A székely zászló nagy menetelése a tiltástól a CBA-ig – a szimbólum és a biznisz

A kék-arany zászló mára már nemcsak Székelyföld közterein, magán- és tömbházain díszeleg, hanem Magyarország-szerte is kitűzik, tömegrendezvények és állami ünnepek állandó szereplőjévé vált, sőt az Országház is lecserélte EU-s zászlóját. A kérdés csak az maradt, hogy honnan ez a sok zászló?

A székely zászlóként ismertté vált lobogó karrierje az elmúlt tíz évben bontakozott ki. Ennyi idő alatt vált ismertté és popularizálódott olyan mértékben, hogy más használatban levő zászlók mellé, sokszor helyett tűzik ki. A civil kezdeményezésű Székely Nemzeti Tanács 2004-ben fogadta el saját zászlójaként, majd 2009-ben Hargita Megye tanácsa is jelképévé választotta. A Székely Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi irodavezetője, Gazda Zoltán szerint

„Ezek [a zászló, lobogó és címer – a szerző megjegyzése] a Székely Tanácsnak voltak a szimbólumai. Mindez egészen 2009 szeptember 5.-ig volt, amikor a Székely Nemzeti Nagygyűlés látva azt, hogy milyen rohamosan terjed és mennyire magáénak érzi mindenki a zászlót, lobogót, címert, határozatban úgy döntött, hogy Székelyföld zászlaja lesz. Tehát a Székely Nemzeti Tanács felirat lekerült a címerről. Mi, mint szervezet kezdeményeztük, mert úgy gondoltuk, hogy nem csak egy szervezet szimbóluma már, hanem annál már sokkal több: a Székelyföld polgárainak zászlaja. Hogy hogy vált szimbólummá, és hogy hogy vált ennyire népszerűvé, vezetőjévé egy mozgalomnak, hát számomra is tényleg rejtély. Ez mindenképpen egy népakaratnak, szabadságáért küzdő népnek a nagyon erőteljes akaratkinyilvánítása. Nagyon jó szolgálatot tett a román állam is, hogy tiltotta, mert, hogy intézményeken kint van, az természetes, de az én erkélyemen addig nem volt, míg nem tiltották, de ahogy tiltották, abban a pillanatban kitettem.”

A székely zászló a nemzeti érzést és közösséghez való tartozást kifejező tárgyak között kiemelkedő helyet kapott, főleg hogy funkciója és jelentése nem korlátozódik a múltidézésre. Az elmúlt tíz évben főként Székelyföldön a román nacionalizmussal szembeni ellenállás, valamint az autonómiáért folytatott küzdelem szimbólumává, és sokak számára a kultúrnemzet egységének –  vitathatóbb esetekben inkább az etnikai homogenitásnak – a jelképévé vált.

Beton idill – Sepsiszentgyörgy (Fotó: Zahorán Csaba)

Míg az első esetben leginkább egy önreprezentációra való törekvés igényét elégíti ki, ami a székely önazonosság és identitás megfogalmazására tett kísérlet részeként és az otthonteremtés egyik szimbólumaként értelmezhető, a nemzeti/etnikai hovatartozás hétköznapi jelölőjévé vált, a második, harmadik esetben a már meglévő szimbólumok és jelképek halmazát gazdagítja: a magyar nemzeti zászló, Árpádsávos zászló stb. mellé sorakozik fel.

Finom vegyes Március 15, Sepsiszentgyörgy (Fotó: Zahorán Csaba)

A zászló szuvenír jellege egyes kontextusokban tagadhatatlan, amennyiben a székelyföldi és erdélyi főutak mellett húzódó ajándékboltok kínálatát megvizsgáljuk (hogy csak a legjellemzőbbeket említsük: Tusnádfürdő, Békás-szoros, Korond, Parajd, Körösfő). A  „nemzetiesített tárgyak” halmazába a zászló mellett az autós matricák, lobogók, címeres matricák, asztali díszek, hűtőmágnesek, székely kokárdák és kitűzők is megjelentek. Ezek beszerezhetők a székelyföldi áruházlánc (a székelyudvarhelyi alapítású Merkúr üzletlánc) és könyvesbolthálózatok (Corvina könyvesboltok) polcairól is.

Nincs olyan magyar nemzeti ünnep, lokális közösségi esemény Székelyföldön, amely alkalmából ne lobognának székely zászlók. Fontos azért leszögezni, hogy ezeknek a zászlóknak a többségét a rendezvények szervezői biztosítják. A legtöbb szervezet szerint az RMDSZ-nek van igazán anyagi lehetősége arra, hogy ingyen zászlót osszon. Egyes becslések szerint, különböző események során összesen 3-5000 darab került kiosztásra.

„Ami az osztogatást illeti: a Székely Nemzeti Tanács soha nem osztott, vagyis csak közvetve. Úgy osztott,  hogy amikor az első önkormányzatot megtámadták bíróságon, az Uzoni Önkormányzatot, hogy vegye le, akkor ötven zászlót vittünk. Arra kértük a lakosságot, hogy az önkormányzat körül, a főúton ötven ember rakja ki, egy levett helyett ötven kerüljön ki. Hasonlóképpen történt idén Kézdivásárhelyen, amikor a polgármester levetette a zászlót, akkor szintúgy ötven zászlót osztottak ki.”

Az EMNT helyi szervezeteinél is lehetett ingyen zászlót kapni 2013-ig, de a szétosztott zászlók száma elmaradt az RMDSZ-étől. A politikai hátszéllel intézményesült zászló kapcsán 2012 körül minden székelyföldi szervezet egyetértett abban, hogy a szimbólum elérte a kellő ingerküszöböt.

A párhuzamos egyenesek a végtelenben találkoznak (Forrás: http://erdelyipolgar.blogspot.ro/2013/10/szekely-nagy-meneteles-kialakult.html)

A Székelyek Nagy Menetelése az eddigi események közül hatásában – körülbelül százhúszezer embert mozgatott meg, amelyből a szervezők szerint csak 28 busz magyarországi támogató érkezett a helyszínre –  és látványában is grandiózus volt. A figyelemfelkeltő akció során a 53 kilométeres menetoszlop három darab 50 méteres, 50 kilós zászlóval, és sok átlagos méretűvel tette felejthetetlenné a rendezvényt. A hatalmas zászlókat az RMDSZ megrendelésére egy bukaresti cég gyártotta.

Egyes interjúalanyaim szerint a gyártásra lett volna székelyföldi vállalkozó is, de az RMDSZ rendezvényszervezői inkább „kivülről” választottak partnereket, vállalva annak kockázatát, hogy  mindez erős kritikákat fog kiváltani. Egyik interjúalanyom úgy fogalmazott, hogy „Írtam is egy sms-t nekik [az RMDSZ helyi vezetőségének – a szerző], hogy az Autonómiánkat megint Bukarest gazdagításával próbálják elérni, ennyit a nagy összetartozásról”, egy másik pedig így kommentálta:

„Szorgos román kezek varrják a mi Autonómiánkat!”

Az esemény szórólapja

A zászló-igényléseket ünnepeken kívül is a Székely Nemzeti Tanács, a Erdélyi Magyar Néppárt és az RMDSZ helyi szervezetei gyűjtik össze, vagy székházukban szolgálják ki a vevőket. A gyártók közül a legaktívabb egy gyergyócsomafalvi egyszemélyes cég, amely a zászló terveinek kivitelezése óta gyárt székelyföldre és külföldre zászlókat. Ez az egyszemélyes cég mellesleg annak a Borsos Gézának a feleségéé, aki SZNT tagként kezdeményezte a székelyföldi jelképek megalkotását és széleskörű használatát.

A cég forgalma leginkább az eseményekhez kötődik, ünnepek előtt megnő, ilyenkor helyi varrónők segítenek be a munkába. Arra vonatkozóan, hogy eddig hány zászlót sikerült varrniuk, nem kaptam választ. Emellett a csíksomlyói Csibész Alapítvány egyfajta szociális programként, leányanyák munkaerő-piaci felzárkóztatását célzó projektként kezdett székely zászlót varrni. A helyi politikai szervezetek azzal is fenntartják a szociális programot, hogy a megrendeléseket az alapítványhoz irányítják:

„Az a valóság, hogy mi a varrodánkban nem szériamunkát varrtunk, hanem különlegességeket. S ez abban áll, hogy miseruhát, ministránsruhák, stólák, templomhoz szükséges kellékek, azon kívül a sporttáncosoknak ruhát, ugye…ezt sem mindenki tudja varrni. Természetesen a zászlókat az elejétől kezdtük. Mert mikor volt ilyen igény, hogy városzászló, meg európai uniós zászló, aztán jött a székely zászló… Ez volt a csúcs. És mikor kezdték tiltani, akkor mindenkinek székely zászló kellett.”

Mivel a Székely Nemzeti Tanács által elfogadott zászló-tervezetet anyagi okok miatt a szervezet nem tudta levédeni, előállításának nem szab határt semmilyen jogi korlátozás. Ugyanakkor a zászló nem nemzetállami jelkép vagy szimbólum, nem vonatkoznak rá a közjogban szereplő normák, vagyis használatának kontextusára és módjára sincsenek érvényben levő szabályozások, ahogyan például a magyar vagy a román nemzeti lobogó kapcsán ezek adottak.

A magyar nemzeti jelképek szabályozását és védelmét az Alaptörvény határozza meg, amely arra is kitér, hogy a nemzeti lobogót nem lehet önkényesen kereskedelmi célokra kisajátítani, a címert pedig terméken, logóban felhasználi. A nemzeti jelképek és szimbólumok kereskedelmi célokra való felhasználása és az áruk azon keresztüli hitelesítése 2012 januárjáig tiltott volt, azóta külön engedélyhez kötött (lásd bővebben). Ez okozott már jogi gubancot a Patrubány Miklós által vezetett Magyarok Világszövetsége szervezet logója kapcsán, amelyiknek központi eleme a magyar nemzeti címer, azonban abban az esetben bizonyítható volt, hogy a szervezet 1938-as megalakulása óta használja azt.

A székely zászló közjogi, védjegyjogi szempontból „szabad préda”: kisajátítása, gyártása, használata nincs jogi rendhez kötve, a nemzeti/etnikai jelképek szabályozásától eltérően, védelme nincs biztosítva, és a gazdasági haszonszerzés tiltásának keretei sincsenek meghatározva.

Kettős kötés (Fotó: Zahorán Csaba)

Habár az Országházra kitűzött lobogót és a magyarországi önkormányzatok felé megfogalmazott szolidaritási akciót leginkább a Fidesz vezető személyiségei promotálták, a zászlók Jobbikos tömegrendezvényeken és demonstrációkon is elterjedtek.

A székely zászló – 2004-es megalkotása óta (ennek körülményeit ez az interjú tekinti át) – nem kizárólag az Erdélyre és Székelyföldre koncentrálódó turizmus tömegtárgyai mellett jött forgalomba, hanem kerültek olyan vállalkozó szellemű hazai cégek is, amelyek felismerve a kínálkozó lehetőséget és igényeket, a gyártásába, forgalmazásába is belefogtak.

Magyarországi használata és termékként való forgalmazása egyszerre kapcsolja össze a mitikus Erdélyre utaló „utazó tárgyak”, „megszerzett tárgyak” toposzát a szimbolikus politika és egységes nemzet ideológiájával. Az első jelenségkör kapcsán főleg azokra a tárgyakra gondolok, amelyek az elmúlt ötven évben Erdély felé orientálódó turizmus meghatározó tárgyaivá lettek, például a korondi kerámia, a kalotaszegi textília, egyes ruhadarabok, mérai gyöngyök stb. Ezeknek a tárgyaknak a jelentőségét nem funkcionalitásán vagy dekoratív megjelenésén alapul, hanem, hogy a mitikus táj, egyfajta autentikus, romlatlan múlt megjelenítői. Olyan szuvenírek ezekek, amelyek alapjában véve tömegáruk, még akkor is, ha nem ipari körülmények között, hanem kézműves technikával készültek, akár home/handmade jellegűek. Tömegfogyasztásra születtek.

Forrás: http://www.szekelyhon.ro/aktualis/minden-arust-megbuntettek

A turisták által megvásárolt tárgyak a felfedezett kulturális teret (Erdélyt) jelölik, mint nemzetiesített objektumok. A korondi bokály nem a mintája, anyaga, időtállósága miatt vált tömegáruvá, hanem mert a magyar kultúra gyökereire utal, azt jeleníti meg. Az asztaldíszként funkcionáló miniatűr székelykapu színpadi elem az idealizált hagyomány felidézésének dramaturgiájában.

A székely zászló magyarországi árukörforgásának legnagyobb része becsatornázódik a radikális jobboldali hálózatoknak a szimbólumok és nemzeti érzelmeket megjelenítő áruk előállítására és forgamazására szakosodott vállalkozásaiba, amelyeknek hatalmas szerepe volt a radikális jobboldali szubkultúrák felemelkedésében és ideológiai meghatározásukban. A nemzeti érzelmeket kifejező tárgyak, ruházati cikkek elsősorban a külvilág felé kommunikálnak, de fonos eszközei az identitás kifejezésének, artikulációjának: szlogenek, humoros parafrázisok, olykor rasszista utalások szintjén  mondják el, hogy hogyan lehet elképzelni, megfogalmazni a hazához és közösséghez való tartozást, a hazafiasságot, vagy rendszerellenességet.

„A HARCOS ruházattal megkülönböztetjük magunkat a szürke átlagtól, a rendszer rabszolgáitól, akik nem érzik, hogy a Kárpát-medence magyarsága a jelenlegi határoktól függetlenül egy és oszthatatlan.” (Kép: http://www.demotivalo.net/view/66745/imadom-azt-a-pillanatot)

Egyes számítások szerint 2009 körül a „nemzeti identitásiparban” tevékenykedő vállalkozások forgalma 5,5 milliárd forint körül mozgott. Ez 2014-re becslések szerint jelentősen visszaesett, főleg például az olyan esetekben, mint a Szegedi Csanád-botrány nyomán a Szkíta Hadúr Kft. forgalma (az Igazságügyi Minisztérium adatai szerint 2013-ban a cégnek nem volt forgalma), vagy a Bencsik András által felvásárolt Szkítia Könyvesbolthálózat (aminek forgalma az Igazságügyi Minisztérium adatai szerint 2013-ban az előző évekhez képes csökkent ugyan, de 76 millió forint fölött mozgott).

A nemzeti boltok áruforgalmában a székely zászló 2010 körül már megjelent, de ezek főleg exportból, székelyföldi varrodákból kerültek ki. Mostanra a budapesti boltokban és a rendezvényeken árusított zászlók legnagyobb részét a Lénárd Zászlókészítő Kft.-től szerzik be. Egy ilyen zászló ára 1500 forinttól akár 20 ezer forintig is terjedhet az anyag (szatén vagy műanyag), méret és kivitelezés (varrott, nyomott) függvényében.

Napi bulvár (Forrás: http://444.hu/tag/cba/)

A székely zászló forgalmazásának bolti ára a CBA üzletlánc bekapcsolódásán keresztül is konszolidálódni látszik, úgy tűnik újabb gazdasági szereplők lépnek be a zászló előállításának és forgalmazásának folyamataiba. Ez talán annak a jele is lehet, hogy a mostanra kialakult nemzeti bizniszre szakosodott gazdasági szereplők szcénája átrendeződik, és a közvetlenül radikális jobboldali körökhöz kapcsolódó vállalkozások teret veszíthetnek. Míg az erdélyi szervezetek intenzíven tematizálják a Székelyföld jövőjével kapcsolatos víziókat, annak érdekében, hogy kicsikarják az RMDSZ-től a már régen beígért, román kormány elé benyújtandó autonómiatervezetet, addig a magyarországi nyilvánosság ingerküszöbét inkább a félrecímkézett („Erdélyi zászló rúddal”) termék árának alakulása lépte át.

Patakfalvi-Czirják Ágnes

(Címlapkép: innen)

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!