Egy kicsit nagyon tönkreverve – magyar nemzeti radikálisok a Vajdaságban II.

Noha több pártjuk is akad, igazi bázisuk nincs, vagy a kettős állampolgárságnak „hála” tömegesen távoznak Nyugatra a munkanélküli vajdasági magyarok is. A Vajdasági Magyar Szövetség – miután stratégiai szövetséget kötött Orbánékkal – szinte lenullázta potenciális ellenfeleit.

Ha a kedves olvasó cikkünk első részében elvesztette a fonalat, ki kicsoda a magyar politizálók közül a Vajdaságban, nem ő a hibás. Szerbiában, mondhatni, megszámlálhatatlanul sok elnökválasztás volt (Szerbia Milošević és bukása után 2006-ig félelnöki rendszer volt), továbbá szövetségi, köztársasági, tartományi, önkormányzati és helyi közösségi is. Így a pontos „menetrendre“, az eredményekre, koalíciókra gyakorlatilag profi politikus beszélgetőtársaink sem emlékeztek, csak arra, ők mikor kerültek a politikába vagy mikor honnan léptek ki, alapítottak új pártot.

Stratégiai szövetség

Egy biztos: a 2014. március 16-i országos választásokon a Magyar Remény Mozgalom, a Magyar Polgári Szövetség, a Magyar Egység Pártja, továbbá egy kis horvát és egy bosnyák párt koalíciója csúfosan leégett. Összesen 3983 szavazatot kaptak, miközben két éve a tartományi választásokon az egyedül induló MRM is többet kapott, hatezret. Ha leszámítjuk a Nemzeti Közösségek Koalíciójára (NKK) adott dél-szerbiai szavazatokat, a VMSZ fölénye még nagyobb a Vajdaságban, ahol az NKK csak 2767 voksot szerzett, azaz a VMSZ fölénye 27-szeres, de egyes településeken 1 NKK szavazóra volt, hogy 37 VMSZ-es jutott, vagyis az alapítható meg, hogy a nemzeti radikálisok társadalmi bázisa már-már a  nullához közelít.

Bűnök és büntetések – magyar nemzeti radikalizmus a Vajdaságban I.

Hatalmasat bukott a nemzeti radikálisnak mondható magyar pártok koalíciója a márciusi szerbiai választásokon. Ennek nemcsak a legerősebb magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség túlhatalma az oka, de az is, hogy maguk is széttöredezettek, és potenciális szavazóik, a fiatalabbak és elkeseredettebbek a magyar útlevéllel tömegesen távoznak Nyugatra. Tovább az első részre.

Pedig az előjelek másra is utalhattak volna, így például a Jobbik már régóta az MRM stratégiai szövetségese, és egymást nyíltan támogatják. Ez nem igaz az MPSZ és a MÉP esetében, amennyiben Vona Gábor az MRM-elnök László Bálinttal kampányolt 2014-ben oda-vissza alapon, de például 2011- március 15-én Toroczkai, Vona és László együtt nyitotta meg magyar és Árpád-sávos zászlók alatt „a Kárpát-medence első Remény Házát“ Torontáltordán, ami „a szórványmagyarság egyik jövőbeli záloga“. Hogy azóta történt-e ott bármi is, arról gyakorlatilag hír nincs.

A gyenge szereplés a Jobbik tekintetében is visszaütött, már ha a magyarországi választások külhoni eredményeiről van szó – ugyan régióbeli bontást nem kaptunk, feltételezhető, hogy a Vajdaságban is a Fidesz tarolt. Ez összefüggésben áll azzal, hogy Orbán és Pásztor is stratégiai szövetséget kötött, a Fidesz-KDNP pedig a többi vajdasági magyar párttal szóba sem áll – legalábbis nem a nemzeti radikálisokkal –, mint azt az MRM és az MPSZ elnöke is elmondta lapunknak, noha ők keresték a kapcsolatot.

Orbánék kegyeiből még Ágoston András is kiesett. Itt jelezzük, hogy a VMDK 1995-ben sem csak ideológiai okokból esett szét: Ágostont nem érdekelték az önkormányzatok, csak a hármas autonómia-koncepció, erre érkezett „a polgármesterek forradalma“, hanem a Magyarországról érkező segélyek elosztásának intranszparens volta miatt is.

Listák és médiafölény – a VMSZ-nél

A VMSZ a kettős állampolgárság ügyét kamatoztatni tudta éppúgy, ahogyan, ha nem is az elvárt mértékben, a Fidesz-KDNP is szavazatokra tudta változtatni a hálát. A VMSZ ledarálta a magyar nemzeti radikálisokat (miközben a szerb nemzeti radikálisokkal szövetségre lépett), de sikerük több okra vezethető vissza nemzeti radikális beszélgetőtársaink szerint: Az egyik, hogy a VMSZ is megcsinálta a maga „Kubatov-listáját“, egyfelől a Nemzeti Tanácsi választásokra is névvel, tokkal-vonóval kellett bejelentkezni, de e párt rendelkezhetett a kettős állampolgárságot kérők listájával is, és egyes helyeken a párt, illetve az MNT aktivistái intézték az ügyeket.

Az adathalászok maguk mesélték, hogy egy feliratkozásért a Nemzeti Tanácsi választásokra mennyi járt, külön a telefonszámért és külön az e-mail címekért. A szavazás napján pedig a VMSZ aktivistái telefonálgattak potenciális szavazóiknak, aminek meg is lett az eredménye: korábbi eredményüket hétezer szavazattal növelték, 75.294-ra.

A nemzeti radikálisok emellett a médiát is hibáztatják: egyfelől a szerb sajtó démonizálja őket, hogy magyar fasiszták, ami miatt az emberek még szavazni is félnek rájuk, nemhogy a pártban aktívkodnának – rendőri attrocitásokról is beszámoltak -, másfelől a magyar médiumok szerintük totálisan elhallgatják őket, és abszolúte a VMSZ-t favorizálják.

A VMSZ döntő befolyással bír az MNT révén az egyedüli napilapra, a Magyar Szóra, a kettő közül az egyik hetilapra, a Hét Napra, továbbá a szabadkai Pannon Rádió és Televízióra is, hisz alapítója és részben pénzelője ezeknek, kinevezi az igazgatóikat és a főszerkesztőket. Emellett a magyarországi alapítvány, a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatása révén befolyással bír még a lokális médiára is. Továbbá az MNT javaslatot tehet a magyar iskolaigazgatók, a színházigazgatók, egyéb kiemelt kulturális intézmények vezetőinek kinevezésére, döntően meghatározhatja a helyi művelődési egyesületek munkájának támogatását stb. – emelik ki a kritizálók –, vagyis le tudja kötelezni a helyi embereket, a legalsóbb szinteken, falvakban is ott tud lenni.

Ugyanakkor jellemző, hogy a vajdasági magyar nemzeti radikálisok körében nincs olyan (titkos vagy épp nyilvánosabb, nem csak álnevekre, nickname-kre épülő) fórumozás, blogolás, ami más effajta közösségek életét jellemzi az interneten.

 

Holt és távozó lelkek

A kilencvenes években a háborúk, a katonai behívások és Szerbia gazdasági összeomlása miatt az 1991-ben még 340 ezer vajdasági magyar közül a becslések szerint 40 ezren távoztak. Milošević diktatúrájának bukása után, 2001-től ugyan élt a remény, de a természetes asszimiláció, az elöregedés, az alacsony natalitás, s különösen az emigrálás miatt a 2001-es ezelőtti népszámláláson 250 ezer magyar számoltak össze, de a magyar összeírók már csak a fejpénz okán is összeírták a már rég külföldön élőket, tanulókat, vendégmunkásokat is. A magyar falvakban töménytelen a sok üres ház, de Rácz Szabó László szerint már Zenta városában is üres minden harmadik ház.

Már csak a demográfiai helyzet miatt is kicsi az a réteg, amelyből a nemzeti radikálisok meríthetnek: míg korábban a fiatalabbak távoztak, tovább a gazdagabb, iskolázottabb réteg és leszármazottaik, ma az ötvenévesek is Nyugaton vállalnak munkát. Az a természetesnek mondható közeg tehát – radikálisabban gondolkodó fiatalok, elégedetlenek, a helyzetüket kilátástalannak érzők egyre tömegesebben távoznak (bár pontos statisztikáink nincsenek, a napi hírek az elvándorlás döbbenetes mértékéről tanúskodnak -, ahonnan aktivistáikat és szavazóikat szerezhetnék, egyre kisebb. Az MRM és az MPSZ elnöke is nagy fluktuációról számolt be, elnöke szerint az MRM-nek ma mintegy 600 aktív tagja van, az MPSZ elnöke nem tudott számot mondani.

 

Etnikai tisztogatás

Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy amit nem sikerült Slobodan Milošević rezsimjének – azaz a magyar kisebbség elűzése békés módszerekkel, mint a gazdasági ellehetetlenítés, a közszolgálatokból való kiűzés, a katonai mozgósítás -, azt megoldotta a kettős állampolgárság, jószándéka ellenére, emelték ki beszélgetőtársaink, így az MRM és az MPSZ elnöke is, mondván, ők már akkor a kettős állampolgárság előtt voltak, amikor a Fidesz még csak a magyarigazolványról beszélt az első Orbán-kormány alatt.

Később, 2003-tól 2009-ig Szerbia ellen vízumkényszert is bevezetett az EU, így Magyarország is, ami tovább súlyosbította a vajdasági magyarok nehéz helyzetét, elszigeteltségét (részben erre az időszakra esik a HVIM hangsúlyosabb vajdasági jelenléte is). Kiemelték: az etnikai konfliktusok elsősorban azoktól a nem őshonos szerbektől erednek, akik a 90-es években menekültek ide Horvátországból, Boszniából, Koszovóról, egészen más a mentalitásuk, harciasabbak és elűzöttként érthető mód intoleránsabbak is.

 

(Kisebbségi) párttrükkök

A kisebbségi pártok helyzete tehát több tekintetben is reménytelennek tűnik Szerbiában. Az persze megint kérdéses, hogy ha egy kisebbségi párt bejegyzéséhez 1000 érvényes aláírás kell (míg egy országoshoz tízezer, ami miatt már több párt is elsütötte a trükköt, hogy magát valamely etnikai kisebbség pártjának nevezte), a három magyar nemzeti radikális párt, a bosnyák és horvát formációval karöltve miképpen nem tudott még annyi szavazatot sem szerezni, amennyi párttaguknak elvben lenniük kéne.

Szintén ellentmondásos, hogy a pártvezetők szerint – így Zoran Setyerov újságíró, az MRM alelnöke szerint, aki, mint mondta, már kevésbé aktív – az ottani magyarok közt igen sok a Jobbik-szimpatizáns, akik elvben szintén nem arra a VMSZ-re szavaznak, amely szerintük semmibe veszi a vajdasági magyarság legfontosabb stratégiai célját, a magyar területi autonómiát. Bár azt is megkockáztatta Setyerov, hogy éppen a Magyarországra áttelepültek vagy a Nyugatra kivándoroltak közt akad számos Jobbik-szimpatizáns, illetve akik az itteni nemzeti radikálisokra voksolnának.

 

Elszipkázás

Az MRM vezetői, Rácz Szabó László MPSZ-elnök, de még a balra tartó Almási Szilárd is további okokat, példákat sorolt fel a VMSZ „túlhatalmára“, sikerére. A már említett félelem mellett kiemelték, hogy gyakorlatilag sehol sem lehet állást találni, vagyis csak az önkormányzatokban és közvállalatokban, még egy szemetesi „pozícióhoz“ is párttagság kell (ez azonban a többi szerb pártra is jellemző,  a pozíciókat, ahol lehet, szét- és leosztják a szerb média, illetve ellenzék szerint is). Ilyen körülmények közt ugyan ki bátorkodna bármiféle radikalizmusra?

Ugyanakkor nem lehetetlen nem észrevenni a VMSZ nemzeti fordulatát. A párt Kasza József idejében még az egyenlő távolságtartás álláspontját hirdette a magyarországi pártoktól, ez érthető is volt Gyurcsány Ferenc kormányzása idejében is, hisz relatíve mindig jelentős támogatás érkezett Magyarországról, ösztöndíjak, magyarigazolvány, a kultúrára, sajtóra stb. (pártok viszont nem kaptak külföldről támogatást). Még Pásztor sem hajtott végre radikális fordulatot 2007-ben, hogy elnök lett (több országos parlamenti képviselő anno azt nyilatkozta, ő inkább baloldali).

A Fidesz-KDNP újbóli hatalomra jutásával történt meg a jelentős, konzervatív és nemzeti fordulat. Ez a sajtó gleichschaltolásával is együtt járt, 2011-ben azzal az indokkal menesztették a Magyar Szó főszerkesztői posztjáról Pressburger Csabát, mert nem nőtt a napilap példányszáma (mintha ez lenne a trend a világban), valójában a kritikus hangvétel zavarta a VMSZ-t, illetve az MNT-t, mondván, „sajtónk” nem mehet szembe a közösség érdekeivel. Mi sem jellemzőbb, hogy azóta is csökken a példányszám, de ez az új főszerkesztőasszonyt nem érinti, sőt, dicséretet kapott gazdáitól – épp Pressburger számolta ki, hogy a választások előtt 40 nap során az újság címoldalán 29-szer szerepelt a pártelnök.

Vagyis a VMSZ jobbratolódása párhuzamos azzal a történettel, ahogy olykor a Fidesz-KDNP is radikálisabb hangot ütve meg és témákat vetve fel épp a (széső)jobbról igyekszik újabb szavazókat szerezni. Az persze morbid és elítélendő, hogy Pásztort épp a nemzeti radikalizmus nevében hazaárulózták le, mondván, aki nem követeli a magyar területi autonómiát, az hazaáruló. Mert a kérdés inkább az, ez mennyire fantazmagória Szerbiában, ahol az autonómia szó kapcsán is Koszovóra asszociál a többség, és az ország újabb megcsonkítását vizionálja, miközben paradox módon épp Koszovón harcolják ki a területi autonómiát a szerbeknek, sőt, szerb enklávékat is.

Az MRM és az MPSZ képviselői viszont pont ebben látják az esélyt – a tömbben élő magyarság mellett a szórványban élők is a területi autonómia részesei lennének enklávékként -, de hogy ennek van-e realitása, erősen kétséges (pláne saját külön közigazgatással, rendőrséggel). De mindkét párt ezt tartja a centrális kérdésnek, mert úgy látják, hogy egy önállóan működtetett, helyiekből álló rendvédelmi szerv tudja csak megakadályozni az elharapózott lopásokat. Nem titkoltan a zéró tolerancia hívei. Ám úgy tűnik, a választásokon elért sikertelenség a két párt további együttműködésének a kerékkötője lesz: az MRM ezentúl mindenütt egyedül indulna és az MPSZ kis támogatottságára panaszkodik, az idősebb, „régi” politikus Rácz Szabó viszont az MRM fiatalos éretlenségét hozta fel, ami miatt nem sikerült kellőképp megszervezni a kampányt.

 

Van-e kiút?

Ha pártélet alig van, van hát kultúra – a Magyarok Világszövetségében is aktív Rácz Szabó a kulturális rendezvények szervezését emelte ki, június 27-én épp Petőfi hamvainak hazahozataláról tartottak előadást Zentán, bár maga Rácz is elismerte, hogy ez nem az a tudomány, amelyet az MTA annak tart.

Egy neve elhallgatását kérő helyi történész is részben a már a pártvezetők által okokban látja a nemzeti radikálisok sikerét/sikertelenségét: proteszt jelenség, az elnyomorodás, a korrupció, a politikai kizárólagosság, a közbiztonság romlása hozza őket felszínre, ami különösen a fiatalokat érinti. De amellett, hogy alapvető igazságokat is kimondanak, kitapintható a populizmus világmegváltó jellege. Médiatér és pénz híján főleg nem tudnak kilépni e szerepkörből, politikai súlyra szert tenni. A kisebbségi létben az itteni magyarság elsöprő többsége nem vevő az erős jobboldali retorikára, mert a többségi nemzettel együtt kell működni.

Amire Rácz Szabó László úgy reagált: ők sokkal jobban kijönnek a szerb nacionalistákkal, azokkal tudnak beszélni, míg erre épp a legerősebb délvidéki párt nem hajlandó.

(folyt. köv.)

Szerbhorváth György

Címlapkép: Vona Gábor, Torockai László és László Bálint (innen)