OTKA, a kíváncsiságvezérelt kutatási alap

Az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) körüli ismereteket két részben tárgyalom. Az OTKA-t 1986. január 1-én az MSzMP KB Tudománypolitikai Bizottság (elnöke Maróthy László agrármérnök) határozata alapján alapkutatások támogatására hozták létre. 1986-1990 között az OTKA Bizottság felügyelete alatt állt, amely miniszterekből, államtitkárokból és három kutatóból alakult. Elnöke a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főtitkára, Láng István agrokémikus volt. 1991. január 1-től kormányrendelet (99/1990) döntött az OTKA önálló intézménnyé alakulásáról, amit 1993-ban hagyott jóvá az Országgyűlés (XXII törvény). Mindez 1997-ben a CXXXVI. törvényben nyerte el mai alakját, bár több módosítás követte még ezt az állapotát.

Az OTKA vezető testülete az OTKA Bizottság (4. ábra), amely ma már elnökből, két alelnökből és 15 tagból áll. Az elnököt és az alelnököket hároméves időtartamra – az MTA elnöke és az oktatásért felelős miniszter közös javaslatára – a miniszterelnök bízza meg. Az OTKA Bizottság tagjait tárcák és intézmények vezetői delegálják, de a miniszterelnök kéri fel őket. Az OTKA Bizottság tagjai nem pályázhatnak az Alapnál, de ők választják meg a Kollégiumok elnökeit, akik egyidejűleg taggá is válnak. A választás szó viszont néha – mikor csak egy jelölt van – bizony, túlzásnak tűnik. A Kollégiumi elnökök kettős szerepe jogilag is figyelemreméltó, mert így ez utóbbiak két döntési szinten is megjelennek, ami talán helytelen. Az OTKA Kollégiumainak 2012-ben 18-24 tagja volt. Hozzájuk az OTKA Iroda 1-1 titkára csatlakozott. Az Élettudományi Kollégium 10 zsűriben 165 szakembert foglalkoztatott, a Műszaki és Természettudományi Kollégium 8 zsűrijében 112 tag végezte a munkáját, továbbá a Társadalom- és Bölcsészettudományi Kollégiumban a 11 zsűrinek 123 tagja volt. Mindehhez 7-7 taggal még két kollégiumoktól független zsűri (publikációs és nemzetközi együttműködési) tartozott. Az OTKA pályázati rendszerével kapcsolatos szakmai munkát tehát 462 (2012) szakember a munkahelyi feladatai mellett térítésmentesen végzi. Illetve, ha arra gondolok, hogy a ~2600 MTA doktorának (101 eFt/hó) és a 365 akadémikusnak (353 eFt/hó/levelező akadémikus és 455 eFt/hó rendes tag) állami tiszteletdíj jár, akkor ez a munka tőlük talán el is várható.

Természetesen, ha a korfától eltekintünk, ugyanis az akadémikusok többsége nyugdíjas korú, efféle munkára nem feltétlenül fogható. A fizetségen túl akad egyféle járulékos haszon is, így nyílik lehetőség a munkahelyi „kíváncsiságok” képviseletére. Mindezt tompítandó valamennyi megbízatás 3 évre szól és egyszer hosszabbítható. Tökéletesnek tűnő rendszer – különösen, majd ha a KTIA körül kialakult pályázati szerkezet ennél sokkal kevésbé nyilvános szakmai stábját nézzük –, de egyértelműen küzd azzal, hogy az egyes zsűrihelyekre többségében azonos munkahelyekről érkezik az utánpótlás. Ez azt eredményezi, hogy a „kíváncsiság” szerkezete kimerevedik, azaz lesznek befolyásos és kevésbé befolyásos munkahelyek (pl. a felsőoktatáshoz vagy az MTA-hoz nem tartozók), léteznek kedvelt és sehová sem tartozó tudományterületek (pl. környezet-egészségügyi tudományok, ökotoxikológia stb.). Ideje lenne tehát, annak bevezetése, hogy a leköszönő zsűri- és kollégiumi tag helyére azonos munkahelyről nem érkezhet jelölt, ami talán dinamikusabbá tenné a figyelembe vett tudományterületeket.

4. ábra: Az OTKA szerkezete 2012-ben. Megjegyzés: szaggatott vonalú téglalapban a zsűrik találhatók

Már az eddigiek is rengeteg munkaórát jelentenek, és akkor még nem említettem a bírálatban részvevő szakértőket (számuk >4000), akik ~1300 pályázat (évente változóan 700-1500) ügyein dolgoznak. Közülük a „csak” PhD minősítésűek valóban ingyenes munkaerők. A hazai bírálati munka belterjességét visszaszorítandó, ma már az OTKA pályázat angol nyelvű (bizonyos részek magyarul is megjelennek), és a bírálók közül legalább egy külföldi.

Az OTKA Bizottság adminisztrációs feladatait a Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter által 1991-ben alapított OTKA Iroda – 2012-ben engedélyezett létszáma: 43 – dolgozói végzik. Az alacsony létszám igazán akkor méltánylandó, ha egybevetjük a KTIA pályázati rendszere körül dolgozók létszámával. Az alapítói jogok gyakorlója az MTA. A pályázati rendszer felépítése formálisan függetlennek látszik az MTA-tól, az OTKA-val kapcsolatos kiadások azonban az MTA költségvetésében jelennek meg, tehát az OTKA sok szállal, erősen kapcsolódik ahhoz.

Az adatok alapján egy körültekintően megszervezett tudományos pályázati rendszert látunk, amely 2011-ben 1651 pályázatot (2011-ben ebből 264 indult), 2012-ben 1615 pályázatot kezelt (2012-ben ebből 466 indult). Viszont milyen összeggel is gazdálkodik? Nos, 2004 óta közpénzekből évi 5,5-6 milliárd forintot oszthatott el pályázati úton. Ez 2012-ben ~7,7 milliárdra emelkedett, ami még mindig csak a GDP pár tized ezreléke. Még a hazai vérszegény K+F+I támogatásán belül is csekélyke alapkutatási pályázati hányadról van szó, hiszen a KSH statisztikája a GDP 1,2%-áról beszél. Az OTKA tehát a Kormány(ok) által deklarált K+F+I összeg ~2%-a fölött rendelkezik. Ennyit költünk nyílt pályázati rendszerben alapkutatásra. Javítja persze ezt az adatot valamelyest az MTA és egyetemi szféra költségvetésében érkező rezsihányad.

Arányos vajon ehhez a szerény befektetéshez teljesítményben a világszínvonal emlegetése? Vizi E. Szilveszter 2007-ben adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy „a magyar kutatók viszonylag kevés pénzből nagy kutatási eredményeket érnek el”. Én ennek ellenére nem pártolom a kutatók elszegényítését; meggyőződésem, hogy ő sem gondolt effélére. Pénzhiányban az írott teljesítmény szinten maradása csak átmeneti, addig tart, amíg az íróasztalfiókokban tárolt kísérletes adatok felhasználása megtörténik, vagy a „kiutazom és dolgozom, majd hazajövök és írok” működhet. Ez az egyéni teljesítmény azonban csak elfedi, akár a színházi kulissza a mögöttes porteret, ami esetünkben az intézeti háttér. Pálinkás József, az MTA mai elnöke szerint a hazai felfedező kutatásokra fordított pénzeknek éves szinten el kellene érni a 15 milliárd forintot, amit 2020-ra prognosztizál. Ez a kiváló pályázatok számát tekintve – amelyeknek a rendszer jelenleg csak a felét képes támogatni – egyértelműen szükséges lenne. A kilátásba helyezett jövő – ma még ezt is inkább a vágyálmi kategóriába sorolnám – azonban aligha kárpótolja majd azokat a korosztályokat, akik úgy élték le a kutatói pályafutásukat, hogy egy életen keresztül egyértelmű vesztesei voltak a K+F szféra támogatás-elhanyagolásának. Pénztelenség állapotában felértékelődik a kapcsolati tőke. Érdekcsoportok szerveződhetnek, akik eldöntik, hogy ki van a körön belül és kívül. Úgy érzékelem, hogy az autonóm személyiségek szinte mindig kiszorulnak ebből a színfalak mögötti egyezkedésből és sokszor diadalmaskodik a középszer.

Az OTKA pénzeiből 56-57%-ot felsőoktatási intézetek kutatói, míg 37-38%-ot az MTA kutatói nyerték el az utóbbi években. 2011 és 2012-ben az egyéb (múzeumok, levéltárak, VM kutatóintézetek stb.) csak 6%-ban részesedtek az OTKA által nyújtott támogatásból. A felsőoktatás és MTA-n kívüli intézeti K+F szféra tehát egyértelmű vesztes. Megkülönböztetetten a vállalati K+F+I dolgozói, akik a KSH adatai szerint a hazai létszám mintegy 43%-át teszik ki. Számomra a K és F+I hazai szétszakadásáról szólnak ezek az adatok, így az OTKA fejlesztés és innováció felé deklarált szép gesztusainak gyakorlatban való megvalósulatlanságáról. Kérdés, hogy miként lehetne ezen javítani?

Darvas Béla

A cikksorozat korábbi részei itt elérhetők.