Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Kétrészes filmünk főhősének vélhetőleg volt némi szerepe a Fidesz 2010-es választási eredményében: az általa kirobbantott botrány bizonyosan hozzájárult az akkorra már számos korrupciós ügybe beleragadt szocialisták nagyarányú vereségéhez. Ennek ellenére a Wieszt-ügyet a címszereplő mellett a korrupt önkormányzati képviselőt lebuktató vállalkozó is nagyon megsínylette.
Egyetlen korrupt politikus egyetlen ügyében döntött a minap első fokon a bíróság: Wieszt Jánost, volt XI. kerületi képviselőt négy év börtönre ítélték. Az eljárás alapján úgy tűnik, Wieszt egyedül „dolgozott”, és ez volt az egyetlen ilyen ügy. A kenőpénzt szedő politikust egy vállalkozó, Gálfi István buktatta le rejtett kamerával. Gálfi az Átlátszónak most elmondta, miért nem nyitott már ki idén a harminc éves Qwerty Computer csúszópénzzel megvásárolt üzlete a XI. kerületi Bartók Béla úton; hogy mi történt vele és a céggel a botrány kirobbanása óta, és hogy miért csak a 2010-es kampány hajrájában állt a nyilvánosság elé bizonyítékaival.
Így tették tönkre a Wieszt-botrány kirobbantóját from atlatszo.hu on Vimeo.
A vádemelés és az első fokú ítélet után rengeteg megválaszolatlan kérdés maradt: életszerű-e például, hogy Wieszt János, a vagyongazdálkodási bizottság szocialista vezetője egyedüli haszonélvezője volt a kizsarolt pénzeknek? Hiszen az ingatlanok eladásáról nem egyszemélyben Wieszt, hanem az általa vezetett többpárti testület döntött. Ebbe az irányba viszont nem indult nyomozás. Ugyancsak életszerűtlen azt feltételezni, hogy csak a Qwerty tulajdonosának kellett fizetnie: 2002 és 2010 között az újbudai önkormányzat százas nagyságrendben adott el üzlethelyiségeket, és ezek ügyében egytől egyig a Wieszt vezett bizottság döntött először – más korrupciós ügyről viszont nem tud sem a vádirat, sem a nyilvánosság.
A folytatásban, filmünk második részében a számítástechnikai piac kulisszatitkaiból tudhatunk meg néhányat: például, hogy miért nem életképesek ma már a hagyományos értelemben vett kereskedők; vagy miképp lehet szinte minden termékhez a gyárihoz közeli áron hozzájutni a hazai webshopokban.
Az informatikai szektorból indultak a hálózatos áfacsalások from atlatszo.hu on Vimeo.
Becker András – Halász Áron
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!