Támogatom
EN

Franciaország

A büntetlen erőszak odáig fajult, hogy mérhetően megcsappant a franciák bizalma a rendőrségben

15
Lbd1

Dübörögnek a reformok Franciaországban, és az ellenük lázadozó csoportok egyre hevesebb fellépéssel találkoznak a rendvédelmi erők részéről. Nemcsak a tüntetéseken: jó egy éven belül már három haláleset kapcsán merül fel a rendőrség és a túlkapásokat nem szankcionáló, sőt, alkalmasint bátorító politikai vezetők felelőssége. 

Január 28-án több ezer tűzoltó vonult fel Párizs utcáin, egy immár 7 hónapja tartó tiltakozássorozat részeként, és a tüntetés egyes epizódjai a közösségi oldalakon, de a világsajtóban is néhány óra alatt elterjedtek. Az egyik ilyen videón rendőrök gumibotozzák a tűzoltó kollégákat:


Egy másikon az utóbbiak támogatnak több járókelőt, akiknek a tüntetéshez semmi közük, csak épp a metróból jönnek ki, majd többen rosszul lesznek a könnygázfelhőben, köztük egy csecsemő:


De számos felvétel van arról, hogy egy rendőrségi vízágyúra felmászó, és ott békésen üldögélő tűzoltót halántékon lőnek egy gumilövedékkel, és többször összeesik, vagy arról, hogy a tűzoltók csakazértis szétbontják a rendőrség által felépített blokádot:


Ha eltekintünk a tűzoltók látványos mutatványaitól, ezek a meghökkentő jelenetek ma már egy átlagos franciaországi tüntetés képei, hasonló felvételek az utóbbi hónap nyugdíjreform elleni demonstrációival napról-napra bukkannak fel a neten, újra és újra bizonyítva, hogy valami nagyon elfajult a francia rendfenntartók és a lakosság viszonyában.

„Rendőrök mindenütt, igazság sehol”

A jelenség persze nem új keletű: a „mindenki utálja a rendőrséget” az elmúlt évben sokasodó tüntetések egyik, régebben marginális, de mára egyre népszerűbb szlogenje, amely tavaly már statisztikailag is mérhető lett: 2016 júniusa és 2019 áprilisa között csaknem megduplázódott, 21%-ról 39%-ra nőtt azoknak aránya, akik szerint a francia rendőrség túlzottan erőszakos (BVA, Elabe). A válaszolók 61%-a szerint az igazságszolgáltatás nem elég szigorú a túlkapásokat elkövető rendőrökkel, és épp azok nem becsülik a rendőrség teljesítményét, akik a leggyakrabban találkoznak vele: az „érzékeny” városi negyedek lakóinak alig harmada elégedett a munkájukkal.

Egy friss Ifop felmérés szerint pedig már kisebbségben vannak azok, akik bíznak a rendőrségben: 43%, ez 7 ponttal alacsonyabb, mint a tavaly nyári adat. A bizalmatlanság egyre masszívabb a fiatalok, a munkások és a baloldali France Insoumise (FI) szavazóinak körében. Az alábbi videón a középiskolai reform ellen tüntető gimnazistán térdelnek a rendőrök:


Az adatok csak aláhúzzák azt a folyamatot, amely egyre határozottabban és riasztóbban körvonalazódott az utóbbi években, a közösségi oldalak és az alternatív média tudósításai nyomán lassanként a szeriőz, illetve mainstream sajtóban is: „a rendőrség bujtatott válsága precedens nélküli nyílt krízissé lépett elő”, fogalmazott a minap Sebastian Roché szociológus, a rendőrségi és közbiztonsági kérdések szakértője a Le Monde hasábjain.

Ennek a válságnak csak egyik aspektusa az elsősorban a rendfenntartás során megnövekedett erőszak. Az intézmény belső problémáit többek között tavaly októberben húzta alá egy, a szakmában szokatlan – a szakszervezetek szerint 27 ezer főt felvonultató – tüntetés, a „harag menete”, amelynek részt vevői jobb munkafeltételeket, béreket, kifizetett túlórákat követeltek. Egy másik árulkodó adat az öngyilkosságok magas száma: az adminisztratív dolgozókkal összesen 180 ezres kontingensben csak a tavalyi év során 28-an vetettek véget életüknek.

Visszatérve az erőszakra és annak a közvélemény általi megítélésére, Roché szerint nem annyira a belbiztonsági erők „hitelessége és szakmai méltósága” kérdőjeleződik meg, hanem a demokrácia és a jogállamiság. Elsősorban azért, mert az elmúlt évek nyilvánvaló túlkapásai szinte semmilyen komoly, szimbolikus vagy praktikus szankciót nem váltottak ki sem a rendőri, sem a politikai vezetés részéről. Épp ellenkezőleg: a túlzott erőszak általánossá, rendszerszintűvé válása egy egyre autoriterebb, politikai vízióját egyre antidemokratikusabb eszközökkel érvényesítő politikai hatalmat szolgál.

Gazdasági liberalizáció autoriter vezérléssel

Hogy csak egyetlen példát említsünk: 2016-ban a munkatörvény rendkívül vitatott, és számos megatüntetést kiváltó reformját még a szocialista kormányzat vitte át erővel a parlamenten, alkotmányos jogával élve megkerülve a szavazást, két ízben is. Ekkortájt lett rendszeres a tradicionális szakszervezeti tüntetések elleni durva fellépés, ami korábban inkább a radikális baloldali csoportok, illetve más jelleggel a külvárosi negyedek fiataljainak „kiváltsága” volt.

Több százezer francia vonult utcára szerdán a munkajogi reform ellen

A hivatalos adatok szerint 220 ezren, a szervezők szerint félmillióan vonultak utcára március 9-én több francia városban, hogy a kormányzó Szocialista Párt (PS) munkajogi reformterve ellen tiltakozzanak. A mobilizáció derékhadát azok a gimnazisták és egyetemisták alkották, akiknek spontaneitásától talán a legjobban tartanak a mindenkori gall kormányok.


Az eredetileg még Emmanuel Macron által kidolgozott, de a munkaügyi miniszterről elnevezett reform újabb változatát már elnökként vezette be az új államfő, aki nem is bajlódott a törvény parlamenti vitájával, hanem speciális elnöki határozatok révén ütötte azt nyélbe 2017-ben. Bár a munkatörvénykönyv drasztikus átalakítása sokmillió polgár jogait írta át, ekképp néhány hónap alatt lezavarható volt.

Két évvel később, mikor a nyugdíjreform elleni több évtizedes távlatban példátlan tiltakozást és egy sereg szakma lázadását lényegében figyelmen kívül hagyja a kormány, újra gyorsított eljárásban készül a terveinek elfogadtatására.

Milliókat hívtak sztrájkba, több száz helyen tüntetnek mától Franciaországban Macron nyugdíjreformja ellen

Monumentálisnak ígérkező sztrájkot szerveztek a francia szakszervezetek a kormány még be sem terjesztett nyugdíjreformja ellen. Hiába dobott be mindent ősztől a francia politika, hogy áttematizálja és a szokásos bűnbakok irányába tolja a felgyűlt elégedetlenséget, idővel mégis felülkerekedtek azok a szociális kérdések, amelyek valóban foglalkoztatják a lakosság többségét, köztük Macron legfontosabb projektje, a nyugdíjrendszer teljes átalakítása.


A nyugdíjrendszer 1945-ben kialakított vázát teljes egészében átszabó tervezetet az Államtanácsnak rekordidő, mindössze 3 hét alatt kellett elbírálnia, az illetékes bizottságnak 4 napja van 1500 oldal átfésülésére stb. stb., miközben Emmanuel Macron pártja továbbra is szavazógépként üzemel. A parlamentáris rendszer kockázatait, és a valódi vita esélyét ekképp likvidálva, a szakszervezetekkel való tárgyalást néhány látszategyeztetéssel letudva, tényleg csak apró zavaró tényezőnek tűnnek a több mint 50 napja sztrájkoló érintettek.

A kortárs európai demokráciákban példátlan rendőri erőszak

Január közepén úgy tűnt, hogy Emmanuel Macron és csapata mintha ráérzett volna, hogy talán túlságosan messzire mentek, a büntetlenség és a tagadás politikai kockázata egyre nagyobb.

Az elnök, aki kampánya során még éppenséggel azt ígérte, hogy véget vet a rendőri erőszak büntetlenségének, megválasztása, és főként a sárga mellényes mozgalom nyomában felturbózott erőszak kapcsán már arra szólított fel, hogy senki ne „beszéljen elnyomásról vagy rendőri erőszakról”, mert „ezek a szavak elfogadhatatlanok egy jogállamban”. Hasonló szellemben belügyminisztere is tabuként kezelte a témát, annak ellenére, hogy sokasodtak a letagadhatatlan, százezrek által az utcán rendszeresen megtapasztalt, és elsősorban a közösségi oldalak révén még többek számára hozzáférhető bizonyítékok.

A 2018 novemberében indult sárgamellényes mozgalom kapcsán az erőszak banalizációja a számok alapján is nyilvánvaló: csaknem 20 ezer kilőtt gumilövedék, több száz súlyos sérült, több mint 30 mutiláció (leszakított kézfejek, szemsérülések stb.). Ismét Rochét idézve, a kortárs európai demokráciák körében példátlan a jelenség.

Az angoulême-i képregény-fesztiválon Macron egy polóval pózol, mellette a rajz szerzője, Jul. Az LBD gumilövedékkel kilőtt szemű figurát a 2020-as képregény évével ötvöző poló fotójának publikálása után az elnök úgy nyilatkozott, nem ért egyet Jullel, visszautasítja a „rendőri erőszak” kifejezést is, szerinte az erőszak forrása a társadalom. Ugyanakkor feladata, hogy megvédje a művészi kreativitást, még akkor is, ha az provokatív. Forrás: Twitter.

2018. december 8-án, a Diadalív „megtámadását” követő szombaton vette kezdetét a rendőrség új, elrettentő stratégiája, amely megdöbbentő eredményeket produkált: csak Párizsban csaknem 1000 embert állítottak elő, gyakran homályos indoklással, és még azelőtt, hogy bármilyen tüntetésen részt vehettek volna. A párizsi kórházi adatok szerint 126-an sérültek meg, 12 személyt fejen találtak a gumilövedékek, közülük négyen elvesztették egyik szemüket. A fővárosban 17 rendőr sérült meg – Emmanuel Macron pedig a Twitteren köszönte meg a rendfenntartó erők „bátorságát és kivételes profizmusát”.

Tíz szemkilövésnél tart a sárga mellényes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak Franciaországban

2 200 sérülés, ebből 10 maradandó szemkárosodás, 8 701 őrizetbe vétel, 1 796 bírói ítélet, 13 460 felhasznált gumilövedék és 4 942 oszlató gránát – a számok jól érzékeltetik, mekkora arzenál került bevetésre a 4 és fél hónapja minden szombaton tüntető „sárga mellényes” mozgalom ellen Franciaországban.


Ha a sárgamellényesek kapcsán még lehetett azzal érvelni, hogy a rendőri erőszak összefügg azzal, hogy a mozgalom résztvevői nem tartják be a tüntetések szokásos szabályait, és egy kisebbség valóban gerillaharcot vív, az elmúlt hetek nyugdíjreform elleni megmozdulásain a lehető legklasszikusabb szakszervezeti demonstrációk is indokolatlan rendőri erőszakkal találkoztak. A rendszeres könnygázosítás, körbezárás, a tüntetők blokkolása akár több órára (aminek nincs törvényes alapja az ombudsman szerint), és megint csak a durva, és számtalan videón megörökített, teljesen védhetetlen, random brutalitás sokakban tudatosította újra, hogy a rezsim azt üzeni, maradjon inkább mindenki otthon.

A rendőrség kitüntetett figyelemmel kezeli a sajtómunkásokat is: az Újságírók Nemzeti Szakszervezete (SNJ) szerint 20 újságíró sérült meg csak a tavaly december ötödikei tüntetésen, amelyet egy széles szakszervezeti platform szervezett. A munkájuk elvégzésében akadályozott, nem egyszer kifejezetten vegzált, önkényesen előállított, gyanúsan sok találatot kapó sajtómunkások megalakították a „Dühös Riporterek” kollektívát, a több mint 100 riporter összefogásával létrejött csoport azóta többször is demonstrált, és rendszeresen beszámolnak a sérülésekről.

A „Dühös Riporterek” kollektíva tiltakozó akciója 2019. december 5-én; forrás: Twitter.

A kormányzat látszólagos eszmélését azonban nem ezek, az elmúlt évtizedekben szintén példa nélküli fejlemények váltották ki, hanem feltehetően egy tragikus haláleset.

Január 3-án egy robogójával csomagot szállító férfit igazoltatnak a rendőrök, a 42 éves Cédric Chouviat, öt gyermek édesapja két nappal később meghal a kórházban. Az orvosi szakvélemény szerint a férfinak leállt a szíve oxigénhiány következtében, halálát fulladás, gégéjének elroppanása okozta. A rendőrség első verziója szerint a férfi telefonált vezetés közben, „tiszteletlen és agresszív volt”, ellenállt a rendőri intézkedésnek, majd – már megbilincselve – rosszul lett.

Két szemtanú videójából és beszámolójából azonban egy másik verzió rajzolódik ki: eszerint Chouviat nem volt erőszakos, viszont mobiljával felvette volna a rendőri akciót, ami nem nagyon tetszett az érintetteknek. Egyikük hátulról átkulcsolta a nyakát, majd leteperték, és egy évek óta rendkívül vitatott módszerrel többen is lefogták, illetve ránehezedtek a hasra fektetett, hátracsavart kezű férfire, még sisakját sem vették le (plaquage ventral). A család hiába érdeklődött többször is a rendőrőrsön a férfi holléte felől, csak hat órával a történtek után közölték velük, hogy kórházba szállították az újraélesztés érdekében.

Alig több mint egy év alatt ez a harmadik alkalom, hogy vitatott rendőri intézkedés közben hal meg valaki, ráadásul az áldozatok nem a rendőri túlkapások szokásos célpontjai, azaz fiatal, színesebb bőrű külvárosi férfiak.

Zineb

A 80 éves Zineb Redouane-t 2018. december 1-én, egy tüntetés során találta el egy könnygázgránát, miközben ablakát zárta volna be negyedik emeleti lakásában, Marseille belvárosában. Aznap a sárgamellényesek „3. felvonása”, azaz harmadik egymást követő szombati tüntetése mellett még az önkormányzati lakások siralmas állapota miatt is tüntetnek a környéken, miután egy hónappal korábban, november 5-én összeomlott két épület, és nyolcan életüket vesztették.

Az idős asszony a beáramló könnygázfüst miatt megy az ablakhoz, amikor arcon találja a gránát, több arccsontját eltörve; családjának és a kórházba érkező barátnőinek is többször hangoztatja, hogy a rendőr őt célozta meg. Néhány óra múlva meg kell műteni, az operáció közben többször leáll a szíve, az ötödik alkalommal már nem tudják visszahozni.

Miközben Zineb Redouane-t saját halottjuknak tekintik a sárgamellényesek, ahogy a November 5. kollektíva is, a politikai felelősök azt hangsúlyozták, hogy a vádakkal ellentétben nem „a rendőrség ölte meg”.

Forrás: Twitter.

Az ügyben elég kényelmesen kezdődött a nyomozás: az aznap összesen 200 könnygázgránát kilövésért felelős 5 rohamrendőrt csak majd két hónappal később hallgatták meg, egyikük sem emlékezett a végzetes lövésre, és a biztonsági kamera képein sem ismerték fel magukat. A család feljelentései nyomán indult újabb eljárást végül tavaly júniusban áthelyezték Lyonba, ugyanis kiderült, hogy az elsőként vizsgálatot indító ügyészhelyettes maga is a rendőrök társaságában volt aznap, de erről a történtek után nem tájékoztatta felettesét.

A vizsgálat marseille-i etapja ezen kívül is számos furcsaságot rejt: a nyomozásért felelős rendőrségi felügyelet finoman szólva nem volt túl rámenős, így pl. nem kérték be az 5 rendőr rádióbeszélgetéseinek felvételét, az utóbbiak pedig megtagadták, hogy átadják a gránátok kilövésére használt Cougarokat, és pont a legfontosabb kamera képei hiányoznak a Mediapart portál riportja szerint.

Steve

Miközben Zineb Redouane ügyében 7 hónap alatt lényegében nem történik érdemi előrelépés, az áthelyezésen túl, tavaly nyáron újabb végzetes baleset történik egy rendőri intervenció közben: a helyszín ezúttal Nantes, az ország észak-nyugati csücskében. A zene ünnepének éjszakáján, június 22-én hajnali fél öt táján a rakparton bulizó fiatalokat oszlatják a rendőrök. 33 könnygázgránát, 10 oszlató gránát és 12 gumilövedék kerül kilövésre az éjszaka közepén a tömegben – 14 koncertező beleesik a Loire folyóba. Egyikük, Steve Maïa Caniço, egy 24 éves iskolai nevelő holtteste csak több mint egy hónappal később, július 29-én bukkan fel.

Az ügyben a belső rendőrségi vizsgálat ezúttal is felmenti a rendfenntartó erőket, de egy másik felügyeleti szerv (IGA) jelentése szerint, a rendőrség intervenciója ugyan legitim volt, de annak „módozatai nem alkalmazkodtak a körülményekhez”. A helyszínre később érkező rohamrendőrök nyilvánosságra került beszámolója szerint ők meg is tagadták a gázok bevetését, annak kockázata miatt, mert a rakpart szélén nem volt biztonsági korlát. Erre a következtetésre jutott egyébként egy két évvel korábbi rendőrségi beszámoló is.

Falfestmény Nantes-ban, forrás: Twitter.

A józan ésszel elég könnyen belátható problémák ellenére a kormány tagjai és a hatóságok hónapokon át tagadták az állam felelősségét az ügyben. Két nappal Steve eltűnése után a megye prefektusa úgy nyilatkozott, hogy miután figyelmeztették a résztvevőket, hogy ki kell kapcsolni a zenét, azt újra bekapcsolták, ami szerinte indokolttá tette a rendőrök fellépését. A prefektus azt is hozzátette, hogy „olyan emberekkel szemben, akik sokat ittak, és akik bizonyára drogoztak is, nehéz racionális módon fellépni”.

Hasonlóan érvelt Christophe Castaner belügyminiszter tavaly szeptemberben, amikor végül bejelentette, hogy a fenn említett IGA-jelentés nyomán áthelyezik az aznap éjszakai akciót vezető tisztet, aki nem „megfelelően ítélte meg a helyzetet”. A miniszter szerint az „erőszak elsődleges oka” az volt, hogy a bulizók „nem voltak hajlandóak lejjebb venni a hangerőt”, ezért a rendőrök fellépése „legitim önvédelemnek” minősül. A politikus egyúttal támogatásáról biztosította a rend erőit, akiket „túl szisztematikusan gyanúsítanak meg”, és újfent kifejezte részvétét Steve családjának.

Ha Zineb Redouane haláláról csak néhány sajtótermék számolt be kezdetben, és politikai visszhangja is alig lett az esetnek, Steve barátai, hozzátartozói és a rendőrségi erőszakot egyre inkább rendszerszintű problémának tartó kollektívák a fiú eltűnése, majd a holttest megtalálása után is számos módon mozgósítanak az igazság kiderítése és a felelősségek megállapítása érdekében. Nagyrészt eredménytelenül, bár az ügyben jelenleg is folyik az előzetes nyomozás.

A baloldali France Insoumise helyi képviselője, Muriel Ressiguier, párttársaihoz hasonlóan azt hangsúlyozta, hogy a rendőri erőszakot tabusítja a kormány, egyre nehezebb róla beszélni, miközben

„történt egy elmozdulás: ami korábban a „népi negyedekben” fordult elő, ma már bárhol megtörténhet a társadalmi mozgalmak, és most már a bulizó fiatalok ellen is. Az aránytalan intézkedések egyre gyakoribbak. Amiatt is aggódom, hogy egyre nagyobb a távolság a rendvédelmi erők és a lakosság között.”

A miniszter „normálisnak tartja, hogy a fiam reggel elmegy munkába, és nem jön haza, mert a rendőrök megölték”?

Cédric Chouviat halálának körülményei azonban sokkal nehezebbé teszik a kellemetlen kérdések szőnyeg alá seprését. A hamar jelentkező szemtanúk, a rendőrségi verziót szinte azonnal megkérdőjelező videók, a boncolás gyors eredménye, és nem utolsósorban az áldozat karaktere érezhetően más elbánást biztosít a médiában is.

Ezúttal a nyilvánosságra került információk szerint nehezen lehetne cáfolni Chouviat apjának szavait: „Megölték a fiamat, lehet, hogy nem direkt, de mégis így történt, öt árva marad utána, egy özvegy és egy gyászoló család. A fiamat védem, és ez nem maradhat büntetlenül.”

A haláleset ugyan ezúttal sem váltott ki túlzottan érzelmes reakciót a végrehajtó hatalom részéről, de a marseille-i és nantes-i áldozatokkal ellentétben, ezúttal a belügyminiszter fogadta a férfi családját. Ők a nyilvánosság előtt is arra kérték, tiltsa meg a hasra fektetés manőverét, amely 2007 óta legalább 10 ember halálát okozta Franciaországban a sajtóban megjelent becslések szerint. Közülük a legismertebb ezideáig a 24 éves Adama Traoré volt, aki szintén megfulladt egy igazoltatás során, a családja által alapított „Igazságot Adamának” kollektíva pedig az egyik legaktívabb szervezet, amely a rendőri erőszak büntetlensége ellen küzd.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága már kétszer is elítélte Franciaországot hasonló halálesetek kapcsán, 2007-ben, majd 2018-ban: Mohamed Saoudot 35 percen át tartották a padlón, miközben fokozatosan megfulladt; a 69 éves Ali Zirit egy igazoltatás után több órán hagyták a rendőrőrs padlóján heverni, megbilincselve – ő sem élte túl. Jogvédő szervezetek is rendszeresen figyelmeztetnek rá, hogy a szabályzati előírást jellemzően nem követve, és a fulladás elleni küzdelmet ellenállásként érzékelve, a rendőrök hajlamosak még nagyobb és hosszabb nyomást kifejteni az áldozat hátára.

Bár Franciaországban ítéltek már felfüggesztett börtönre a halált okozó manőverért 2 rendőrt, még 2012-ben, de más országokkal, így pl. Svájccal, Belgiummal vagy épp Los Angelesszel ellentétben ennek betiltása nem merült fel. (Hasonló módon halt meg 2014-ben New Yorkban a 43 éves Eric Garner, akinek videóra vett haláltusájában többször is hallható: „Nem kapok levegőt!”)

Egy veszélyes gránátot nem használnak többet…

Ha e téren egyelőre nem történt változás, január 26-án Christophe Castaner bejelentette, hogy azonnal bevonják a GLI-F4 robbanógránátokat. A miniszter azzal magyarázta a döntést, hogy több tüntető súlyosan megsérült, miután kézbe fogták ezeket, az elvileg közvetlen veszély elhárítására hivatott fegyvereket. A GLI-F4 úgynevezett oszlatógránátnak 3-as hatása van, egy könnygáz-, egy hang- és robbanógránát tulajdonságait egyesíti, 26 gramm TNT-t tartalmaz, és David Dufresne újságíró által folytatott gyűjtés szerint eddig 5 sárgamellényes tüntető, valamint egy másik aktivista kézfejének leszakításáért felelős, további több tucat sérülés mellett.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Ajánló