Összesen 360 év börtönre ítélte a Rif békés tüntetőit a marokkói állam

Az igazságtalanság és régiójuk marginalizációja ellen lázadtak, iskolákat, kórházakat, járható utakat és munkahelyeket akartak. Hiába fordultak békés eszközökhöz, a marokkói állam nem is próbált követeléseiknek eleget tenni, most pedig példátlanul szigorúan bünteti őket: összesen 360 év börtönre ítélték a 2016 végén az északi Rifben szárba szökkent népi mozgalom, a Hirak félszáz hangadóját, köztük több újságírót is.

Múlt kedden este került nyilvánosságra a casablancai bíróság ítélete az utóbbi húsz év egyik legfontosabb marokkói társadalmi mozgalma, az ország északi részében, a spanyol partokkal szemben fekvő Rifben 2016-2017-ben több hónapon át tartó tüntetéssorozat főbb vezetői ellen.

A Hirak néven ismertté vált mozgalmat a durva rendőri erőszak és a tömeges letartóztatások ellenére is csak nagy nehezen sikerült elfojtani, és a több mint félszáz „agitátor” pere már tavaly ősz óta húzódott. Az összesen 53 vádlott közül négyre, köztük a Hirak legismertebb „arcává” vált Naszer Zefzafira 20 év börtönt szabtak ki, „állambiztonság elleni” bűncselekmény címén, ami elvben halálbüntetéssel is szankcionálható. Húsz év börtönt kapott a 35 éves, könyvelői képesítéssel rendelkező Nabil Ahamjik, több híressé vált szlogen atyja, akárcsak Waszim El Busztati és Szamir Ighid.

További 3 személy 15 évet, heten 10 évet, a többiek pedig 1 és 5 év közötti börtönbüntetést kaptak, többek között „nem engedélyezett tüntetésen való részvétel” vagy a rendőri erőkkel szembeni sértő fellépés miatt. A bíróság különös gondot fordított az eseményekről tudósító újságírók szankcionálására is: hat sajtómunkás, köztük a helyi Rif24 igazgatója öt évig terjedő börtönben részesült.

Fél tonna kardhal miatt

Ahogy arról korábban írtunk, a Hirak közvetlen kiváltó oka egy tragikus haláleset volt, mint oly gyakran a régiót megrázó mozgalmak esetében: 2016. október 28-án Al Hoceima városának egyik halárusától, Muhszin Fikritől a rendőrség elkobzott több száz kiló, illegálisan kifogott kardhalat. A fiatal férfi kétségbeesésében a szemeteskocsiba ugrott, hogy megmentse árujának legalább egy részét, de őt is összezúzta a gépezet. Halálának szörnyű körülményeit ráadásul videóra is vették, és a felháborodás elképesztő erővel söpört végig Marokkó egyik legszegényebb és hátrányos helyzetű, a központi hatalom által sokáig cserben hagyott régiójában.

Fikri temetésére már több tízezren gyűltek össze, és ettől kezdve rendszeressé váltak a tömegtüntetések az ötvenezres lakosú, tengerparti fekvésű Al Hoceima központjában, de Casablancában, Rabatban és Marrákesben is szerveztek demonstrációkat.

A most elítélt 53 aktivista mellett több mint háromszázan vannak még a rácsok mögött, hasonló okokból, köztük sok fiatalkorú, egyesek még mindig tárgyalásukra várnak.

„Ez egy igazságügyi mészárlás, amelynek célja félelmet ébreszteni. Mindez ráadásul a nemzetközi közösség teljes közönyétől kísérve. Az európai országokat csak a terrorizmus elleni harc és a bevándorlás érdekli” – nyilatkozta a Médiapart portálnak Khadija Ryadi jogvédő.

A Hirak lázadóinak védelmében fellépő mintegy 100 ügyvéd egyike, Mohamed Aghnaj elkeseredetten állapította meg, hogy ez az ítélet nemcsak szégyen az országra nézve, de sokkal rosszabb, mint amire számítottak. Bár fellebbeznek, de nem igazán bíznak a politikai hatalomnak alárendelt igazságszolgáltatásban.

Hatvan év fejlesztéssel tartoznak nekünk, hogy fogják megfizetni ezt az adósságot?

A lassan 19 éve uralkodó VI. Mohamed, úgy tűnik, megismétli apja hibáit: II. Haszan király uralma alatt kivételes elnyomás és marginalizáció volt a Rif osztályrésze, ahol a korábban, 1959-ben és 1984-ben kitört lázadásokat II. Haszan brutálisan fojtotta el.

Pedig trónra kerülése után a fiatal király több gesztust is tett a Rif felé, jóváteendő elődje tetteit, és a mozgalom indulása után hónapokig passzívan reagált az eseményekre, majd tárgyalások kezdődtek az állam helyi képviselői és a tüntetők között.

A Hirak elég pontos követeléseket fogalmazott meg: gyárak telepítését, a vasútvonal Al Hoceimáig való meghosszabbítását, egy egyetem és egy kórház létrehozását szorgalmazták. Munkahelyeket akartak, a korrupció visszaszorítását, különös tekintettel a tengeri halászatra, és szociális jogokat, munkajogi védelmet a szektorban dolgozóknak. Egy onkológiai központot is szerettek volna, lévén a régióban különösen magas a daganatos betegségek előfordulása, és céljuk hivatalosan is elismertetni, hogy ez összefügg a Rifben 1921 és 1926 között zajló háborúban a spanyolok által használt mustárgázzal.

A hatalom azonban nem volt képes érdemben foglalkozni ezekkel az igényekkel. Tavasszal, hét hónapnyi tiltakozás és mozgósítás után kezdődtek a tömeges letartóztatások. Május 26-án Naszer Zefzafi megszakított egy prédikációt, ahol a testvérháborúval, a fitnával azonosították a mozgalmat. Ez szolgáltatta az ürügyet az első letartóztatásokra, és a demonstrációk szisztematikus feloszlatására.

Zefzafi beszédet mond egy tüntetésen Al Hoceimában 2017 májusában. Fotó: Mohamad Siali/EFE

Igaz, tavaly júniusban, majd októberben VI. Mohamed két auditot is elrendelt egy még 2015-ben indult, 700 millió dollárra rúgó fejlesztési program felülvizsgálatára. Miközben a helyi lakosok úgy érzik, ez a projekt elsősorban a korrupciót táplált,a és gyakorlati hasznából alig részesültek, a vizsgálatok is számos hibát, késést, meg nem valósult ígéretet talált. A király ugyan négy minisztert is leváltatott, további ötöt pedig másképp szankcionált, de mindebből nem profitált a Rif, miközben több hónapos késéssel novemberben megkezdődött a félszáz, többé-kevésbé hangadónak tekintett aktivista pere.

A mozgalom még hónapokig ellenállt, új típusú, villámtüntetéseket honosítottak meg, amelyek még a rendőrség fellépése előtt szétoszlottak, hogy másutt gyűljenek össze újra a demonstrálók. A letartóztatott férfiak helyére nők, anyák és gyerekek léptek.

És hiába csendesült el idővel Al Hoceima vidéke, hasonló jelszavakkal indult mozgalom azóta a déli Zagorában is, decemberben pedig az észak-keleti Jeradában, ahol először a magas vízszámla miatt kezdtek tüntetni, majd két újabb tragikus haláleset korbácsolta fel a kedélyeket.

Jeradában a kilencvenes évek végétől zárták be a korábban csaknem 80 évig biztos megélhetést nyújtó bányákat. Itt is elmaradtak a beígért fejlesztések, maradt viszont a magas munkanélküliség, így sokak egyetlen lehetőségként az illegális kitermelést választhatták csak. A 43 ezer lakosú városban naponta kb. ezren ereszkednek le a föld alá, hogy a „kézműves” eszközökkel kialakított járatokból felhozzák a szenet, ami nekik csak épphogy a túléléshez elegendő jövedelmet ad, míg a „szénbárók”, gyakran helyi képviselők, tízszeres áron értékesítik. Szinte mindennaposak a balesetek, a decemberben elhunyt, 23 és 30 éves két testvér megfulladt 80 méter mélyen.

A Rifben felgyülemlett elégedetlenség és düh tehát más régiókban is kifejezésre jut, és a tüntetések betiltása, a szervezők bebörtönzése nyomán néhány hónapja új formában mutatkozik meg. Áprilisban kezdődött 3 cég termékeinek a bojkottja, amihez marokkóiak tömegei csatlakoztak.

A kipécézett márkák: a monopolhelyzetével visszaélő, vagy legalábbis emiatt sokat kritizált Danone helyi leányvállalata (korábban állami cég); a jelenlegi földművelési miniszter, az ország egyik leggazdagabb és a királyi családhoz közeli családjának tagja kiterjedt érdekeltségeibe tartozó Afriquia benzinkútjai; és a Sidi Ali ásványvíz, ami marokkói munkavállaló képviselet elnök asszonya, Miriem Bensalah-Chaqroun tulajdona.

Ha mindennek első látásra nincs is semmi köze a Hirakhoz, a lassan negyedik hónapjába lépő bojkottnak, amely különösebb magyarázatok nélkül indult a közösségi oldalakon, könnyen felfejthető politikai üzenete van a magas árak elleni tiltakozáson túl.

Ahogy a Transparency helyi szervezete is megállapítja, a vállalatokat árcsökkentésre, a kormányt szociális gazdaságpolitikára, a korrupció elleni fellépésre és a marginalizált csoportok védelmére felszólító fogyasztók a Rif, Zagora és Jerada mozgalmait terjesztik ki az egész országra.

Voltaképp ők is a „korrupción alapuló gazdasági modell” és a „gazdasági és politikai hatalom házassága” ellen lázadnak, és az ebből fakadó társadalmi igazságtalanságok és egyenlőtlenség ellen.

Ahogy a Le Monde tegnapi vezércikke is megállapítja, nem világos, hogy az egykor nyitást, modernizációt ígérő VI. Mohamed rendszere miért képtelen másképp reagálni ezekre az egyre nyilvánvalóbb társadalmi igényekre, mint az erőszak eszközével. A francia napilap a letartóztatásokkal és rendőri erőszakkal elfojtott mozgalmak mellett hosszan sorolja a rendszerrel kritikus egyének és szervezetek, a sajtó elleni drasztikus fellépések példáit.

Acho, qué bonito final para una concentración ?#Hirak #Madrid pic.twitter.com/kJVJBPdTum

— Herat (@herat96) 2018. június 10.

Szolidaritási tüntetés Madridban a vádlottak fényképeivel június elején.

A hatalmat birtokló kevesek önzése, a múltból megörökölt elnyomó logikából kilépni képtelen intézmények? Bármi legyen is a magyarázat, ez a stratégia nyilván csak a lyukak foltozgatására elég, miközben recseg-ropog a tetőszerkezet. Ha a Hirakkal nem is szimpatizált mindenki Marokkóban, a régi, sötét időket idéző bírósági ítéletek igazságtalansága a lázadók támogatottságát növelheti.

És ha a problematikus régiókban forrongó indulatokat sikerül is fedő alá szuszakolni, ahogy a mostani bojkott sikere is jelzi, a lakosság jelentős részének elégedetlenségét, amely a tiltakozás újszerű formáit is képes felvenni, ezzel nem lehet orvosolni. Legalábbis minden benzinkút és tejes pult mellé nehéz lesz rendőrt állítani.

Dobsi Viktória

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom