Bezárás
Cikkek

142 napja nem tudjuk, hogy megéri-e a paksi bővítés Magyarországnak

Sok víz lefolyt Paksnál a Dunán az orosz-magyar atomerőmű-bővítési megállapodás január 14-i aláírása óta. Azóta az orosz partner túl van egy téli olimpián és egy kisebb országnyi terület annektálásán, nálunk meg a Fidesz nyert két választást és kirúgta a Pakssal szemben ellenvéleményt megfogalmazó Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkárt. Csak egy dolog van, ami változatlan: a nyilvánosság nem ismerheti meg azokat az adatokat, amelyek alapján megállapítható lenne, megéri-e majd az országnak az évszázad beruházása és vele az évszázad hitelfelvétele.

Legutóbb február közepén vettük számba, hogy mi az, amit nem lehet tudni a paksi bővítéssel kapcsolatos döntésről. Azóta az Országgyűlés –a hitelmegállapodás pontos tartalmát még nem ismerve – elfogadta a bővítésről szóló együttműködési megállapodást. Március végén aztán a hitelmegállapodást is aláírták, az új Országgyűlés megalakulása után pedig Varga Mihály a Kormány nevében be is nyújtotta az azt kihirdető törvényjavaslatot.  Így abban elvileg már teljes a kép, hogy mire vállalt a magyar állam évtizedekre meghatározó kötelezettséget.

Az ügy jelentőségére tekintettel az elfogadáshoz vezető eljárás is érdekelt minket. Itt egy NFM-KIM adatkérés-kombináció után végül a KIM-től tudtuk meg, hogy a miniszterelnök döntött a kormány két ülése között a januári megállapodás aláírásához szükséges felhatalmazásról, azaz magáról a szerződés szövegéről a Kormány testületi döntést nem hozott. Ez valószínűsíti azt is, hogy az ügyben január előtt kormány-előterjesztés, azaz a döntés hatásait a miniszterek számára összegző javaslat sem született.  Ez egy átlagos nemzetközi szerződésnél bevett gyakorlat, de egy átlagos nemzetközi szerződésben mindenféle udvarias, ártalmatlan fordulatok vannak az országok közötti gyümölcsöző együttműködésről, és a legritkább esetben költünk csak el vele az éves GDP felének megfelelő közpénzt. Az aláírásra való felhatalmazásról szóló kormányhatározat egyénként január 31-én, azaz laza két héttel az aláírást követően jelent meg a Magyar Közlönyben.

A leglényegesebb adatok azonban továbbra is homályban maradtak. Több más szervezethez hasonlóan mi is elsősorban az előkészítő iratokra lettünk volna kíváncsiak. Ezért kértük az NFM-től már a januári aláírás másnapján megállapodás elfogadására irányuló előterjesztést, formális előterjesztés hiányában döntési javaslatot, valamint a döntés gazdasági, környezeti és más hatásairól, kockázatairól készült hatástanulmányokat, továbbá a paksi atomerőmű telephelyén új atomerőművi blokk(ok) létesítésének előkészítését szolgáló tevékenység során készített minden további hatástanulmányt.

Természetesen a megismerni kívánt adatokat az Energiaklubhoz és a TASZ-hoz vagy Szél Bernadett LMP-s országgyűlési képviselőhöz hasonlóan mi sem kaptuk meg, és mindeddig a tárgyban indított perek sem vezettek sikerre. Ugye eddig a témában a beruházással kapcsolatos, nyilvánosságra hozott írásos információk lényegében a két kihirdető törvényjavaslat öt, illetve kétoldalas indokolására korlátozódnak. Emellett persze mind a kormánypárt vezető politikusai, mind a Kormány képviselői több (néhol időben is változó tartalmú) megállapítást tettek különböző nyilatkozatokban, illetve a zöld szervezetek egyes, a hatásokra vonatkozó állításait cáfolták. Ám sem az – utólagos – „társadalmi vita”, sem a május 5-én megtartott közmeghallgatás során – erről a kiegyensúlyozottság érdekében itt a Népszabadság, itt pedig a Pakspress beszámolója – nem adott ki az elkészült, a közmeghallgatáson elhangzottak szerint 11 darab hatástanulmányból egyetlen tőmondatnyit sem.

Egy ilyen beruházás előkészítő anyagai között nyilvánvalóan lennie kell minősített vagy nemzetbiztonsági szempontból egyébként érzékeny információnak. Emellett nyilván lehetett kormányzaton belüli vita például a beruházás feleslegességét nyilvánosan is hangoztató Illés Zoltán államtitkárságával, aminek a titokban maradásához szintén kapcsolódhat törvényes indok. Végül még az is lehet, hogy nem teljesen alaptalan a kormányzatnak az az érve sem, hogy az előkészítő anyagok között van olyan, ami arra tekintettel kezelendő bizalmasan, hogy a projekt végrehajtásával kapcsolatos további megállapodások még nem születtek meg az oroszokkal.

Mindezek azonban az előkészítés során keletkezett összes anyag, köztük a 11 hatástanulmány kiadásának automatikus megtagadását természetesen nem teszik jogszerűvé. Az például, hogy a Kormány mit tudott a választott technológia környezeti hatásairól döntésekor, vagy hogy milyen modell alapján számolja a Kormány a beruházás megtérülését, sem nemzetbiztonsági, sem tárgyalástechnikai szempontból nem érzékeny. Így eléggé egyértelműnek látszik, hogy hiába van szó elképesztően sok közpénzről és jelentős környezeti hatásokról, az NFM (illetve az előkészítésben közreműködő többi szervezet, köztük az Országos Atomenergia Hivatal és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.) valójában nem is vette a fáradtságot arra, hogy áttekintse az előkészítő anyagokat abból a szempontból, hogy mi lenne belőlük nyilvánosságra hozható.

Őszintén hisszük, hogy ezt a frontot ebben a kérdésben nem védheti meg a Kormány, így valamelyik per alapján végül megismerhetőek lesznek majd paksi előkészítő anyagok. Mi annyit tudunk tenni, hogy továbbra is nyomon követjük az ügyet, illetve a lassan talán megszülető bírósági döntések tartalmához igazodva további adatkérésekre, perekre készülünk.

Valójában nyilvánvalóan számos olyan eleme kell, hogy legyen az előkészítő tanulmányoknak, aminek a nyilvánossága nemhogy nemzetbiztonsági érdekeket nem sértene, de még kellemetlen sem lenne a bővítést támogató Kormány számára. Az viszont, hogy még ezek az információk sem nyilvánosak, eleve kizárja a tényeken alapuló vitát.

Sepsi Tibor

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom