Bezárás
Cikkek

Kis Oligarchatározó: Kapolyi László

A magyar oligarchatársadalom doyenje (született 1932-ben), egyetlen akadémikusa (utoljára 1985-ben frissített fényképpel), miniszter a rendszerváltás előtt, pártelnök és országgyűlési képviselő a demokráciában, akit a Moszkvai Bányászati Egyetemen ugyanúgy díszdoktornak fogadtak, mint vendégprofesszornak a bostoni Fletcher Schoolban. Igazi rendszerfüggetlen világpolgár, aki Kádárral éppen úgy szót értett, mint szovjet pártfőtitkárokkal, vagy orosz és ukrán potentátokkal. Jelenleg éppen a vádlottak padján, de bizakodásra adhat okot, hogy eddig minden vert helyzetéből talpra állt.

Kénytelen-kelletlen lett oligarcha, a körülmények csúnya összjátéka nyomán – ahogyan erről a Manager Magazinnak 2006-ban adott interjújában vallott: 57 évesen választania kellett, hogy visszavonul, és hamarosan a szürkekardigános akadémiai nyugdíjasok keserű hétköznapjait pörgeti, “csak egy büdös vasam nem lett volna, hogy elmenjek egy tudományos konferenciára. Nem tudtam volna befizetni a Római Klub tagsági díját sem” – mondta. Nem volt mit tenni. Kénytelen volt a több évtizedes pártállami kapcsolatrendszerét és tehetségét fillérekre váltani. Márpedig mind tehetségből, mind kapcsolatrendszerből jól állt. Harmincéves korára volt diplomája a Műegyetemről, a miskolci bányamérnöki karról és a pesti Közgázról, valamint doktorált mindkét tudományágból.

Mi ez a Kis Oligarchatározó?

Tudjuk persze, hogy az oligarcha fogalma kicsit homályos, kultúránként, országonként és koronként mást és mást lehet rajta érteni. Alapesetben mi kicsit leegyszerűsítő módon olyan üzletembert értünk majd a fogalmon, akinek vagyona az állammal folytatott vitatott üzleteknek hála gyarapodott és/vagy a vagyonát politikai befolyás kiépítésére is felhasználja, akár a további meggazdagodás, akár a hatalom irányítása céljából. Tovább a részletes definíciókra.

Pályáját az 1960-as években a kevés reformista nagyvállalat egyikénél, a Tatabányai Szénbányáknál kezdte, 1968-ban jó ütemérzékkel, az új gazdasági mechanizmus kezdetekor lépett be az MSZMP-be, amelynek az 1970-es évekre ifjú üdvöskéje lett. 1976-ban miniszterhelyettessé nevezték ki a Nehézipari Minisztériumba, nevéhez fűződik a hatalmas költségeket felemésztô és végül kudarcba fulladt eocénprogram, amelynek célja a szénbányászat és szénalapú energiatermelés feltámasztása volt, és később hozzá tartozott az ország teljes energetikája is. 1983 és 1987 között ipari miniszterként működött, elhozta nekünk a Paksi Atomerőművet, de az eocénprogram végleges bukása után kissé dicstelen körülmények között parkolópályára küldték. Saját elmondása szerint egy nejlonzacskóban akarták neki átadni a munkakönyvét, 30 percet kapott, hogy elhagyja a parlamenti rezidenciáját. “Az egyik kollégám Daciájába pakoltam be egy péntek délután, a Parlament alagsorán keresztül költözködtem, hogy ne röhögtessem ki magam” – emlékezett.

Egykori párttársaira annyira bepöccent, hogy a rendszerváltás után “megszerezte” magának a gyakorlatilag nem létező Magyarországi Szociáldemokrata Pártot, amelynek 1994-2012 között elnöke volt, sőt 2002-2010 között országgyűlési képviselő is volt – az MSZP frakciójában. Az igazi bosszú azonban az volt, hogy milliárdos lett. 1989-ben System Consulting Kft. néven saját vállalkozást gründolt, amely már a kezdetektől az orosz-magyar, ukrán-magyar relációra alapozott. “Volt egy óriási vadászterületem, amit számomra a Tovarisi konyec!-cal (egy MDF-plakát felirata az 1990-es kampány idején) megteremtettek. Az első pillanattól nem értettem, hogy miért kell szembefordulni a szovjet piaccal. Elkezdtem menni azon ügyek után, melyekről feltételeztem, hogy piaci alapon is életképesek” – mondta a Magyar Narancsnak 2004-ben. A cég óriásit kaszált az orosz államadósság lebontásából is, ahol Kapolyi remekül kamatoztatta volt szovjet kapcsolatait, a nagy találmánya, egyben hosszú éveken keresztül bonyolított remek üzlete viszont az volt, hogy Oroszországban szenet vett, ebből Ukrajnában energiát termelt, és azt Magyarországnak eladta.

Bőven 70 fölött Kapolyi kreativitása nem apadt: 2006-tól a Kocsis István vezette, állami tulajdonban lévő Magyar Villamosművekkel bonyolított nagyvolumenű kétes ügyleteket, tízmilliárd forintok mozogtak offshore cégek közbeiktatásával nem pontosan világos céllal. (Az ügyletekkel az atlatszo.hu is foglalkozott, a cikkek gyűjteményei itt) A sajtó által már 2009-ben feltárt tranzakciók büntetőjogi következményeinek megállapításához előbb egy kormányváltásnak, majd hosszas gondolkozásnak és toporgásnak is el kellett telnie, mire az ügy eljutott a vádemelésig.

Kapolyit immár nem védi a mentelmi jog, ami országggyűlési képviselőként két cikluson keresztül járt neki. A 2010-es választások után nem került be a parlamentbe, sőt a pártelnöki pozíciójáról is lemondott. A sors fintora, hogy helyét a politikában Schmuck Andor vette át.

Oligarchafok: 3,3

– vagyonfok: 5

– politikai befolyás: 3

– médiabefolyás: 2 

Jele: A Moszkvai Bányászati Egyetem díszdoktori oklevele

Legjobb mondata: “Nem akarok élve meghalni” (Manager Magazin 2006/6)

Legjobb oligarchatársa: Kocsis István

Tovább a Kis Oligarchatározóra

(Fotó: innen.)

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom