Habony Árpád miniszterelnökségi agytröszttel ápol bizalmas viszonyt annak a Princess Pékségnek a vezetője, amely a budapesti metróállomásokon működtethet látványpékséget. A cég számára előnyös üzlet még a főváros Demszky-féle vezetése idején kezdődött a BKV-val. Akkor a Fidesz tiltakozott. Most nem.
Egyebek mellett azért sem mindegy, meddig tart az M3-as metróvonal 2017-re tervezett felújítása, mert akadnak bérlők a metró üzemterületén, akik olyan ügyesen szerződtek, hogy elképzelhető: egy hónapot meghaladó szünetelés esetén szép summa ütné a markukat.
Az Átlátszó által megtekintett szerződések szerint ilyesmi történhet az aluljárók kijáratánál működő úgynevezett látványpékségek, a Princess üzleteivel. Azért a feltételes mód, mert a BKV által rendelkezésünkre bocsájtott bérleti szerződések áttanulmányozása után sem teljesen egyértelmű, hogy egyes fontos részletek megváltoztak-e a módosítások során. Saját értelmezésünket megosztottuk a BKV-val és a Princess Pékséggel is, válaszukat várjuk.
Mindenesetre nagyon úgy fest: a bérbeadó BKV úgynevezett „szünetelés miatti készenléti díjat” kell, hogy fizessen az üzleteket bérlő Isar Magyarország Kft. számára, amennyiben az árusítás egy hónapnál hosszabb ideig nem lehetséges. Az üzemszünet 31. és 91. napja között a bérleti díj nyolcszorosát, a negyedik hónaptól pedig a kilencszeresét.
Ez egyébként egy 2006-ban született szerződésmódosításban áll – Aba Botond, a BKV akkori vezérigazgatója, illetve az Isar részéről Michael Gagel ügyvezető ekkor egységes szerkezetbe foglalta az 1996 óta fennálló bérleti jogviszony módosításait. A későbbi, 2013–2015-ös szerződésekben ilyen kitétel ugyanakkor már nem olvasható – ezek a megállapodások azonban nem az előzők módosításai, hanem új üzlethelyiségek bérletéről szólnak.
Egy tavalyi szerződésben, amely az Arany János utcai pékség bővítésének céljára kibérelt 6 négyzetméteres helyiség sorsáról rendelkezik, pedig az olvasható: a felek tudomásul veszik, hogy a várhatóan 2017-ben esedékes felújítás során az üzlethelyiség elhelyezkedése, mérete változhat, akár meg is szűnhet, s ha emiatt a BKV felmondja a kontraktust, az Isarnak nem jár kártérítés, de még a beruházásainak megtérítése sem.
Ettől persze a 2006-ban szentesített szünetelési díj járhat, de a helyzet akkor sem teljesen egyértelmű.
Az Isar 1996 óta bérel helyiségeket az állomásokon, jelenleg összesen 21-et, ebből 11-et az észak-déli vonalon. Az Aba-féle 2006-os szerződés szerint az Isar nettó 927 eurónak megfelelő, jegybanki középárfolyamon kalkulált forintértéket fizet, a szerződés húsz évre szól. Vagyis e szerint az úgynevezett szünetelési készenléti díj több tízmilliós tételre rúghat egy évre számolva, méghozzá úgy, hogy az érintett pékségek működés költségei az adminisztrációval kapcsolatos kiadásokra korlátozódhatnak.
A szerződés egyebek mellett azt is előírja, hogy ha valamelyik állomásnak új kijáratot nyitna a BKV, az Isar ott is bérelhet helyiséget.
Elszámoltatási buzgalom – akkor
A frekventált közlekedési csomópontokban így monopolhelyzetbe hozott pékség üzemeltetőjére a 2010-es választások környékén tetőző elszámoltatáshiszti idején össztűz zúdult. A Fidesz például pártközleményben ostorozta az akkori városvezetést, különösen, hogy kiderült, a cég egyéb, a fővároshoz kötődő zavaros ügyekkel is kapcsolatba hozható.
A Figyelő cikke szerint például a szintén Michael Gagel által vezetett Welt-Stadt Immobilien Kft. 2008-ban feltűnt a BKV-érdekeltségű Hungária körúti irodaház tulajdonosai között. A Princess Pékség mögött álló izraeli üzletembercsapat másik tagja, Shabtai Michaeli pedig az akkoriban nagy vihart kavart Estivo-ingatlanügyletben érintett, újabban NAV- és egyéb végrehajtásokkal táblázott céget is irányítja 2010-től fogva.
A Princessnek ugyanakkor bejött: a pékségeket működtető Isar 2000 Kft. rendre kétmilliárd feletti éves árbevételt, százmilliós (2011-ig félmilliárd forint körüli) profitot produkál, aminek zömét ciprusi tulajdonos Woodfield Holding Ltd. évről évre be is kasszírozza osztalékként.
A Tarlós-érában a jelek szerint szigorodtak kicsit a feltételek, a 2013-ban bérbe vett Batthyány téri 41 négyzetméteres helyiség bérleti díja például nettó egymillió-ötvenezer forintot kóstál, a szerződés pedig „csak” öt évre szól, szünetelési díjról nem rendelkeznek.
A Princessnek komoly bántódása azonban nem esett, annak ellenére, hogy tavaly például megszületett az Országos Tűzvédelmi Szabályzat elnevezésű BM-rendelet, amely egyértelműen előírja, hogy metróállomáson jegypénztár kivételével elárusítóhely nem létesíthető.
Kérdés persze, hogy hol kezdődik az állomás: a peronon-e, esetleg ott, ahol a jegyeket ellenőrzik vagy a bejáratnál. Szolgálhat némi támponttal a bérlő Isar Magyarország cégmásolata, amely felsorolja a cég fióktelepeiként az egyes üzleteket, egyértelműen különbséget téve az „állomások” és egyéb helyiségek (aluljáró, összekötő csarnok, kijárat stb.) között – vagyis e szerint működnek üzletek „állomásokon” is.
Mivel egyszerű internetes kutakodással nem találtunk hivatalos meghatározást, ismét a BKV-hoz fordultunk, ahol kiderült, a közlekedési vállalat sem rendelkezik efféle definícióval. Értelmezésükben azonban a BM-rendelet hangsúlya a „létesítésen” van, vagyis a tavalyi hatályba lépést megelőzően kialakított üzletek maradhatnak.
Árpád és Misi
A városházi politikai csatározásokra évtizedek óta rálátással rendelkező források a Demszky–Aba Botond-fémjelezte időkben aszerint kötik a volt Demszky-tanácsadó Mesterházy Ernőhöz vagy Hagyó Miklóshoz, a BKV-perben nemrégiben első fokon felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt volt MSZP-s főpolgármester-helyetteshez az Isar szerencséjének felvirágzását, hogy anno kinek drukkoltak a koalíciós vitákban.
A jelenről azonban egyértelműen szólnak informátoraink: az Isar Magyarország ügyvezetője, Michael Gagel Habony Árpád informális miniszterelnökségi tanácsadó bizalmas barátja.
Egyik forrásunk például, aki egy időben maga is gyakran megfordult a Four Seasons szállodában, állította, már évekkel ezelőtt törzsvendégnek számított „Árpád és Misi” a Gresham-palotában. Sőt, akadt forrásunk, aki úgy emlékszik, egy időben fontos üzleti megbeszéléseken is közösen vettek részt.
Erre enged következtetni az az interneten terjedő – a TV2-eladással kapcsolatos több újságcikk illusztrációjaként is megjelent – fénykép, amelyen Andy Vajna filmes kormánybiztos és Habony társaságában egy fiatalember is látható, aki több forrásunk egybehangzó azonosítása szerint is Gagel.
Egy másik fényképen pedig Habony Gagellel támasztja a bárpultot egy elegáns presszóban – Gagelt a Princess Pékség emailcímén kerestük, ő pedig a privát címéről írva visszajelzett, hogy készséggel válaszol a kérdéseinkre. Ezeket el is küldtük, köztük a képet is, kérve, tegye egyértelművé, hogy valóban ő-e Habony beszélgetőtársa a felvételen, és esetleg áruljon el részleteket kettejük kapcsolatáról.
Válasz, többszöri sürgetésünk ellenére, egyelőre nem érkezett.
A kapcsolat pedig akár még kiterjedtebb is lehet: a Fideszen belül a Vajna–Habony-csoporthoz kötött Rogán Antal miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter felesége, Rogán Cecília a Facebookon több Gagel-családtag ismerőse.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!