Szlovákia

Elismerte a plagizálást, lemondatnák Matovičot – tovább dagad a plágiumbotrány Szlovákiában

Két tudományos könyvből, több összelopott szövegrészletet barátja húgával másoltatott be diplomamunkájához Igor Matovič – derítette ki a Denník N szlovákiai hírportál. Csakhogy a szlovák miniszterelnök nemrég ellenzéki politikusként még személyesen követelte, hogy a szintén plágiumbotrányba keveredett Andrej Danko házelnök mondjon le és vonuljon ki a szlovák közéletből. Matovič a jelenlegi kormány harmadik tagja, akinek problémája akadt iskolai végzettségével. Peter Pellegrini, Szlovákia volt miniszterelnöke felszólította Igor Matovičot, hogy július 20-ig nyújtsa be lemondását. Ellenkező esetben a szlovák ellenzéki pártok rendkívüli parlamenti ülés összehívását indítványozzák, ahol a miniszterelnök visszahívásáról szavazhatnak a képviselők.

Példátlan plágiumbotrány-sorozat rázza meg a szlovákiai közéletet. A néhány hónapja hivatalban lévő Matovič-kormány több tagjáról a szlovákiai tényfeltáró sajtó kiderítette, hogy nem egészen a bevett szabályoknak megfelelően készítették el diplomamunkájukat. Június végén a szlovák parlament elnöke, július elején a szlovák kormány oktatási minisztere kényszerült magyarázkodásra. És amikor már igazán kezdett kínossá válni, hogy Schmitt Pál szelleme lengi be az új szlovák kormányt, a héten csütörtökön Szlovákia miniszterelnökéről derült ki: bajba keveredett kollégáihoz hasonlóan ő is smittelte szakdolgozatát.

A nagyszombati paraszt felkeltette az alvó sárkányt – Nemzeti konzervatív fordulat Szlovákiában

Folytatódik a liberális demokráciával és az elittel szembeni lázadás Kelet-Európában. A visegrádi csoport elmúlt években tapasztalható törésvonalai elhalványulóban. A hétvégi szlovákiai választások átírták északi szomszédunk politikai térképét. Jelentősen előretörtek a nemzeti konzervatív politikát képviselő pártok. Az új szlovák parlament összetétele egy ultrakonzervatív, fundamentalista keresztény politikai centrum kialakulását eredményezheti. A belpolitikában benne van egy autoriter fordulat lehetősége is. A szlovák liberális pártok elszerencsétlenkedték a választást, nem is jutottak be a parlamentbe.

A miniszterelnök botránya azért vált különösen kínossá, mert Igor Matovič (OĽaNO) néhány napja még védelmébe vette koalíciós társát és a szlovák parlament elnökét. A szélsőjobboldali-bevándorlásellenes Mi egy család vagyunk (Sme rodina) elnevezésű, Matteo Salvini olasz politikussal és Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel politikai szövetségben álló mozgalom elnökéről, Boris Kollárról ugyanis kiderült, hogy ő is plagizálta diplomamunkáját.

Matovič: Kollár ne mondjon le

Kollár ügyét június 23-án az Aktuality.sk hírportál robbantotta ki, amikor nyilvánosságra hozták, hogy Az éghajllatváltozás és Kysuce térség turizmusának bioklimatikus potenciálja című diplomamunkája több vendégszöveg-részletet is tartalmaz. Mindez történt azután néhány órával, hogy Miroslav Beblavý az Együtt párt elnöke bemutatott néhány dokumentumot, amely bizonyítja, hogy Kollár egykori partnerének diplomamunkája is átvett szövegekből áll.

Kollár diplomáját még a szakolcai Közép-európai Egyetemen szerezte, 2015-ben. A politikus elismerte a lopást, és azzal védekezett, hogy az egyetem mellett dolgoznia is kellett, nem volt sok szabadideje. Szerinte minden diák valamilyen módon ügyeskedett a dolgozattal. „Elismerem, hogy nem volt szép dolog, elnézést kérek.

Boris Kollár elutasítja azokat az állításokat, amelyek szerint a diplomamunkája plágium, mivel az eredetvizsgálat csak 24 százalékos szövegegyezést talált dolgozatában. Kép forrása: Új szó.

Boris Kollár elutasítja azokat az állításokat, amelyek szerint a diplomamunkája plágium, mivel az eredetvizsgálat csak 24 százalékos szövegegyezést talált dolgozatában. A szlovák Denník N hírportál Kollár diplomamunkáját a cseh odevzdej.cz igazolóoldalon is átfuttatta, amely 52 százalékos szövegegyezést mutatott ki. Kép forrása: Új szó.

Jelenleg úgy tűnik, hogy marad a szlovák politikában annak ellenére, hogy a jobboldali-liberális SaS és a jobboldali-konzervatív Népért (Za ľudí) koalíciós partnerei is megpróbálták lemondásra bírni. Azt mindenesetre megígérte, hogy nem fogja a jövőben használni a Mgr. címet, amíg a szlovák politika aktív szereplője.

Kollár ügye azért fontos, mert a szlovák miniszterelnök is mentegette legerősebb politikai partnerét. „Ismerem Boris Kollárt, nem tudom elképzelni, hogy Danko ellen úgy indítson támadást, hogy közben tudatában volt annak, hogy ugyanabban a kínos helyzetben van,” érvelt Matovič.

A szlovák miniszterelnök a jelenlegi kormány stabilitásának megőrzésével érvelt koalíciós társa politikai túlélése érdekében. „Ha mindenképp mérlegre kell tennem egy diplomamunkát és kormányom stabilitását, akkor minden bizonnyal a kormánykoalíció stabilitása prioritást élvez,mutatott rá Matovič.

Matovič: Danko mondjon le

Igor Matovič parlamenti képviselő 2018 novemberében lemondásra szólította fel Danko házelnököt, aki diplomamunkájával plágiumbotrányba keveredett (Fotó: TASR).

Igor Matovič parlamenti képviselő 2018 novemberében lemondásra szólította fel Danko házelnököt, aki diplomamunkájával plágiumbotrányba keveredett (Fotó: TASR).

Sokan emlékeznek még, hogy másfél évvel ezelőtt Matovič pártja határozottan követelte a szlovák közélet megtisztítását a plagizáló politikusoktól. Amikor Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke és a korábbi Smer-SNS-Híd-Most kormány idején a parlamenti elnöke 2018 novemberében plagizálási botrányba keveredett, Matovič kifejezetten követelte Danko távozását. Nemcsak az elnöki pozícióból, de a politikai közéletből is.

Emberek Európában apróságok miatt lemondtak, ha az eset plagizálással van összefüggésben. Ők maguk vallják be a nyilvánosság előtt, hogy oké, körön kívül állok, és azok a normális emberek, akik ezt képesek voltak meglépni, ma már egyszerűen nincsenek a politikában. Danko ezt a lépést nyilvánvalóan képtelen megtenni. (…) De ez nem pusztán Andrej Danko személyes problémája, ez a posztkommunista államok problémája. Ellopni valamit, letagadni és kitörölni, ez mind a posztkommunista államok problémája.

Az ellenzéki OĽaNO elnöke akkor emlékeztette az SNS elnökét, hogy az is tolvajnak számít, aki nem egy autót vagy pénztárcát lop el, hanem szellemi tulajdont. „Ha Andrej Danko öt különböző könyvből állította össze diplomamunkáját, és mindezt úgy állítja be, mint a sajátja, akkor alapvetően ez egy másik ember szellemi produktumának eltulajdonítása,” – áll az OĽaNO közleményében, 2018 novemberében.

A mai szlovák kormánypárt még ellenzékben azt is követelte a szlovák parlament akkori elnökétől, hogy adja vissza jogi doktori címet, amelyet a besztercebányai Bél Mátyás Egyetemen szerzett, 2000-ben. „Egy normális országban egy plagizáláson tetten ért politikus benyújtja lemondását,” fogalmaz az ellenzéki párt közleménye.

Danko házelnök végül nem mondott le, doktori címét továbbra is használja, sőt pártja mellet kiállt a Smer és a Most-Híd korábbi koalíciós partnerek is.

Matovič mostani 2020 júniusi, Kollárral kapcsolatos megengedőbb szavai ezért hangoznak különösen ellentmondásan, mivel 2018 novemberében még kifejezetten ragaszkodott a házelnök kormányból való távozásához nemhogy az akkori pozíciójából, de a szlovák politikai életből is.

De hogyan derült ki a kormányfői csalás?

A gyanúról, miszerint Matovič diplomamunkájával valami nincs rendben, először a Hospodárské noviny szlovák gazdasági napilap írt 2012-ben. Dankóhoz hasonlóan Matovič is a múlt század kilencvenes évek közepén járt egyetemre. Szlovákia miniszterelnöke még 1993 és 1998 között tanult a pozsonyi Comenius Egyetem Menedzsment Karán (FMUK). Diplomamunkáját az adórendszerekről és annak vállalkozásokra gyakorolt hatásairől írta 1998-ban.

Mindössze egy évvel korábban jelent meg id. Pavol Kárász st., ifj. Pavol Kárász és Juraj Renčko szerzők tollából a Matovič szakdolgozatának címével csaknem teljesen megegyező címen az a szakkönyv, amelyből a későbbi szlovák miniszterelnök gazdagon átemelt. A Matovič pártját elhagyó képviselők szerint a diplomamunkát az OĽaNO pártelnökének egyik barátjának testvére írta cserébe egy horvátországi nyaralásért. Matovič később tagadta, hogy ő fizette volna ki a barátok nyaralását.

A gazdasági napilap cikkének szerzője megjegyezte, hogy a diplomamunka szövegét csak a rövid ideig lehetett megtekinteni, ezért a szövegek részletes elemzését nem tudta elvégezni.

A Hospodárské noviny cikkében lehetett olvasni először azt a viccesnek szánt reakciót, amit Matovič többször is elsütött a Boris Kollár diplomamunkája körül kirobbant botrányban.

Az én diplomamunkám is úgy született, hogy egy betűjét sem én írtam. A szöveget ugyanis a jegyzeteimből a számítógépbe legjobb barátom nővére írta be egy közös horvátországi nyaralásunk idején.

Június 28-án Kollár plágiumbotránya idején, a szlovák köztévé egy a témával foglalkozó riportjában felmerült, hogy Matovič diplomamunkáját is megvizsgálhatná az országos plágium-ellenes rendszer. Csakhogy a szlovák miniszterelnök nem egyezett bele, és megtagadta diplomamunkája kiadását.

Nem áll érdekemben egy nyilvános lincselés,” kommentálta akkor a kérést Matovič.

A Denník N hírportál a héten alaposan megvizsgálhatta a szlovák miniszterelnök diplomamunkáját. Egy hét várakozás után a független hírportál újságírói a héten kedden vetették össze a miniszterelnöki diplomamunka és a már korábban említett gazdasági szakkönyv szövegét.

A Denník N hírportál egy furcsa jelenetről is beszámolt cikkében. Miközben az újságírók munkájukat végezték, beült a könyvtárba az intézmény igazgatója és a Matovič által korábban látogatott egyetem dékánja is. Amikor az újságírók ki akartak volna fotózni részleteket a szlovák miniszterelnök diplomamunkájából, a két kísérő azt nem engedte meg. Az újságírók csak Matovič diplomamunkájának borítóját, címlapját, a köszöntőt és a felhasznált szakirodalom listáját örökítették meg.

A 79 oldalas diplomamunka egy nem egészen kétoldalas bevezető fejezettel kezdődik. Később bizonyossá vált: ennyi volt Matovič saját szövege. Ezt követően a munka a fent említett közgazdász szakkönyv szövegéből átemelt részletekből áll össze. A diplomamunka készítője több alkalommal teljes oldalakat átvett, többször a szöveget illusztráló táblázatokkal együtt. Matovič barátjának testvére gyakorlatilag két könyvből átemelt szövegből rakta össze a miniszterelnök diplomamunkáját.

Matovič: „Lemondok. Majd.”

A Denník N hírportál még az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozójára való távozása előtt kereste meg kérdéseivel a szlovák miniszterelnököt. Matovič nem reagált a hírportál kérdéseire. A Denník N csütörtökön délután két órakor élesítette a miniszterelnöki plágiumról szóló cikkét. Fél órával később Matovič a Facebookon reagált.

El kellene veszítenem emiatt a végzettségemet jelző címem? Nyilván igen… végül is egy ilyen törvénymódosításról már beszéltünk az oktatási és igazságügyi miniszterrel. Hogy emiatt le fogok-e mondani? Lemondok. Rögtön azután, hogy teljesítem az embereknek tett választási ígéreteim,” ígérte meg a Facebookon a szlovák miniszterelnök.

Matovič később egy újabb bekezdéssel bővítette ki Facebook-státusát, amelyben kifejtette, hogy ha mindaz, ami a cikkben megjelent igaz, „az tényleg nagyon rossz.” Hozzátette: nem gondolja, hogy idézet nélkül használta volna fel forrást diplomamunkájához. „De nem fogok méricskélni, számolgatni, mivel a diplomamunkámba 1998 óta bele sem néztem, és a jövőben sem tervezem.

Gröhling sem mond le

De hasonló problémákkal küszködik a jobboldali-liberális SaS által a jelenlegi kormányba delegált Branislav Gröhling oktatási miniszter is. Ő még 2009-ben szerzett jogi diplomát a Páneurópai Egyetemen. Gröhling diplomamunkáját idegennyelvű szövegekből állította össze, több helyen hivatkozik rájuk, máshol viszont a saját szövegeként prezentálja.

Amikor június végén a szlovák közéletet Kollár diplomamunkája miatt kialakult botrány tartotta izgalomban, Gröhling addig online elérhető diplomamunkája egykori iskolája honlapjáról eltűnt. Később az oktatási miniszter elismerte a Denník N hírportálnak, hogy a diplomamunka visszavonását ő kérte.

A szlovák oktatási miniszter lépését azzal indokolta, hogy szeretné hitelesíti saját diplomamunkáját az állami eredetvizsgáló rendszer segítségségével. Az alkalmazás végül 31 százalékos szövegegyezést mutatott ki, amely „még a mai szabályok alapján is teljesen rendben van,” írta a miniszter Facebook oldalán.

Az oktatási miniszter diplomamunkájának párhuzamos részleteit azonban nem mutatta be a sajtónak. A Denník N szlovákiai hírportál a cseh eredetvizsgáló oldal segítségével ellenőrizze a miniszter munkáját, amely végül 57 százalékos szövegegyezést mutatott ki.

A szlovák oktatási miniszter sem tervezi lemondását.

Čaputová csalódott

A Denník N hírportál kíváncsi volt, hogy mit gondol a helyi közélet néhány szereplője a szlovák miniszterelnök plágiumbotrányáról.

Boris Kollár, a június végén szintén plágiumbotrányba keveredett koalíciós partner szerint új törvényre van szükség, amely szabályozza, hogy ne lehessen szelektíven kivégezni kényelmetlen embereket.

Richard Sulik, a SaS elnöke kijelentette, hogy minden lehetőséget át kell gondolni, illetve további egyeztetéseket tervez a frakción és a párton belül is, hogy kialakítják végleges álláspontjukat.

Veronika Remišová, a Népért (Za ľudí) nevű kormánypárt alelnöke szerint a szlovák miniszterelnök maga is elismerte azt, hogy ilyen módon elfogadhatatlan egy diplomamunka elkészítése. Remišová új törvénnyel szabályozná, hogy az ilyen esetekben lehetőség nyíljon a diploma visszavonására. Andrej Kiska pártjának második embere szerint a jelenlegi kormány több hibát elkövetett már, de a korrupció elleni küzdelemben, a munkahelyteremtésben jobb munkát végez mint elődei, ezért a kormány lemondása nem megoldás.

Zuzana Čaputová, Szlovákia köztársasági elnöke szerint a jelenlegi kormány eddigi legnagyobb értékválságát éli meg. „Csalódott és szomorú vagyok, hogy az Igor Matovič kormányával szemben felállított politikai elszámoltathatóság magas szintű követelményrendszerével kapcsolatos várakozásaink – beleértve az enyémet is – egyelőre nem teljesülnek.

Pellegrini: Matovič mondjon le

Az ellenzéki pártok számára a miniszterelnök diplomabotránya politikai magaslabda. Másrészt pedig remek alkalom eldönteni, hogy melyik párt lesz a jelenlegi szlovák ellenzék vezető ereje. Amiben Peter Pellegrini (Hlas) és Robert Fico (Smer) egyetértett, hogy megpróbálják visszahívni posztjából Matovičot. Pellegrini péntek délelőtt, Fico délután tartott sajtótájékoztatóján jelzett hasonló szándékot.

Még csak négy hónap telt el a választások óta, de kiderült, hogy a kormányfő maga is egy tolvaj. És ez a megállapítás nem sértegetés a részemről, hanem Matovič szavai. Ő maga ismerte el, hogy nem saját gondolatokat használt, ezért egy tolvaj,” kezdte sajtótájékoztatóját Pellegrini, aki a jelenleg a kormánypárt mögött mindössze egy százalékkal lemaradó, jelenleg második legnépszerűbb szlovák párt, a Hang – Szociáldemokrácia (Hlas – Sociálna demokrácia) elnöke.

A volt miniszterelnök a sajtótájékoztatón lemondásra szólította fel Igor Matovič miniszterelnököt. Hozzátette: ha Matovič nem mond le július 20-ig, akkor javasolja a jelenlegi miniszterelnök visszahívását.

Pellegrini volt szlovák miniszterelnök már új pártja nevében szólította fel pénteken utódját lemondásra. Forrás: Noviny.sk

Pellegrini volt szlovák miniszterelnök már új pártja nevében szólította fel pénteken utódját lemondásra. Forrás: Noviny.sk

Ugyanakkor az is tény, hogy a jelenlegi szlovák baloldali és szélsőjobboldali pártokból is álló ellenzéknek nincs elegendő szavazata a miniszterelnök visszahívásához. Ahhoz, hogy Matovičot visszahívják a jelenlegi kormánykoalícióból is hozzá kell járulni szavazatokkal az indítvány sikeréhez. Robert Fico, a Smer elnöke szerint kicsi az esélye, hogy valamelyik kormánypárti képviselő átszavazzon.

Peter Pellegrini még júniusban hagyta ott a Smert több társával együtt és új EU-párti, balközép párt kiépítését indította el. Kijelentette: a jelenlegi szlovák kormányfő minden Szlovákiában élő embernek hazudott, miközben jól tudta, hogy ugyanazokat a cselekedeteket követte el, amelyekkel korábban másokat vádolt, célzott Pellegrini a Danko házelnök lemondását harcosan követelő ellenzéki Matovič 2018-as politikájára.

Fico megjegyezte: ők az utolsók, akik részt szeretnének venni egy ilyen parlamenti cirkuszban, de megpróbálják „normális mederben” tartani az ülést. Megjegyezte: mindez a szellemileg alkalmatlan miniszterelnök esetében nem tudja garantálni, hogyan alakul. Fico szerint egyébként Matovič szellemi alkalmatlansága számos jogi kérdést is felvet.

Ugyanakkor volt egy kisebb surlódás is a két baloldali politikus között. Nem tudták eldönteni, hogy melyik párt szedje össze a rendkívüli hétfői parlamenti ülés összehívásához szükséges aláírásokat. Pellegrini több független képviselőt is megszólított a hétvégén, hogy összegyűjtse a szükséges harminc aláírást. Fico pénteki sajtótájékoztatóján azzal próbált előnyhöz jutni, hogy bejelentette: rendelkezésre állnak az aláírásgyújtéshez szükséges ívek.

Pellegrini hétfőig végül mindössze tizenöt támogató aláírást gyűjtött össze, ezért bejelentette: hajlandó összefogni az ügyben a Smerrel. Annak ellenére, hogy több Smer politikus korábban jelezte: hagyni kéne Pellegriniéket és a független státusú, szélsőjobboldali képviselőket kéne megnyerni. A parlament rendkívüli ülésének összehívását egyébként támogatta a Marian Kotleba-féle Mi Szlovákiánk (ĽSNS) mozgalom is.

Ha a képviselők benyújtják a rendkívüli parlamenti ülés összehívását indítványozó javaslatot, akkor azt a Parlament elnökének egy héten belül össze kell hívnia. A két ellenzéki balos párt vélhetően kedden nyújtja be javaslatát, ami azt is jelenti, hogy ülés még júliusban megtörténhet.

Vezető képünkön a szlovák miniszterelnök 1998-ban írt diplomamunkáját látják, amelyet a Denník N hírportál újságírója fotózott le 2020 július 14-én. Kép forrása: Denník N

Írta: Bőtös Botond

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42