Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
A tiszabecsi általános iskola felújítási munkálatai során több millió forintot nem fizettek ki az alvállalkozóknak – állítja az egyik érintett cég tulajdonosa. A hatóságok évek óta tologatják egymás között az ügyet, de megnyugtató eredmény még nem született.
Az Erdei-Vill Kft. tulajdonosa, Erdei János kereste meg az atlatszo.hu-t azzal, hogy elmesélje a történetét, amely 2010-ben indult. Akkor a tiszabecsi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola felújítási, bővítései és akadálymentesítési munkálataira az önkormányzat 95 százalékos támogatási mérték mellett 298 millió forint összegű támogatásban részesül. Ebből azonban a lapunkhoz eljuttatott revizori jelentés alapján 280 millió forintot kapott meg (NFÜ-ÉÁOP), 4,6 millió forint önerőt használt fel, és a pályázati dokumentáció és ajánlatbiztosítás révén még 5,1 millió forinthoz jutott. A támogatási szerződés szerint az önkormányzatnak 5 százalékos önrészt kellett volna vállalnia, vagyis 15,7 millió forintot, ehelyett csak 4,6 millió forintot utalt át.
A tiszabecsi oktatási centrum felújításának és bővítésének kivitelezését az Archibest Kft. nyerte meg közbeszerzési pályázaton, nettó 242, 8 millió forint értékben és a Tiszabecsi Önkormányzattal kötötte meg a szerződést. Az Archibest Kft. ezután szerződést kötött a Grexon Kft.-vel, amely aztán további alvállalkozókkal állapodott meg a szakipari munkák elvégzésére. Az Erdei-Vill Kft. 2010. május 26-án kötött szerződést a részben Seychelle-szigeteki offshore tulajdonban álló Grexon Kft.-vel az Oktatási Centrum villanyszerelési munkáira. A szerződés összege eredetileg 17,4 millió forint volt, de ez később 18 millió forintra emelkedett.
Az Erdei-Vill Kft. a szerződésben rögzítetteknek megfelelően teljesített, ezért kiállított a Grexon Kft.-nek egy részszámlát 6 342 720 forint értékben. Varga Gyula, a Grexon Kft. ügyvezetője nem fizette ki, hanem arra kérte az Erdei-Vill tulajdonosát, Erdei Jánost, hogy készítsenek egy dokumentumot, amelyben Varga Gyula vállalja, hogy 5 napon belül kifizeti az addig elvégzett munkát. 2010. augusztus 2-án készpénzben kifizetett 450 ezer forintot, majd négy nap múlva 1 millió forintot, szintén készpénzben. Mivel az Erdei Vill azzal fenyegetőzött, hogy abbahagyja a munkát, az Archibest kötött egy újabb szerződést és a Probisz fizetett az Erdei Villnek 3 millió forintot, valamint az Archibest 1,9 millió forintot átutalt az Erdei-Vill Kft.-nek, akik ezután tovább folytatták a munkát.
Az Archibest Kft. 2010. október 6-án átutalt 10 millió forintot a Grexon számára, hogy Varga Gyula – az Archibest Kft.-t képviselő Kajdi Ferenccel és az Erdei-Vill Kft.-t képviselő Erdei Jánossal kötött szóbeli megállapodást alapján – még azon a héten átutaljon 9 millió forintot az Erdei-Vill részére. Varga Gyula azonban az ügyészség megállapítása szerint nem utalta át a pénzt, hanem két napon belül felvette készpénzként és a sajátjaként rendelkezett vele. A rendőrség azonban nem talált olyan információt, amellyel ezt bizonyítani lehetett volna, ezért 2013 júliusában, tehát közel 3 évvel a történtek után megszüntette a nyomozást.
Az ügyészségi iratok szerint azonban Varga Gyula sem volt elégedett a fővállalkozóval: vallomása szerint a Grexon Kft. megtévesztette az alvállalkozókat. Az Archibest ugyanis azt állította, hogy megfelelően fizet a Grexonnak, hogy az továbbíthassa a pénzt a szakmunkákat elvégző alvállalkozóknak, de ez Varga szerint nem volt igaz. A szerződések alapján az Archibestnek 140 millió forint körüli összeget kellett volna átutalnia, ebből azonban csak 36 millió jutott el a Grexonhoz. A Grexon ekkor már 70-80 millió forintos tartozást halmozott fel, így amikor pénz érkezett, a legégetőbb problémákat próbálta orvosolni: a munkabérek kifizetésére, anyagköltségekre, őrzésre stb. költötte el a pénzt, nem sikkasztott. Ráadásul már a munkálatok megkezdéséhez 26 millió forintos kölcsönt kellett felvennie a cégnek egy magánszemélytől (Pék Bélától).
Az ügyészség a Grexon bankszámlája alapján megállapította, hogy a cég rendelkezett fedezettel az Erdei-Vill felé fennálló tartozás kiegyenlítésére, de mégsem tette meg. Indoklásuk szerint azonban azért nem beszélhetünk sikkasztásról, mert az átutalás a vállalkozói díj megfizetése címén történt meg, és ahogy a pénz megérkezett a számlára, a Grexon tulajdonába került. Így nem rábízásról van szó, rábízás hiányában pedig nem állja meg a helyét a sikkasztás vádja. A hatóság azt is hozzátette, hogy irreleváns, hogy az Archibest meghatározott rendeltetéssel adta át a pénzt és azt más céllal használták fel, mert a vállalkozói díjat a fővállalkozó (Archibest) és az alvállalkozó (Grexon) közötti szerződés alapján fizették ki, ezért nem érinti a Grexon által megkötött további alvállalkozói szerződéseket, és a vállalkozói díj kifizetését követően a megrendelő sem szólhat bele, mire használják fel. Így az Erdei-Vill nem számít sértettnek.
Pék Béla 2009. januárban és áprilisban 10-10 millió forintot, majd 2009. szeptemberben 12 millió forintot adott kölcsön a Grexon részére. Pék Béla 2012 júliusi vallomása alapján erre a tiszabecsi munkálatok fedezéséhez volt szükség. Pék fia egy épületgépészeti nagykereskedelmi vállalkozásnál, a Kométa 2001 Kft.-nél dolgozik, ahol 30-60 napos késedelmes fizetést kapott a Grexon a megvásárolt termékekhez. Itt kb. 5 millió forintos fizetési kötelezettség halmozódott fel. Pék Béla 2012 októberében viszont már úgy tanúskodott, hogy 2009-ben szó sem volt a tiszabecsi beruházásról, a kölcsönt a Grexonnak működési célokra adta át, amelyet végül a tiszabecsi munkákra fordítottak, ezért Pék 2010 őszén rögtön visszakérte a pénzt, és jelezte, hogy a Kométa 2001 felé is rendezzék Vargáék a tartozást. Pék a kölcsönt két részletben, egy 26 és egy 6 millió forintos összegben kapta vissza 2010 novemberéig, valamint a Kométa 2001 is kapott 5 millió forintot. Az, hogy a cég pénzhiánnyal küzdött és úgy írta alá a megállapodást, mondja az ügyészség, még nem jelenti azt, hogy bárkit is át akartak volna verni. Ha mégis ezt állítanák, tették hozzá, akkor teljesen elrugaszkodnának a valóságtól, amelyet magyar építőiparban köztudottan nehéz helyzet és a körbetartozás jellemez, a nyomozás megszüntetése tehát az ügyészség álláspontja szerint helyes lépés volt.
Az ügyészségi iratokat a revizori jelentés némiképpen árnyalja. E szerint a kivitelezés során több alvállalkozó beadvánnyal élt a pályázati összeg kifizetésében közreműködő VÁTI Nonprofit Kt. felé a nemfizetések miatt, illetve a közbeszerzés során is szabálytalanság merült fel, ezért szabálytalansági eljárást folytattak le. A kifizetést megakadályozó problémát nem találtak, ezért a VÁTI az önkormányzat részére a támogatás utolsó összegét (83,1 millió forintot) 2011. márciusban utalta át.
A Grexon Kft. a Probiszen keresztül szerződést kötött a Mega-Bond-Plusz Kft.-vel, illetve az Archibest közvetlenül is szerződött a céggel. A nyíregyházi Kovács Tüzép szerződést kötött 2010 júliusában a Mega-Bond-Plusz Kft.-vel 10, illetve 13 millió forintos hitelkeret biztosítása mellett építőipari anyagok folyamatos szállítására az iskola felújítási munkálataihoz. A számlákat a határidőre nem egyenlítették ki, mert azt mondták, hogy nekik is csak részben fizetett a megrendelő. A revizor megállapította, hogy az önkormányzat 284 millió forintot fizetett ki a projekt során, ebből az Archibest 208 millió forintot kapott. A jelentésben nem tudták figyelembe venni azokat az ügyleteket, amelyekről sem számla, sem más irat nem maradt, például az Erdei-Vill Kft. 512 ezer forintos, vagy a Probisz Kft. 700 ezer forintos követelését sem. Így az Archibest Kft. 220 millió forint költséget tudott elszámolni, és 12 millióval többet fizetett ki, mint amennyi bevétele volt. A revizor megjegyezte, hogy az elszámolásban nagyon sok a kétséges, nem rendezett tétel. A jelentés megállapította, hogy a Grexon sem a Probisznak, sem az ErdeiVillnek, sem a Mega-Bond-Plusznak nem fizetett ki semmit és 37 millió forinttal több bevétele volt, mint kiadása. A Probisz bevétele 52,5 millió forint volt, a kiadásai 54,4, így 1,9 milliós hiánnyal zárt.
Az Archibest 2012-ben 5,6 millió forintos adózott eredménnyel zárta az évet, a Grexonnak viszont 2011-ből már nincs mérlege, jóllehet a Opten adatai szerint 2010-es évet 52 millió forintos adózott eredménnyel zárta. A felszámolás alatt álló Probisz 2011-ben 30 milliós eredménnyel zárt, 2009-nen, 5,3 millió forintossal. Az Erdei Vill Kft. tulajdonosa azóta saját bevallása szerint tönkrement, jelenleg is sorozatban érkeznek hozzá a tartozások kiegyenlítését felszólító levelek, amelyet arra vezet vissza, hogy soha nem kapta meg a járandóságát a tiszabecsi munkákért.
D. Kovács Ildikó
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!