Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
A Transindex és az Átlátszó első fokon pert nyert a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium ellen: a döntés értelmében a KIM-nek nyilvánosságra kell hoznia, mennyi támogatást adott az EMNT Egyesületnek. Tudni fogjuk, mennyibe került az erdélyi Demokrácia Központ-hálózat.
Mennyi költségvetési támogatást kapott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Egyesület? Ezt kérdeztük meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól tavaly áprilisban. A KIM akkor elutasította adatigénylésünket. Mi jogorvoslatért fordultunk, a Fővárosi Törvényszék pedig nekünk adott igazat. Az ítélet szerint az adatigénylés megtagadásának jogszerűségét az alperes nem tudta igazolni, így az általunk kért információt ki kell adni.
Kreatív erdélyi pártfinanszírozás
Az adatigénylés része annak a projektünknek, mely a Tőkés Lászlóhoz köthető politikai és civil szervezetek finanszírozását hivatott feltárni. Tőkés László az EMNT Egyesület elnöke. Korábban már kiderítettünk, hogy kampányidőszakban, 2012-2013-ban a magyar állam tulajdonában álló nagyvállalatok (Szerencsejáték Zrt., Magyar Fejlesztési Bank Zrt., kisebb mértékben a Magyar Villamos Művek Zrt.) illetve a Bethlen Gábor Alap mintegy 300 millió forinttal (1 millió euró) támogatott egy sor frissen bejegyzett, tevékenységgel alig rendelkező civil szervezetet, melyek az EMNT, illetve az EMNP politikusaihoz voltak köthetőek.
Magyar állami vállalatok százmilliós adományai segítik az erdélyi Fidesz-projektet
A könnyített honosítás bevezetésével, illetve a szavazati jog megadásával a magyarországi politikai mező kiterjedt az ország határain túlra. Az utóbbi két évben Erdélyben megkezdődött a kiépítése azon politikai struktúráknak, melyek révén elképzelhető, hogy a magyarországi politikum az eddigieknél is nagyobb hatásfokkal tudja megszólítani, mozgósítani az erdélyi magyarokat. Közel 1 millió euró támogatást kaptak EMNP- és EMNT-politikusok által frissen bejegyzett civil szervezetek állami tulajdonban lévő magyar cégektől, további közel 2 millió eurót pedig egy az erdélyi magyar nyelvű sajtót finanszírozó, Fidesz-közeli alapítvány a Szerencsejáték Zrt.-től. Tovább a teljes cikkre.
Már akkor is sejteni lehetett, hogy ez csak egy része azon pénzeknek, melyek a Tőkés László körül csoportosuló szervezeteket voltak hivatottak helyzetbe hozni. Minden okunk megvan arra, hogy feltételezzük: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vagyonkezelője, az önálló jogi személyiséggel rendelkező EMNT Egyesületet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nagy összegű támogatásban részesítette az utóbbi években.
Ha másért nem, hát azért, mert Erdélyben az EMNT a KIM, illetve a Külügyminisztérium partnere a könnyített honosítás végrehajtásában. Az EMNT ennek érdekében hozta létre a Demokrácia Központ-hálózatot, mely a magyar állampolgárságot kérelmezők tájékoztatásában és a honosítás igényléséhez szükséges iratcsomó összeállításában segédkezik. Kérdés, hogy a 26 erdélyi településen működő Demokrácia Központ-hálózat mennyi pénzből működik.
Demokrácia Központ vagy pártközpont?
Ez azért is érdekes, mert amikor 2010 novemberében az EMNT aláírta a könnyített honosítás végrehajtásáról szóló szerződést, sokan azzal vádolták a szervezetet, hogy a Demokrácia Központ irodahálózatot gyakorlatilag helyi EMNP-pártközpontokként használják majd. Ez a feltételezés nem teljesen alaptalan: az EMNT és EMNP, illetve a Demokrácia Központok székhelyei és alkalmazottai között számtalan átfedés tapasztalható. Mint azt tavaly áprilisban megírtuk, a Demokrácia Központok biztosítottak megélhetést számos EMNT- és EMNP-politikusnak.
Mi több, az irodahálózat címeit böngészve nyilvánvaló, hogy azok az EMNT területi szervezeteinek irodáiban működnek, vagy fordítva: az EMNT területi szervezeteit „fogadták be” a Demokrácia Központok. Azt csak találgatni lehet, hogy mennyi az irodahálózat működtetésének költsége. Az EMNT vezetői, bár elismerik hogy a hálózatot magyar költségvetési pénzből működtetik, összegeket nem árultak el.
Egyedüli fogódzó egy Evenimentul Zilei-anyag, mely a román állami szervek ellenőrzése során készült, kiszivárgott dokumentumra hivatkozik. Eszerint az EMNT Egyesület bankszámláira a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kereteiben működő Irányító Szervezet 2010-ben és 2011-ben összesen 490 ezer eurót utalt a Demokrácia Központok működtetésére.
Megalapozatlan jogi érveléssel próbálkozott a KIM
Noha nyilvánvaló, hogy a költségvetésből támogatásra fordított összegek és azok célja közérdekű adat, a KIM mégis megtagadta erre vonatkozó adatigénylésünket egy 2007-es törvényre hivatkozva. Indoklásukban a közénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 1. paragrafusának 3. bekezdésére hivatkoznak, miszerint:
„E törvény hatálya nem terjed ki a külön jogszabályok által szabályozott azon támogatások elbírálására, folyósítására és nyilvántartására, amelyeket az államháztartás valamely alrendszeréből határon túli magyar szervezetek vagy személyek számára nyújtanak.”
Érvelésünk – mely egyezett a bíróság ítéletével is – szerint azonban a hivatkozott törvény nemhogy szűkítené, de éppenséggel bővíti a nyilvános adatok körét; de azt is kimondja, hogy a törvény hatálya nem terjed ki a határontúli szervezeteknek vagy személyeknek nyújtott támogatásra; ergo arra az Infotv. rendelkezéseit, mint általános szabályt kell alkalmazni.
Az ítélet indoklása szerint „az alperes egy olyan jogszabályra alapítva tagadta meg a határon túli magyar szervezet számára nyújtott támogatásra vonatkozó adatigénylést, mely kifejezetten arról rendelkezik, hogy hatálya nem terjed ki a határon túli magyar szervezetek számára nyújtott támogatásokra”, tehát „a hivatkozott jogszabály alapján az adatigénylés megtagadására nincsen lehetőség.”
Éppen ezért „a bíróság a 2010 május 29. (az EMNT Egyesület bejegyzésének időpontja – szerk. megj.) és 2013 április 24. közötti időszak vonatkozásában elrendelte éves bontásban a felperesi adatigénylésben szereplő adatok kiadását, amelyből a felperes megtudhatja, hogy az alperes közpénzből mennyi támogatást nyújtott az EMNT Egyesületnek”.
Számítunk arra, hogy a nem jogerős ítéletet a KIM megfellebbezi.
Sipos Zoltán (Transindex)
Ez a cikk a Transparency International Magyarország, a K-Monitor és az atlatszo.hu közös Kampánymonitor projektjének keretében készült. További részletek a kepmutatas.hu oldalon elérhetőek.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!