Hírek

Gazdasági és politikai nyomás a bolgár médián

Egyre nagyobb problémát jelent a sajtó és a gazdasági érdekek összemosódása Bulgáriában –  adta hírül a The New York Times. Annak ellenére, hogy a kelet-európai országban már több mint két évtizede véget ért a kommunista diktatúra, továbbra sem teljesen szabad a sajtó. Neelie Kroes, az Európai Bizottság médiapolitikáért és médiaszabályozásért felelős bizottságának elnöke azt nyilatkozta az ügyben, hogy szeptemberi szófiai látogatása során tárgyalni fog erről. Az elmúlt években a két legnagyobb bolgár médiabirodalom, az Új Bolgár Médiacsoport és a WAZ Médiacsoport megszerezte a legfőbb sajtótermékeket, és a sajtószabadságért küzdő civil szervezetek szerint a tulajdonosok céljainak megfelelően elkendőzik vagy elferdítik az éppen aktuális témákat mind a tévében, mind pedig az újságokban. A Dél-kelet-európai Média Szervezet (Seemo) jelentése szerint „a gazdasági érdekek figyelembevétele és bármely olyan információ elhallgatása, amely az adott médium szempontjából károsan értelmezhető, széles körben elfogadott dolog a riporterek között.” Alátámasztja ezt feltételezést a független médiáért küzdő Riporterek Határok Nélkül (Reporters Without Borders) csoport legfrissebb felmérése is, amely szerint az EU-n belül Bulgáriában a legrosszabb a helyzet a sajtószabadságot illetően; a 179 országra kiterjedő listán belül a 80. helyen rangsorolják. Egy londoni médiaszakember, Marius Dragomir, az OSF vezetője szerint a jelenlegi állapot még csak a kezdet; jövőre választások lesznek Bulgáriában, és a két egymással szembenálló csoport csatlakozni fog a politikai küzdelmekhez is.

 

Megosztás