselő pastuknak, de ez utóbbiak pont ezért nem akarnak harcolni síita parancsnokság alatt egy harmadik országban.

Dimitrovgrádból két útvonal közül választhatnak a menekültek: mehetnek Belgrádba vonattal 10 euróért vagy busszal 30 euróért, vagy választhatják a szerb taxisok túlárazott  szolgáltatását, ők 200 eurót kérnek egy fuvarért. De mehetnek egyenesen a szerb-horvát határon fekvő Sidbe is, de oda vonat közvetlenül nem megy, csak busz 40 euróért, illetve a taxisok 300 euróért.

Filmezni ebben a fagyos kis porfészekben nyíltan nem ajánlatos, még akkor sem, ha az emberfiának a belgrádi minisztériumból van engedélye, mert ahogyan az önkéntesek is mondták, „innen Belgrád messze van, itt a helyi erők számítanak, és nekik nem érdekük a nyilvánosság”.

Dimitrovgrádhoz közel esik Bulgária fővárosa, Szófia. Ott is van egy menekülttábor, Ovcha Kupelben, ami a centrumtól néhány kilométerre  délre található. Az egyetemi negyed régi kollégiumát alakították át erre a célra. Ez egy állandó tábor, olyasmi, mint nálunk a bicskei tábor, de a kapacitása sokkal szerényebb, és nincs is tele.

Magyarán, igen jól működhet az embercsempészet arrafelé, mivel a Dimitrovgrádba érkező menekültek a törökországi Edirnéből indulnak neki a bolgár határnak, ahol egy hosszú, erdős-hegyi szakaszon jutnak be Bulgáriába, majd eljutnak Szófiába, és onnan egy másik váltással mennek tovább Szerbiába.

Kapcsolódó cikkek

A kimaxolt morális pánik: így kezelte a magyar kormány 2015-ben a menekültválságot

Idomeni, a puskaporos hordó – aki nem háború elől menekül, nem mehet tovább

Ítéletidőben is jönnek a menekültek, vadnyugati hangulat a macedón-szerb határon

Még mindig tart a csúcsforgalom a szerb-horvát határon, az Európai Unió kapujában

Káosz a horvát-szlovén határon – Magyarország áttolta a menekültproblémát szomszédaira

Ez a határszakasz a török-bolgár határon állítólag rémálom, a bolgár rendőrök elég brutálisak a menekültekkel, sok menekült panaszkodott, hogy a hatóságok megverik őket, és elszedik a pénzüket, értékeiket. Ráadásul ott most vadászidény van, és a bolgár népesség körében ez a sport igen népszerű. Tehát arrafelé  most mindenki lőfegyverrel szaladgál a hegyekben – nem egy leányálom szituáció.

Ez a határszakasz hármas határ: Bulgária, Törökország és Görögország találkozik itt. Az embercsempészetnek tradíciója van, olyannyira, hogy 2012-ben a görög-török szakaszon a görögök kerítést emeltek, olyan intenzív  volt a „human trafficking” a görög és török helyi hatóságok hallgatólagos tudtával és valószínűsíthető közreműködésével.

Állítólag volt egy olyan megállapodás a két ország határőrei közt, hogy amikor a törökök elkezdtek dobolni, az arra jel, hogy most nem kellene a görög határőröknek járőrözni a határon – ezt már Athénban hallottam egy hotel bárpultosától, aki ott teljesítette sorkatonai szolgálatát.

Világosan látszik, hogy a menekültügy Görögországon és Törökországon fordul meg. Athén ráadásul az elmúlt évben kétszer is megkopasztotta az EU-t. Egyszer pénzt kért gazdaságának feltámasztására, majd az év végén a menekülthelyzet kezelésére is kért és kapott támogatást. Adódik a kérdés, mit tesz Athén az eurómilliárdokért cserébe?

Szófiától Athénig nem ötperces autózás, főleg nem télen, amikor hóvihar telepedik a két fővárost összekötő utakra. Ráadásul Szaloniki előtt traktorokkal demonstráló gazdák özönlötték el az autópályát, így majd egy órát fagyoskodtam a sztrádán a felhergelődött parasztok között.

Az athéni szálloda, ahol megszálltam, a Monastiraki negyedben van, az Akropolisz tövénél. Az egész környék tele van apró kis szatócsboltokkal, amiket pakisztáni, bangladesi vagy éppenséggel kínai tulajok visznek. Hemzsegnek az ázsiaiak az utcákon, még az utcán terjengő szagok is a Közel-Keletre emlékeztetnek.

Athénban tapintható a menekültek jelenléte. Főleg a belváros környékén vannak sokan, az egyik alkalommal, amikor a Viktória térre igyekeztem, két afgán fickó lépett mellém, és gesztikulálva magyarázták, hogy a Viktória Parkba igyekeznek. Azt sem tudták, hogy hol vannak. Megnyugtattam őket, hogy én is odamegyek, így együtt mentünk tovább. Németországba akartak menni, vagy valamelyik skandináv országba, ahol esetleg befogadják őket.

A Viktória Park fontos helyszín a menekülteknél. A pireuszi kikötőkből ide szállítják a görögök őket, aztán választhatnak: vagy bemennek az egyik görög menekülttáborba, vagy egyből mehetnek fel a makedón határra Idomenibe. Esetleg dekkolhatnak a parkban. Éjszakánként meg is telik rendesen, a padokon vagy a földön alszanak. Amikor ott jártam, a legtöbben Palesztinából, Algériából és Marokkóból jöttek, de szép számmal voltak afgánok is.

Tény és való, hogy a menekültek valutája jól jön a görögöknek. Hiszen enni, inni kell, tehát költenek. És nagyon sokan vannak, tehát sokat költenek. Tévedés azt hinni, hogy csak az irakiak, szírek vagy az afgánok mehetnek tovább északra. Mindenki továbbutazhat, aki akar, legfeljebb nem engedik be őket a makedón rendőrök  – persze próbálkozni lehet.

Találkoztam olyan menekülttel, aki már négyszer tette meg az utat Athén és Idomeni közt, és mindannyiszor kifizette az utat. Próbálkoznak, hátha megnyitják a határokat megint a többi náció előtt is. Ezek az emberek az embercsempészek potenciális kuncsaftjai.

Az egyik leghíresebb menekükülttábor Athénban az Eleonasi. Athén egyik lepukkant külvárosában található, olyan helyen, hogy akár egy rommá lőtt szír település is lehetne. Düledező épületek, szél tépte pálmafák, acsarkodó kóbor kutyák a poros utcákon. Amikor tavaly év végén a görögök elkezdték felszámolni az Idomeni tábor káoszát, több ezer embert vittek vissza Athénba és osztottak szét ilyen táborokban.

A tábor vezetője egy fiatal, értelmes szudáni srác, aki már Görögörszágban született, és itt végezte a tanulmányait is. Mahmud Abdelrasul körbevezetett a táborban, és hol lelkesen, hol pedig szenvtelenül sorolta, mit érdemes tudni a helyről.

Tavaly augusztusban építette a görög állam ezt a konténerfalut. 720 fő a kapacitása, de most 520-an vannak ott, mindenféle náció. Három részre van osztva a tábor, külön az egyedülálló férfiak, külön a kisgyermekes és külön a nagyobb gyermekes családok. A tábor fele arab, a másik fele iráni és afgán, de vannak szép számmal feketeafrikaiak is.

Az a bizonyos három nemzet, a szírek, az irakiak és az afgánok általában csak 2-3 napot töltenek itt és mennek tovább Idomenibe, míg a többiek általában hosszabb távra rendezkednek be. Épp ezért van ideiglenes iskola, ahol írni-olvasni tanulhatnak a gyerekek a saját nyelvükön (például arabul vagy fársziul), de tanítják őket görögül is.

 

 

Nagy a fluktuáció, mert ez nem börtön, és sokan érkeznek a görög szigetekről. Aznap 3000 menekült hajózott be a leszvoszi komppal, de Kosz, Siosz és Kalimosz szigetekről is sokan érkeznek.

Azok a táborlakók, aki nem mehetnek tovább, és nem élnek az embercsempészek szolgáltatásaival sem, hivatalosan két utat választhatnak: vagy visszamennek a saját hazájukba (ekkor kifizetik nekik a repülőjegyet és kapnak 400 euró zsebpénzt), vagy Görögországban folyamodhatnak menekültstátuszért. Az utóbbi 4-6 hónapos procedúra, de addig legalább nem dobják ki őket az országból.

Találkoztam olyan fiatal muszlim férfiakkal (pakisztániak, algériaiak), akik a hazaút mellett döntöttek. Nekik így ért véget az európai álom. Mert álomról van szó, valami hasonlóról, mint amit nekünk “az amerikai álom” kifejezés jelent. Európa jó hely, mondják sokan keleten, és most megpróbálják a szerencséjüket. Van akinek bejön, van akinek nem.

Másnap elmentem egy másik táborba, ami nincs annyira a reflektorfényben, nem foglalkozik vele a sajtó. Ez az Elliniko nevű tábor. Már megtalálni is művészet: annyit tudtam, hogy a régi athéni repülőtér helyén épült olimpiai hokistadionban van. Még a helyi taxis is alig találta meg, persze ebből vita is lett, már ami az előre kialkudott viteldíjat illette.

Ez hasonló kapacitású tábor lélekszámát tekintve, mint a Eleonas-i. Sok pakisztáni, algériai, marokkói és főleg iráni van itt. Utóbbiak elég harciasak és elkeseredettek voltak. Panaszkodtak, hogy továbbmenni nem tudnak, a papírjaik viszont lejártak, amiket a görögök nem hosszabítanak meg nekik, és amikor kimennek a városba és igazoltatják őket, a rendőrök megverik őket, majd egy éjszakát a cellában töltenek.

A szószólójuk fogalmazta meg nagyon frappánsan, egész nap a stadionba lerakott priccseken henyélnek, nincs semmi, amivel elfoglalnák magukat, így folyton csak agyalnak, és elkeseredettek. Egyben viszont eltökéltek, vissza egyik sem akar menni Iránba.

 

 

Hazafelé beugrottam Idomenibe, kiváncsi voltam, hogy néz ki most a hely. Farkasordító hideget és néhány önkéntest találtam csak a határátlépést ellenőrző és levezénylő rendőrökön kívül. Találkoztam egy idős amerikai házaspárral, akik az Államokból jöttek, hogy segédkezzenek a görög önkénteseknek.

Az áldatlan állapotok megszűntek, de a tábor nem. Az időjárás ellenére mindennap menekültek, vagy ha úgy tetszik, migránsok tömege érkezik buszokkal. 200-2000 fő per nap, de ennek csak a töredékét engedik tovább. Nem bonyolult matek, ha háromezren érkeznek naponta a szigetekről, és kevesebb  mint ezer ember megy át a makedón határon, sokezer ember cirkulál most Görögországban, illetve próbál valamelyik csempészútvonalon továbbjutni.

A makedón rendőrök elég következetesnek és határozottnak tűntek, amikor a kerítésnél filmeztem az átlépő embereket. Aki nem tudta igazolni, hogy a három háborús ország valamelyikéből érkezett, azt visszazavarták a görög oldalra. Ott aztán mehetett amerre látott, szó szerint. Van, aki visszabuszozik Athénba, van, aki egyszerűen elsomfordál valamerre a hideg, téli görög éjszakába.

A papírokról meg csak annyit, hogy útlevél senkinél nem volt, csak egy regisztrációs papír, amire pedig azt írnak rá a szigeteken, amit az illető épp állít magáról. Mint a Ellinoko táborban az a fiatal marokkói srác, aki a kérdésemre, hogy mit fog csinálni a határon, ha nem engedik tovább, azt válaszolta: „Go Germany, I am Iraq.”

 

 

Az utolsó átlépő csoportokat filmeztem, mert másnap a makedón hatóságok teljesen lezárták a határátkelőt Idomeni és Gyevgyelija között. A hivatalos kommüniké szerint csak ideiglenesen, szlovén és osztrák kérésre történt a határzár. Egy dolog azonban nem változott: a görög szigetekre még mindig özönlenek a menekültek.

Banai Tibor Péter

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

  • princessofeboli

    Snki nem gondolta,hogy a tel megallitja oket. Ezt csak ti gondoltatok. Tavaly megmondta:
    “Orbán Viktor a jövőre vonatkozóan úgy vélekedett, hogy a migrációs hullámot a tél nem fogja megállítani.”

  • savedman81

    INGYEN WEBOLDAL VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS

    Pályázatot benyújthat bármely szervezet, cég, egyesület, alapítvány, intézmény, önkormányzat, egyéni vállalkozó és magánszemély.

    Több infó: http://www.cegpalyazat.hu/

  • Mixa.

    If anyone can save us from total destruction and idiocy it is Russia. …….
    https://youtu.be/QobyN3miKkI