Görögországban minden komolyabb nyomozás független újságírókhoz köthető – Tomaisz Papaioannou, újságíró

Görögországban a nagy botrányok sosem a nagyobb újságoknál robbannak; minden komolyabb reveláció vagy oknyomozás független, saját szájtot működtető újságíróktól származik. Az egyetlen szabad agóra az interneten működik, és akik fenntartják, rengeteg nehézség árán próbálnak életben maradni. Néha fizikai értelemben is, 2010-ben a háza előtt lőtték le Szókratész Gojaszt, aki egy rádiót vezetett, és volt egy oknyomozó írásokat közlő blogja is. Interjú Tomaisz Papaioannou-val, a görög és ciprusi közmédia franciaországi tudósítójával.

Néhány napja váratlanul megvált az egyik legnagyobb magyar hírportál a főszerkesztőjétől, a gyanú szerint azért, mert túl sokat foglalkoztak a kormánypárt egyik vezető politikusának viselt dolgaival. Görögországban előfordulhat ilyen politikai indítékú elbocsátás?

78%

Év végéig még

22 503 995 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Előfordult a múltban és a jövőben is bármikor megtörténhet, de azt hiszem, a görög kormánynak nem kell ilyen szélsőséges eszközökhöz folyamodnia, mert a mainstream médiánál dolgozók, ahol a tulajdonosok vagy oligarchák vagy az állam, már elsajátították az öncenzúrát. Görögországban a nagy botrányok sosem a nagyobb újságoknál robbannak; minden komolyabb reveláció vagy oknyomozás független, saját szájtot működtető újságíróktól származik.

Az ERT audivizuális csoport tévécsatornáit a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokkal tavaly júniusban egyik napról a másikra „záratta be” a görög kormány: nemcsak a képernyők sötétültek el, leálltak a weboldalak, megszűntek az email-címek, telefonvonalak. Ennek ellenére vagy tán éppen a lenullázási kísérlet brutalitásán felindulva a dolgozók hónapokon át működteték az adásokat különféle kalózmódszerekkel, és folytatták a munkát. Végül idén májusban indult az „Új” névre hallgató médiacsoport, a NERIT. Ez utóbbi és a ciprusi REK párizsi tudósítója Papaionnau.

Szóval az egyetlen szabad agóra az interneten működik, és akik fenntartják, rengeteg nehézség árán próbálnak életben maradni. Nemcsak pénzügyi, hanem fizikai értelemben is. 2010-ben a háza előtt lőtték le Szókratész Gojaszt, aki egy rádiót vezetett, de volt egy oknyomozó írásokat közlő blogja is, a troktiko.gr. A rendőrség a tanúkat, az áldozat feleségét sem hallgatta meg, csak úgy tett, mintha lefolytatta volna a nyomozást. (A gyilkosságot egy állítólagos szélsőbal csoport vállalta fel, de azóta kiderült, hogy ez csak álca, a gyanú szerint parák hajtották végre az akciót.)

Szerencsésebben járt Kosztasz Vaxevanisz, aki az ún. Lagarde-listát hozta nyilvánosságra 2000 személy nevével, akiknek adóelkerülés céljából lehetett titkos svájci bankszámlájuk. A listát Christine Lagarde hiába adta át a kormánynak, két évre nyoma veszett, és csak utána derült ki, hogy a volt pénzügyminiszter, a jelenlegi koalíció miniszterelnök-helyettese, a szocialista Paszok vezetője, Venizelosz őrizte egy pendrive-on. [A Falciani-listákról itt írtunk részletesen.] A listák publikálása után 2 nappal Vaxevaniszt már le is tartóztatták.

Ráadásul néhány nappal korábban öt férfi tört be a házába, csak a kutyái siettek a segítségére, mert a rendőrség egyrészt csak nagy sokára jött ki, másrészt nem is vették komolyan a fenyegetést, nyilvánvaló kifogásokkal szerelték le. Végül maga Vaxevanisz derítette ki (egy tanúskodó nő segítségével), hogy kikről van szó: az ő nyomozása alapján tartóztatták le néhány hónapja a gyanúsítottakat. Egyikük a titkosrendőrség (EYP) tagja volt; az pedig továbbra sem tudható, ki rendelte meg az akciót.

Miből élnek ezek a független újságírók?

Előfizetésekből, adományokból, némi reklámbevételből – épp csak hogy megélnek. A reklámok java persze más oldalakon landol; főképp a bankok hirdetnek, akik így biztosítják, hogy ne nagyon kutakodjon senki az ügyleteik körül. Többen adnak ki havi nyomtatott magazint; Vaxevanisz „Pandóra szelencéje” nevű portálja is, de egy másik remek csapat, az Unfollow is, akik szintén saját tőkéből indultak. Az egyik alapító, Arisz Hadzisztefanu rendezte a Debtocracy című filmet, és most jött ki a legújabb alkotásuk, a Fascism Inc című, amely a 20-as, 30-as évek viszonyait veti össze a mai állapotokkal.

Részben a filmekből származó bevételekre támaszkodik egy másik remek oldal, az info-war.gr is, amit szintén Hadzisztefanu alapított. Egyébként a görög média nagy része el van adósodva; a pártok is több százmilliós adósságot halmoztak fel, de óriási hátralékai vannak a legnagyobb csatornáknak is, ami egy újabb adu a bankok kezében. Miközben folyamatosan megmentjük őket, csak a múlt évben a GDP 10%-át fordítottuk bankmentésre. Egy másik példa a média függőségére: a tévécsatornák működési engedélyét a kormány újítja meg folyamatosan, nem egy független felügyeleti szerv.

A válság idézte elő ezeket az állapotokat vagy „csak” súlyosbított a helyzeten?

Korábban sem volt rózsás a helyzet, de ha nem tévedek, ez az az európai ország, ahol a leginkább romlott a sajtó helyzete, ma talán csak Törökországnál teljesítünk jobban.[1] A Riporterek határok nélkül szervezet rendszeresen figyelmeztet a gondokra, de eredménytelenül. A probléma az, hogy a trojka – az IMF, az Európai Bizottság és az Európai Központi bank triója – által kijelölt intézkedések végrehajtásához egy autoriter rezsimre van szükség, ennek pedig feltétele a sajtó elhallgattatása.

Az EU-val kapcsolatban alapvetésnek tartják, hogy a sajtószabadság és a médiafüggetlenség értékeinek előmozdítója; mi a véleménye az uniós intézmények szerepéről ebben a folyamatban?

Ami az Unió értékeit, ideológiáját illeti, annak szerintem annyi, halott ügy; már csak egy dologra törekednek, a pénzük visszaszerzésére. Az uniós intézmények, a Bizottság, a biztosok maguk gyakorlatilag semmiben sem akadályozzák a mai autoriter rendszer működését. Nem szólalnak meg, ha az emberi jogokat eltiporják, vagy sérül a sajtó-, a szólásszabadság; az egyetlen „hozzájárulásuk” a megszorítások megvalósulásának ellenőrzése.

Akkor sem léptek föl, amikor egy görög állampolgárt gyilkoltak meg – az agressziók, gyilkossági kísérletek áldozatául esett bevándorlókat már meg sem említem. Pavlosz Füsszasz halála, az Arany Hajnal által elkövetett gyilkosság híre bejárta a világot, az EU meg se nyikkant az ügyben, ez szerintük a mi problémánk, ahogy minden más is. A kormány bezáratja a köztévét, majd létrehoz egy olyan médiát, amely csak árnyéka egykori önmagának, épp csak egy ürügy a felháborodás megfékezésére; ezúttal is világszintű a felháborodás, az EU-t ez sem zavarja.

Mintha minden a legnagyobb rendben lenne, holott nyilvánvaló, hogy semmi sincs rendben. Hiába tudjuk, hogy a rohamrendőrség tüntetők elleni fellépése már több embert megnyomorított, van, aki a látását, van, aki a hallását veszítette el; fényképek igazolják, hogy ütik-verik az AFP riporterét, mintha mégsem történt volna semmi. Az ukránok emberi jogaiért fellépnek, de egy tagállamban történtek felett szemet lehet hunyni.

Minket nem pénzelnek oligarchák, csak akkor leszünk, ha te is fontosnak érzed, hogy dolgozunk. Légy szíves, támogasd az Átlátszót rendszeres, akármilyen kicsi havi adománnyal! Rajtad is múlik!

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére sem, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide!

Mi volt az oka Ön szerint a görög köztévé tavaly júniusi hirtelen bezárásának?

A bezárás több okra vezethető vissza. Először is, 2013 vége előtt el kellett bocsátani néhány ezer embert, így egyetlen operációval sikerült a kvótát teljesíteni. Persze ez nemcsak a majd 2700 státuszban lévő alkalmazottat érinti, hanem mindazokat, akik bedolgoznak: a zenészek, koreográfusok, díszlettervezők, producerek stb. Becsléseink szerint több mint 4000 ember megélhetése került veszélybe.

A második ok az volt, hogy a közmédia volt az ellenállás egyik utolsó góca; a kormányt idézve „egyfolytában sztrájkoltak”. Végezetül pedig a bezárásnak volt egy olyan szimbolikus üzenete is, hogy a közszolgálat működésképtelen. Alábecsülték azonban a közvélemény ragaszkodását, ugyanis nálunk a köztévé a demokratikus rendszer folyamatosságának jelképe is. Az elsötétítés a diktatúrát is felidézte, mert utoljára akkor feketültek el a képernyők. Ez annyira felrázta az embereket, hogy a kormány a bukás közelébe került, de végül ezt is megúszták.

A bezárás és újraindítás azt is lehetővé tette, hogy politikailag veszélytelen embereket vegyenek fel. A korábban is létező klientelizmust a válság tovább súlyosbította, 30 százalékos munkanélküliség mellett nem nehéz falhoz állítani az embereket.

Ennél a médiánál dolgozik Ön is?

Igen, de csak szerződéses vagyok, szerencsére nem ettől függ a megélhetésem, amúgy sem kaptam fizetést már február óta. Szívből remélem, hogy a dolgok jobbra fordulnak, de sajnos azt hiszem, nem így lesz. Görögországban az újságírás halott. Néhányan még ellenállnak, de a többiek egy cipőgyárban is dolgozhatnának; teljesítik az utasításokat, lényegében kiszínezik a sajtóközleményeket.

Görögország a trojka receptjei és a váltógazdaságban kormányzó szocialisták és konzervatívok együttműködése eredményeként az Unió talán legkatasztrofálisabb helyzetben lévő országa. Az elrettentő adatok közismertek. A munkanélküliség már 28 % körül jár, a fiatalok körében ennek duplája; a megszorítások pedig ahelyett, hogy csökkentették volna az államadósságot, szinte felturbózták (2010-2013: +29%).

Az Unió által nyújtott „mentőcsomagokat” a kezdetektől kritizáló Jannisz Varufakiszt idézve, ma Görögország „egy kivérzett állam, ahol egy kisebbség a korrupciónak hála prosperál, miközben a többség agonizál. A valódi döntéseket az európai biztosok hozzák. Az egyetlen exportálható érték az ország fiatalsága”, akik déli sorstársaikhoz hasonlóan Észak-Európában próbálnak boldogulni. Varufakisz szerint a korábbi évek megmozdulásai után ma az utcák azért is csendesebbek, mert az emberek inkább „otthon nyalogatják a sebeiket”.

Az eladósodottság, a szegénység és a közszolgáltatások leépítése miatt sokak egészségügyi, sőt mentális állapota is aggasztó. Az uniós választásokon 9,4%-kal a 3. helyen és a szocialisták előtt végző, neonáci Arany hajnal ugyan nincs kormányon, de Varufakisz úgy látja, az ideái már részben hatalmon vannak. A jelenlegi viszonyok éles kritikáján túl, a görög közgazdász a zsákutcából kivezető utakat is kutatja. A James Galbraith és Stuart Holland közreműködésével létrejött, az eurózóna válságának megoldását célzó, Szerény javaslat című műve itt olvasható.

Mit gondol a görögországi helyzet francia sajtóvisszhangjáról, és érez-e valamiféle szolidaritást az európai kollégák részéről?

Összehasonlítva pl. a német tudósításokkal, ahol belpolitikai okokból szélsőségesen indulatos volt a hozzáállás, a franciáknál mérsékeltebb volt a hangnem és jóval kiegyensúlyozottabb. Mára azonban talán belefáradtak, bár a Libération pont most csinált egy görögül is tudó riporterrel nagyon jó anyagokat az egészségügyről, a bezáró üzemekről, az oktatásról, le a kalappal. A Le Monde-nak is voltak jó, érdekes anyagai, a Le Figaro pedig nagyjából azt hirdeti, hogy minden görög hibás, ezért bűnhődniük is kell.

De összességében így is kiegyensúlyozottnak mondható a tálalás, főleg ha a német helyzettel hasonlítjuk össze, ahol a Bild vitte a táncot, valamiféle gonosz populizmus jegyében, ami néha tényleg a rasszizmust súrolta. A francia köztévé vezető csatornája, a France 2 is jellemzően populista szemszöget választ, a tipikus sztorikkal az autót vezető „vakokról”. Csalók mindenütt vannak, ezzel nem jutunk közelebb a lényeghez, a rendszerszerű problémákhoz, de megértem őket.

Az audiovizuális médiában gyakran csak másfél perc jut egy témára, így nehéz elmélyülni. Általában véve, a nemzetközi ügyekre fordítható források mindenütt beszűkültek, a válság érezteti a hatását, és mindenütt a sajtó az egyik első áldozat. Hasonló a helyzet a spanyoloknál, olaszoknál, portugáloknál – az északi országokban pedig ugyanez a trend kevésbé drasztikusan nyilvánul meg. A média elképesztő sebességgel változik, és amíg mindenki bizonytalan a saját jövőjét illetően, nehéz a szolidaritásra energiát fordítani.

Dobsi Viktória 

[1] A Riporterek határok nélkül felmérése alapján összeállított listán valójában Bulgária, Koszovó, Albánia és Montenegro (85-től a 114. helyig) is lemarad a görögök mögött; míg Törökország jóval hátrébb, a 154. helyen áll. Ugyanezen a listán feltehetően tényleg a görögök zuhantak a legnagyobbat 2008 óta: a 31. helyről a 84-re, de Magyarország korábbi 23. helyéről is meredek lejtőn jutott 2010 után a 40., majd tavaly az 56. pozícióba.