Veszélyeshulladék-exportban is utazott a Mol mögött üzletelő offshore cégháló

A Mol tízezernél is több tonnányi kőolajipari mellékterméket juttatott Ukrajnába a magyar EU-csatlakozás előtt. Egy ENSZ-jelentés szerint az ukrán hatóságokat megtévesztették. Az Átlátszó nyomozása szerint már ekkor is az Emfesz, az INA és a Mol Energiakereskedő ügyeiből ismerős offshore céghálót használták a legalitás határain mozgó ügyletek lebonyolítására.

2007 januárjában Okechukwu Ibeanu, hétköznapi foglalkozása szerint a Nigéria Egyetem társadalomtudományi karának dékánja – akinek mozgalmas tudományos önéletrajzában az Oxford vagy a London School of Economics mellett a Magyar Tudományos Akadémia is feltűnik – az ukrán kormány meghívására a kelet-európai országba utazott. Ibeanu akkor már három éve dolgozott az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) emberi jogi főbiztossága mellett, különleges megbízott rapportőrként (azaz jelentéstevőként) mérgező vagy veszélyes anyagok szállításával és elhelyezésével kapcsolatos ügyekben.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Ibeanu alig nyolc nap alatt száznál is több ukránnal találkozott. A kormányzat és a hatóságok képviselői, kutatók, valamint a civil és az akadémikus szféra reprezentánsai szinte egymásnak adták a kilincset: a szovjet típusú nehézipar és Csernobil örökségével terhelt ukrán ökológiai állapotokat még a külföldről bevitt hulladékok, melléktermékek is súlyosbították. Ibeanu két hasonló (az ún. premix- és az ún. savgyanta-) eset kapcsán részletesen is tájékozódott. Az ENSZ-rapportőr kellemetlen azonosságokat figyelt meg a két ügy között, így mindkét esetben egy azóta Európai Uniós taggá vált országból származtak az anyagok, amelyeknek összetételéről és felhasználásáról az importáló cég hamisan nyilatkozott.

A nyugtalan Ibeanu a jellemzően „fogatlan” ENSZ-diplomatákhoz képest kifejezetten keményen fogalmazott az ukrán látogatás végeztével kiadott jelentésében (PDF): javaslata szerint „a származási országoknak el kellene fogadni az illegálisan vagy megtévesztően exportált káros hulladékok és veszélyes termékek visszaszálllítását”. Az üzenetet nem lehetett eltéveszteni: a rapportőr által részletesen vizsgált mindkét esetben Magyarország volt a származási ország. Tudomásunk szerint a visszaszállításra végül egyik esetben sem került sor.

A savgyanta csendje

A Kárpátalján elhelyezett ún. premix ügyével kapcsolatos híreket többször is lehetett olvasni a magyar nyelvű sajtóban, gyakran a Magyar Távirati Iroda (MTI) tudósításai nyomán. A savgyanta-sztoriról azonban mindössze három híradást sikerült találnunk az állami hírügynökség archívumában. Az eltérő médiaérdeklődés oka lehetett az, hogy a savgyantát, szemben a premix-szel, nem magyarok által is lakott területen, hanem Lviv térségében helyezték el. Vagy az, hogy a savgyanta a szóbeszéd szerint nem egy nevenincs cégecskétől, hanem az ország egyik legnagyobb magánvállalatától,a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.-től, azaz a Moltól származott.

A savgyanta kőlajipari melléktermék. Az anyag neve a laikusok számára azért hordoz jelentőséget, mert egyrészt a már elavult, ’50-es évekbeli kénsavas kőloajfinomítási technika, másrészt a szintén kénsavval is megoldható kilencvenes évekbeli olajszőkítés melléktermékeként komoly mennyiség volt belőle az országban.

Rajnai Attila oknyomozó újságíró 2000-ben megjelent riportjában a következő leírást adta az anyagról: „A tartályok alján keletkező kocsonyás, mérgező anyag […] A savgyantától az olajosok rendszerint a Kiskunsági Nemzeti Park területén szabadultak meg: a rendszerváltás utáni első kormányzati ciklusban két alkalommal is interpelláltak a képviselők a park védelmében, ugyanis a savgyanta nagy területen tette tönkre a védett növényzetet.” A Magyar Narancs szerint 1995-ben Bács-Kiskun megyében a vízügyi hatóságnak összesen tizenöt helyen kellett savgyantakár-mentesítést végrehajtania.

Csatlakozási előkészületek

Noha a Mol állítása szerint a náluk kezelt savgyanta nem szőkítési, hanem legitim olajipari melléktermékként keletkezett, annyi biztos, hogy az ország uniós csatlakozása előtt brutális mennyiségtől kellett valahogyan megszabadulniuk.  „Hatvanezer tonnányi, I-es, vagyis legveszélyesebb kategóriába tartozó savgyantát kell eltávolítani a Mol Rt.-nek 2004 végéig csepeli telepéről. Az erről szóló a határozatot a napokban adta ki a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség. A veszélyes hulladékot szigetelés nélküli gödrökben tárolják, emiatt elrendelték a terület részletes átvizsgálását is” – tájékoztatta 2001-ben a Népszabadságot a hatóság akkori vezetője, Kónya Károly.

A magyar környezetvédelmi szervek 2000-2002 között összesen közel negyvenezer, 2003-ban újabb négyezer tonna hulladék Ukrajnába szállítására adtak engedélyeket. A háromféle hulladék egyike a savgyanta volt. A szakminiszter 2005-ös állítása szerint az uniós csatlakozás után ilyen engedélyeket már „egyáltalán nem adnak ki”.

A bomba 2003-ban robbant: a lvivi sajtó akkor bukkant rá arra, hogy az ottani hatóságok éppen engedélyezni kívánják 3 ezer tonna savas kátrány – azaz savgyanta – Ukrajnába szállítását Magyarországról azért, hogy egy ottani hőerőműben elégessék. A körzet parlamenti képviselője, Oleksza Hudima szerint „ha ezt sikerül megvalósítani, akkor tömeges méreteket ölthet a környezetre veszélyt jelentő szemét Ukrajnába szállítása Magyarországról” – adta akkor hírül az MTI. Az Lvivszka Gazeta helyi napilap szerint az ügy hátterében az állt, hogy Magyarországnak az uniós csatlakozás egyik feltételeként meg kell szabadulnia a területén tárolt veszélyes hulladékoktól.

Alternatív fűtés

Okechukwu Ibeanu jelentése szerint összesen húszezer tonna savgyanta került 2002 és 2004 között Magyarországról Ukrajnába. Először 2002-ben egy ukrán állami cég tizenhétezer tonnát importált, látszólag azért, hogy alternatív fűtőanyagként használják. Alternatív fűtőanyag importjára egyébként könnyebb engedélyeket szerezni, mint hulladék behozatalára. A lvivi sajtó által felfedezett 2003-as üzletet már egy magánvállalat bonyolította le, hasonló látszólagos céllal.

Amikor 2005-ben a lvivi ügyészség vizsgálódni kezdett az ügyekben, észlelte, hogy a savgyanta eredetileg ugyanattól a cégtől származott. Ugyanebben az évben Magyarországon Illés Zoltán, az akkor ellenzéki Fidesz környezevédelmi szakpolitikusa sajtótájékoztatón „a Mol Rt. huszonötezer tonnás visszamaradt kátrányhulladékának” ukrajnai elhelyezését firtatta. Ebben az ügyben, mint mondta, látszólag minden a jogszabályok szerint történt, azonban az eset mégis azt bizonyítja, hogy „folyamatos veszélyeshulladék-szállítás történik Magyarországról Ukrajnába”.

A Mol elismerte, hogy Ukrajnába is szállítanak savgyanta hulladékot, de azzal védekezett, hogy „az ukrán hatóságok minden szállítás és hasznosítás alkalmával megadták a szükséges engedélyeket”.

Az ENSZ-rapportőr jelentése szerint az ukrán hatóságok felfedezték, hogy az érintett anyagok valós összetétele különbözött attól, amit a vám- és környezetvédelmi hatóságoknak benyújtott iratokon feltüntetttek és amelyek alapján az importengedélyeket kiadták. Amikor a második, háromezer tonnás szállítmány megérkezett a dobrotviri hőerőműbe, kiderült, hogy az összetételük miatt nem is alkalmasak fűtőanyagnak. A 2007-es jelentés szerint a második szállítmány azóta az erőmű körül hevert, az első, tizenhétezres szállítmányt pedig egy újabb ukrán állami vállalat tulajdonában lévő, elhagyatott bányában helyezték el.

Ördög a részletekben

Illés 2005-ben azt mondta, a környezetvédelmi minisztérium adja a pénzt ahhoz, hogy a Mol kátrányanyagát semlegesítés után külföldre szállítsák egy magyar cég segítségével, amely felelősséget vállal a veszélyes hulladék szállításáért. Mint mondta, a magyar cég egy amerikai bejegyzésű offshore cégnek adja át a szállítmányt, amely az ukrán belügyminisztériumhoz tartozó egyik cégnek adja el, majd vásárolja újra vissza az anyagot, azt modifikátornak nevezi el, majd a Dnyeszteren Túli Köztársaságba szállítja égetésre. Az anyag másik részét az ukrán belügyminisztériumhoz tartozó cég helyezi el illegálisan.

A történetet részletesen ismerteti egy ukrán újságíró cikke. Eszerint a magyar Geohidroterv Kft. a szintén magyar Metratek Kft.-vel, az egyesült államokbeli Roscop Inc. budapesti képviselőjével megbízást kapott egy az ukrán belügyminisztériumhoz tartozó cégtől, hogy savgyantát importáljon 2002-ben. Egy másik ukrán állami cég területén egy kémiai eljárással igyekeztek semlegesíteni a savat, a cikk által idézett környezetvédők szerint téves tudományos feltételezések alapján és végeredményben sikertelenül. 2003-ban a Mol ügynökeként eljáró Geohidroterv és a Roscop Inc. képviselőjeként a Metratek szerződött egy ukrán magánvállalattal további szállításokra.

A sztorit eddig részben alátámasztja a Geohidroterv honlapja, ahol a mérnökcég referenciái között szerepel a Mol csepeli bázistelepén „deponált savgyanta veszélyes hulladékkészlet kezelése és hasznosításra történő elszállítása” 2001 és 2003 között. Egy ukrán zöld civilszervezet honlapja arról ír, az anyagok előállítójának és exportőrének a Mol bizonyult, a cég pedig magyar és amerikai köztes szereplőkön keresztül ügyködött.

Arról, hogy a Dnyeszteren túlra is jutott a Mol savgyantájából, a Moldáv Oknyomozó Újságíró Központ cikke tudósít. Eszerint 2002-ben került ezer tonnányi savgyanta a rabnitai cementgyár területére, a Roscop és az ukrán belügyes cég közreműködésével. Miután a helyi hatóságok nem tudták az időközben eltűnt Roscopnak visszajuttatni az anyagot, a transzdnyeszteri ügyészség bűnügyi eljárást inított.

Az ügyletben szereplő cégeket az akkoriban éppen a Közép-Európai Egyetemen tanító Illés Zoltán egy ukrán tanítványának egy 2008-as prezentációja is megnevezi: itt is szerepel az amerikai Roscop Inc. és a magyar Metratek Kft. neve. A prezentáció szerint egyébként azért a Dnyeszteren Túli Köztársaság lett volna a savgyanta végcélja, mert az eredetileg moldáv, de most orosz állami befolyás alatt lévő területet kevés ország ismeri el hivatalosan és ezért még olyan nemzetközi jogi környezetvédelmi egyezmények sem vonatkoznak rá, amelyek Ukrajnára igen.

Ismerős arcok

A magyar Moltól a nemzetközi egyezményeken túlra tartó savgyanta évtizedes ügyének bonyolítói, a Roscop és a Metratek ugyanabba a hálózatba tartoznak, mint az Emfesz-, az INA-, vagy a Mol Energiakereskedő-ügyhöz fűződő homályos cégek.

Korábbi cikkeink az offshore árnyékhálózatról

Üstökös az olajiparban: sikkasztással vádolják a Mol-holdudvar üdvöskéjét

Bankszámlákat zárol az EU – Magyarországon is üzletel Janukovics oligarchája

Ingatlanokban parkolnak az Ina-ügy szereplőinek százmilliói

Nagy György és Garancsi István is részesülnek az offshore gázbizniszből

Orosz hátterű cégháló az INA korrupciós ügye körül

Orosz oligarcha lehetett a Mol tulajdonostársa

Az egyesült államokbeli Wyomingban bejegyzett Roscop Inc. titkára a wyomingi online cégregiszter szerint egy Könyves-Tóth Kálmán nevű magyar úriember. A cég több magyar vállalat tulajdonosai köztis feltűnt már. Az Er & P Kft.-ben egy ideig a Contradex Kft. tulajdonostársa volt – a Contradex központi szereplője az először az offhore gázügy körült felrajzolt céghálónknak. A kapcsolatot erősíti, hogy a wyomingi nyilvántartás szerint Könyves-Tóth kifejezetten a Contradex magyar címét adta meg a sajátjaként.

Könyves-Tóth emellett az INA-ügyből ismerős ciprusi Hangarn résztulajdonosaként ismert Fazakas Imre tulajdonában lévő szlovákiai IF Consulting s.r.o cégnek is igazgatója volt. És a wyoming online cégnyilvántartás szerint ő volt a titkára a Unipro Development Ltd.-nek is – ez a cég az Emfesz-ügyben tűnt fel.

A cikkünk szempontjából kritikus időszakban, 1998 és 2004 között Metratek két tulajdonosa közül az egyik éppen Fazakas Imre, a másik pedig egy Igor Netchaev nevű orosz úriember volt, a nyilvántartás szerinti lakcíme pedig itt megegyezik Könyves-Tóthéval.

Amikor az Er & P-ből 1997-ből kiszállt a Roscop és a Contradex, az új tulajdonosok egyike egy újabb wyomingi cég, az Overseas Project Inc. (elnöke: Könyves-Tóth), a másik Netchaev lett. Az Overseas Project ma is résztulajdonos, Netchaev helyét azonban átvette Nardai Tibor – akiről korábban megírtuk, hogy nemrég egy Olajterv-csoporttag cég vezetője lett.

Amikor a jelentés évében a der Standard osztrák napilap is megismételte, hogy „az olajfinomításból visszamaradt, mérgező anyagot egy agyagbányába töltötték, amely mindössze 15 méterre fekszik egy tótól”, a Mol cáfolta, hogy a savgyanta mérgező lett volna, mondván: az Ukrajnába szállított vegyi anyagokat kivétel nélkül az előírásoknak megfelelően ártalmatlanították.

Sarkadi Nagy Márton