Volt-e Fekete Jánosnak offshore számlája?

Magyarország 1982 tavaszán csatlakozott hivatalosan a Nemzetközi Valutaalaphoz, de a tárgyalások már hónapokkal azelőtt megkezdődtek. Mong Attila megjelenés előtt álló új könyve Kádár hitele címmel a kommunista rezsim és az IMF közötti kapcsolatokat mutatja be 1956-tól 1990-ig, és eddig nem feldolgozott állambiztonsági iratokat valamint IMF-es belső feljegyzéseket is felhasznál. Kiderül belőle az is, hogy mire figyelt 1981-82-ben a kommunista titkosszolgálat. Részlet a könyvből.

Az első tárgyalásokat – csakúgy, mint a későbbieket – a magyar kémelhárítás, a III/II-es osztály is fokozott figyelemmel kísérte. „A Kristály fn. akcióban keletkezett újabb adatok szerint az MNB első elnökhelyettese (Fekete János) eligazítást tartott a magyar delegáció tagjainak. A beszélgetés során az egyik tag megemlítette, hogy az IMF-delegációban biztosan helyet kapott a CIA is. Az elnökhelyettes erre kijelentette, hogy az USA-szakemberek között biztos, hogy van a CIA-nek embere, mint ahogyan a magyar delegációban is biztosan van az illetékes szerveknek embere” – számolt be például az egyik első jelentés a Fekete által tartott értekezletről.

78%

Év végéig még

22 503 995 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A jelentések egy része az IMF-delegáció tagjainak viselkedését, kérdéseit, problémáit, munkamódszereit igyekezett feltárni. Így leírták azt, hogy „sok magyar adatot megkérdőjeleznek, nagyon bonyolultnak tartják a népgazdasági mérlegünket, a KSH adatait nem tekintik eléggé ellenőrzöttnek. Problémájuk, hogy nincs elég információjuk a szocialista relációjú külkereskedelemről. A tárgyalásokon rendelkezésükre bocsátott adatokat a Külkereskedelmi Bankban ellenőrzik, és bizonyos eltérést észlelnek. Nem tartják elegendőnek az 1970-től kapott adatokat, szeretnének hozzájutni az 1960-tól érvényes adatokhoz. Rendszeresen elemzik a magyar reexporttevékenységet, a vámadatokat.” Az alaposság bemutatása mellett megjegyezték, hogy „a tárgyalások során korrekt módon viselkednek”. Beszámoltak a delegáció tagjainak egymás közötti beszélgetéséről (ez azt sejteti, hogy lehallgatták őket): például arról, hogy a delegáció egyik tagja megjegyezte, „azt hiszem, most már összehangolták a fizetési mérleget és a vámadatokat”. Vagy egy másik alkalommal, amikor nem bíztak a magyar árrendszerről hallottak valódiságában: „azt a benyomást keltették, hogy az árstruktúra együtt emelkedik a világpiaci árakkal. Hihetünk ennek vagy sem? Ha az áraik most egyensúlyban vannak, akkor ezelőtt kellett sokat emelniük, hiszen az elmúlt 10 év során évente az indexek szerint kis áremelések voltak. Nem hiszem, hogy 100 százalékig korrigáltak.” Nem kis örömmel nyugtázták, hogy „a küldöttség tagjai elégedetlenek azzal, hogy vezetőjük, Patrick de Fontenay arra hajszolja őket, hogy a munkát egy héttel a tervezett [határidő] előtt fejezzék be. Úgy érzik, hogy egy sor területen nem tudták áttekinteni mélységében a témákat. Vezetőjüket »kiismerhetetlennek« minősítik. […] A megterhelés miatt fáradtak, ingerültek.”

Az is különösen érdekelte a magyar állambiztonságot, hogy kivel tartott kapcsolatot az IMF-küldöttség. Bár leírták, hogy a „washingtoni pénzügyminisztériumtól eligazítást” kaptak, és „tevékenységüket, illetve állásfoglalásaikat folyamatosan egyeztetik” velük, ez kifejezetten valószínűtlen. Az IMF-es belső feljegyzések ellenkezőleg éppen arról tanúskodnak, hangsúlyosan ügyeltek arra, hogy még a látszatát is elkerüljék az amerikai kormányzati befolyásnak. Tudták, hogy Budapesten amúgy is sokan az amerikai imperializmus előretolt bástyájaként tekintenek az IMF-re. Whittome a misszió budapesti látogatása előtt, november 20-án éppen az IMF-igazgatóság amerikai tagjával tárgyalt, aki az USA budapesti nagykövetével való találkozót is a delegáció figyelmébe ajánlotta. „Személyes véleményemet hangoztattam, és azt vetettem föl, hogy egy ilyen találkozó, bár potenciálisan érdekes lehetne számunkra, magyar vendéglátóink részéről érzékeny témának számít” – mondta saját beszámolója szerint Whittome. Az amerikai igazgatósági tag egyetértett, és hangsúlyozta, természetesen a delegációra van bízva, kivel találkoznak Budapesten.

Központi kérdés volt a magyar titkosszolgálatnál a honi tárgyalópartnerek megfigyelése, hogy mennyire fegyelmezettek a hazai szakemberek. Bácskai Tamást az MNB-ből például kifejezetten megbízhatatlannak tartották, főleg azután, hogy a Külügyminisztérium sajtófőnökének engedélye nélkül másfél órás megbeszélést folytatott a Reuters bécsi tudósítóival. Bácskainak – írták – „több, ellenőrzés alatt álló nyugati diplomatakapcsolata van. Rendszeresen megszegi a nemzetközi érintkezés szabályait. Nevezett kapcsolatba hozható a Magyar Népköztársaság IMF-tagságával kapcsolatos részinformáció kiszivárogtatásával.” A bizalmatlanság Fekete Jánost is érintette, akiről igyekeztek kompromittáló adatokat gyűjteni. A fellelhető iratok alapján nem ellenőrizték ugyan az értesülés valóságtartalmát, de egyik jelentésükbe belefoglaltak egy „deviza-bűncselekményre utaló információt”.

A kor körülményei között nem volt megengedett , hogy valaki – legyen szó akár az MNB első elnökhelyetteséről is – külföldi devizaszámlát birtokoljon, hát még off-shore vállalkozása legyen, márpedig Feketéről ezt a híresztelést gyűjtötték be. Egy „osztrák állampolgártól származó értesülés szerint […] a Bahama- szigeteken adómentes fiktív »postaláda« cége van, amelynek számlájára folynak be különböző meg nem engedett forrásból származó valuták”– írták a jelentésben.

További részletek arról, hogy mi lett ennek az állambiztonsági vizsgálatnak az eredménye, és kinek volt az MNB-és vezetők közül offshore cége, kiderül Mong Attila: Kádár hitele című megjelenés előtt álló könyvéből.