Bezárás
Cikkek

Mit tudunk, és ehhez képest mit kellene még tudnunk a paksi bővítésről?

A paksi bővítésre kötelezettséget vállaló orosz-magyar nemzetközi szerződés megerősítéséről és kihirdetéséről szóló parlamenti szavazás és a hitelfelvételről szóló múlt heti nyilatkozatok alapján eljutottunk odáig, hogy legalább már az látszik, hogy mi az a kevés, amit a kormány magától nyilvánossá akar tenni az évtized legfontosabb magyar állami döntéséről. Ideje tehát áttekinteni, hogy ezzel szemben mi lenne az, ami egy ilyen ügyben a nyilvánosságra tartozik. Egyelőre három perünk körvonalazódik.

Nem kell a minden belpolitikai hírre diktatúrát kiáltók közé állnunk ahhoz, hogy megállapítsuk: egy normálisan működő demokráciában elképzelhetetlen lenne az az eljárás, amit a kormány folytat a paksi bővítés ügyében. A január 14-i orosz-magyar kormányfői találkozót, azaz a bővítés tényéről, módjáról, kivitelezéséről és – legalább fő vonalaiban – a finanszírozásáról is szóló döntést megelőzően semmit se kötött a nyilvánosság orrára az éves magyar GDP laza felét kitevő összköltséggel járó beruházásról. Egy hónappal később pedig még mindig csak – az árat nem tartalmazó, azt  a Varga Mihály szíves közlése szerint aláírás előtt álló pénzügyi megállapodásra utaló – orosz-magyar nukleáris energiai együttműködési egyezmény szövege, illetve a kihirdetésről szóló törvényjavaslathoz írt négyoldalnyi, semmilyen új információt nem tartalmazó indokolás képezi az összes nyilvános iratot az ügyben.

Pedig legalább a következő három kérdést meg kellene tudnunk válaszolni a paksi orosz bővítés kapcsán:

1. Egyáltalán mire vállalt a magyar állam kötelezettséget?

Az együttműködési egyezmény 1. cikke szerint az együttműködés tárgya „a Paksi Atomerőmű teljesítményének fenntartása és fejlesztése, beleértve két új 5-6. blokk tervezését, megépítését, üzembe helyezését és üzemen kívül helyezését, VVER (vízhűtéses vízmoderátoros) típusú reaktorral, mindkét blokkra vonatkozóan legalább 1.000 MW beépített kapacitással”. A szövegben szerepel ugyan még néhány egyéb feltétel (köztük talán a közös törekvésként megfogalmazott 40%-os lokalizációs szint a legfontosabb), de lényegében mit ezen túl halhattunk az ügyben, azt csak – az eddig azért fontos kérdésekben változó – kormányzati nyilatkozatok támasztják alá. Ehhez képest a meghozott döntések, a megkötött minden szerződés vagy más megállapodás szövegének ismerete alapján tudhatnánk csak meg azt, hogy egyáltalán mire vállalt a magyar állam egy emberöltőre meghatározó kötelezettséget, azaz milyen műszaki, pénzügyi és egyéb feltételekkel építtetjük az új blokkokat.

Fontos, hogy ha a pénzügyi megállapodás nem közjogi nemzetközi szerződés, hanem magánjogi megállapodás lesz (amit még mindig nem tudunk), akkor nem is lesz olyan jogi kötelezettség, hogy az érvényességhez a szöveg egészét ki kellene hirdetni. Ezért aztán minden feltétel megismerhetőségének teljességében akkor se lehetünk biztosak, ha hiszünk Varga Mihály azon nyilatkozatának, hogy a kormány a pénzügyi megállapodás parlamenti jóváhagyatását tervezi.

Mindezek miatt a pénzügyi megállapodás aláírásának bejelentését követően minden, addig közzé nem tett megállapodásra vonatkozóan adatkéréssel, és ha szükséges, perrel készülünk.

2. Mik a döntés hatásai és kockázatai?

Adatok, számítások és elemzések a beruházás (és a kapcsolódó, többek között komoly dunai vízépítést, sőt, akár vízlépcső építését is feltételező egyéb fejlesztések) természeti és környezeti hatásairól, az üzemzavarok és a veszélyes hulladék kezelése kockázatáról, a beruházás közvetlen és közvetett költségvetési kihatásairól, a finanszírozási és árfolyamkockázatokról, valamint a megtérülésről és a gazdaságfejlesztési hatásokról –  ezek mind olyan információk, amelyekkel a kormánynak saját működési rendje és a józan ész alapján hiánytalanul rendelkeznie kellett akkor, amikor a döntést meghozta. Ezek nyilvánosságát a döntést megelőzően lényegében szabad mérlegelés alapján lehet korlátozni. (Az már egy másik, nem az információszabadsághoz, hanem más politikai részvételi jogokhoz köthető kérdés, hogy ettől még az, hogy egy ilyen ügyben nem volt nyilvános társadalmi egyeztetés az ügyben, még akár alkotmánysértő is lehet.)

A döntés után azonban, mint ahogy ezt az operaházi vizsgálati jelentés, illetve az EoN-megállapodás kapcsán korábbi adatkéréseink esetében az Alkotmánybíróság, illetve a bíróság egyértelművé tette, nincs olyan, hogy mindent el lehetne titkolni. A dokumentumok tartalma alapján a kormány itt elvileg sikeresen védheti meg a megtagadást, ha az a megtagadás az adatkezelő törvényes működési rendjét vagy feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását veszélyeztetné. Ez azonban az előkészítő iratoknak csak kisebb részénél merülhet egyáltalán fel: mondjuk, ha Illés Zoltán írt egy, a bővítést harcosan ellenző, a kormány által elutasított anyagot, akkor annak nyilvánossága elkerülhető lehet ennek alapján, de például a megtérülési számításoké aligha.

Az NFM ehhez képest adatkérésünket – más szervezetekéhez hasonlóan ­– a döntés-előkészítő adatokra teljes egészében megtagadta, úgyhogy természetesen ezeket mi is pereljük.

3. Ki adott erre felhatalmazást?

Az előzőekhez mérten kevésbé lényeges, de még mindig fontos feladat az ügyben követett sajátos eljárás hátterének feltárása. Éppen a nekünk küldött NFM-válasz tartalmazza ugyanis azt, hogy a megállapodásokról a kormány döntött – január 22-én. Márpedig már az aláíráshoz kellett volna egy formális kormánydöntés, ráadásul országgyűlési hatáskörről lévén szó, emellett még az Országgyűlés gazdasági bizottságát is előre tájékoztatni kellett volna. Ennek a hátterét ezért egy harmadik, a KIM-nek címzett adatkéréssel igyekszünk feltárni.

Paksi fűtőelem-beszerzés: mi kikérjük, ők beminősíttetik

Még szerencse, hogy igényeltük, különben nyilván sose derült volna ki, hogy az atomerőmű által az orosz állami nukleáris üzemanyag-kereskedő céggel kötött szerződést elfelejtették titkosítani. A visszaélésszerű minősítés megakadályozása érdekében a NAIH-hoz fordultunk. Tovább a teljes cikkre.

Lényegében semmit sem tudunk, úgyhogy azt sem zárhatjuk ki, hogy tényleg az évszázad döntését hoztuk és az évszázad üzletét kötöttük a magyarokat önzetlenül szerető Putyin elnök és az orosz adófizetők pénzéből Magyarországot önzetlenül segíteni kívánó kormánya segítségével.

A botrány mindenekelőtt az, hogy – bár nem egyszerű közérdekű adatokról, hanem iszonyatosan sok közpénz felhasználásáról és alapvető fontosságú környezeti információkról van szó – a kormány szemmel láthatóan anélkül akarja újraválasztatni magát, hogy a legfontosabb döntése helyességének megítéléséhez szükséges adatokat a választók tudomására hozná.

Sepsi Tibor

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom