Brutális téli méhpusztulás: francia méhészek tüntettek a vegyszerek visszaszorításáért

Június 7-én Párizsban és több francia nagyvárosban tüntettek a méhészek a téli méhpusztulás miatt szükséges állami támogatásért és a mezőgazdasági vegyszer-használat csökkentéséért. A francia méhészek a kilencvenes évek közepétől élen jártak a „méhgyilkosnak” is nevezett rovarirtó szerek, a neonikotinoid molekulák káros hatásainak felderítésében. Mégis több mint 20 évet kellett várniuk arra, hogy e szereket betiltsák az országban. Ma a francia állam tétlenségét kárhoztatják, amely veszélybe sodorja nemcsak az ő személyes jövőjüket és szakmájukat, de általában az élő környezetet is.

Június elején a Science magazinban 232 elismert nemzetközi tudós követelte a neonikotonidok szigorú korlátozását, alig egy hónappal azután azután, hogy az Európai Unió betiltotta a 3 legfontosabb neonikotinoid szer szabadföldi használatát.

Magyarország nem támogatta a döntést, és félő, hogy a jövőben is megpróbál élni eseti engedélyekkel, annak ellenére, hogy a neonikotionidok által okozott súlyos károkat jó ideje számos tanulmány igazolta, és a tiltás után még hosszú évekig marad belőlük a környezetben.

A tudósok nyílt levele emlékeztet rá, hogy annak ellenére, hogy ezekről az idegmérget tartalmazó szerekről számtalan független kutatás kimutatta, hogy milyen nagy a felelősségük a méheken túl, a rovarvilág, illetve általában a biodiverzitás pusztulásában, az EU-n kívül csupán a kanadai Ontarióban korlátozzák használatukat. Szerintük azonnali, nemzeti és nemzetközi fellépésre van szükség a világ legelterjedtebb rovarirtóival szemben.

Bár a hivatalos adatok még nem állnak rendelkezésre, de minden arra utal, hogy újabb gyászos telet zárnak a francia méhészetek: egyes területeken a 70 százalékot is meghaladja az elpusztult méhek aránya a Le Monde beszámolója szerint. Bretagne-ban 20 ezer méhkolónia pusztult el idén, az egész helyi populáció 30 százaléka. Elzászban alacsonyabbak a károk, de a korábbi években itt is hasonló halálozási arány volt a jellemző.

A folyamatot legjobban a hosszú távú számok érzékeltetik: 1995 és 2017 között a francia méztermesztés kevesebb mint harmadára zsugorodott: 32 ezer tonnáról 10 ezer tonnára, és ma már nem képes ellátni a hazai keresletet.

A téma egyik francia szakértője, Gérard Arnold méhkutató (CNRS) szerint, bár a helyzet nagyon változó az egyes területeken és régiókban, de az tagadhatatlan, hogy több éve 30 százalék körül alakulnak a méhveszteségek tél végén Franciaországban éppúgy, mint más európai országokban. Persze van bizonyos fluktuáció, de ez a szám mindenképpen magasabb, mint a csaknem 30 éve nem tapasztalt, „normálisnak” tartott 5, maximum 10 százalékos pusztulási arány.

Gyorsabb, határozottabb fellépést sürgetnek

A Párizs mellett többek között Strasbourgban, Rennes-ben, Lyonban vagy Périgueux-ben szervezett megmozdulásokon a méhész szakma képviselői különleges támogatást követeltek a károsultaknak, és „ élhető környezetet a méhek és porzórovarok számára”. Azaz a vegyszerhasználat drasztikus csökkentését és modellváltást a biodiverzitást romboló intenzív mezőgazdasági termelésben.

Ezúttal egyenesen a köztársasági elnöktől, miután a mezőgazdasági miniszter, Stéphane Travert „nincs tisztában a valódi helyzettel”, és az elsősorban a nagyüzemi gazdálkodókat képviselő szakszervezet, az FNSEA „utasításait követi”, mondja Loïc Leray, a Francia Méhészet Nemzeti Uniójának alelnöke.

Leray az észak-nyugati Loire-Atlantique megyében dolgozik, idén tavasszal 300 kaptárából 180-ban nem volt élet: „úgy éreztem magam, mint egy állattenyésztő, mikor az istállóba lépve az összes tehenét halva találja”.

Bár a figyelemfelhívó akciók már korábban elkezdődtek, a kormány szerintük egyelőre semmit nem tesz a probléma megoldásáért, csupán a veszteséget veszik számba, kórokozók után kutatnak, és az „ökológiai átalakulás” minisztériumában is csak szolidaritással találkoznak, gyakorlati változásokra ott sem érdemes számítani Ezért célozzák most Emmanuel Macront, akinek kommunikációjában egyébként hangsúlyos elem a környezetvédelem (Make the planet great again!), bár a zöldek szerint valódi előrelépés nem igazán tapasztalható e téren.

A méhész szervezetek további akcióra készülnek, és Leray szerint eszükbe sincs feladni. Annál is inkább, mert a probléma jóval túlnő a saját szakmájukon:

„A környezet és mindannyiunk egészségének általános romlását kockáztatjuk. Nagyon drágán fogjuk megfizetni, ha nem lépünk gyorsan. Mit hagyunk a gyerekeinkre?”

Kései és nem elég szigorú a hatósági kontroll

Bár az utóbbi időszakban akadt több örömteli fejlemény: az április végén született uniós döntéssel az EU lényegében betiltotta a 3 legfontosabb „méhgyilkos„ molekula, az imidakloprid, a klotianidin és a tiametoxám használatát.

Franciaország mondhatni élen jár e téren: egy 2016-os döntés nyomán szeptembertől minden neonikotinoid szert száműznek, szeptembertől csak kivételes engedéllyel lesznek alkalmazhatók 2020-ig. Májusban pedig az Európai Bíróság is megerősítette, hogy a még 2013-ban bevezetett részleges uniós moratórium, amelyet akkor megtámadott a két gyártó, a Syngenta és a Bayer, jogos volt.

De a méhészek szerint nagyon is lassú a fellépés a méhek tömeges pusztulásáért – más okok mellett – kiemelkedően felelős szerek ellen, és a többi, veszélyesnek ítélt vegyszert is be kellene tiltani. „25 éve küzdünk e termékek ellen, amelyek masszívan mérgezik a lakosságot. Elég volt.”

A 2013-ban bevezetett részleges moratórium  ugyan nem csökkentette a méhek pusztulását – ennek ellenére biztosak lehetünk benne, mondja Gérald Arnold, hogy ezek a szerek, hatékonyságuk és hatásmechanizmusok miatt a méhekre legnagyobb kockázattal bíró anyagok.

Az európai moratórium csak egyes molekulákra vonatkozott és csak néhány terményre, de a statisztika azt mutatja, hogy nagyon is jelentős mennyiségben kerültek bevetésre pl. a francia gazdaságokban. Ezen felül nagyon ellenálló anyagokról van szó, amelyek ma is megtalálhatóak a környezetben, egyes kutatások szerint a talajból újra növényekbe kerülhetnek, de a vadflórát is „megfertőzhetik”, jelen vannak nemcsak a mézben, de a vizeinkben is.

Jean Bonmatin, a Science magazinban megjelent felhívás egyik aláírója, akivel korábban interjút is készítettünk, úgy nyilatkozott, hogy a szerek és a körülmények függvényében 5-30 évbe telhet, míg eltűnnek a neonikotinoidok a környezetből.

Egy 2014-es metaanalízis összefoglaló ábrája a neonikotinoidok hatásairól, korábbi cikkünkből.

Arnold is egyetért abban a méhészekkel, hogy nem csupán ezek a molekulák felelősek a méhek és a porzórovarok pusztulásáért.

A probléma sajnos általánosnak mondható, ugyanis a jelenleg használt növényvédő szerek ilyen jellegű hatásait nem mérték fel kielégítően a piacra kerülésük előtt. Ezért az ideális az lenne, ha tiszta lappal indulnánk, és tesztelnénk minden szert, külön és keverve, az úgynevezett koktélhatással együtt is.

Az „úttörő” Franciaország húsz éven át maradt tétlen

Kétségtelen, hogy a korai riasztás ellenére a hatóságok reakciója nagyon is kényelmesen alakult, hiszen csaknem 20 évet kellett várni arra, hogy a francia méhészek és a kutatók figyelmeztetéseit komolyan vegye a politika, és végre fellépjen a katasztrofális hatású vegyületek ellen.

A francia szakemberek már 1994-től figyelmeztettek a kaptárakban tapasztalható súlyos rendellenességekre, a méhpusztulás növekedésére, és maguk a méhészek jöttek rá, hogy a napraforgónál használt új szer, a permetezés helyett a vetőmagot bevonó imidakloprid nem ártatlan e negatív fejleményekben…

Az első figyelmeztetések után azonban nem kevesebb, mint 7 évet kellett várni, hogy az akkori mezőgazdasági miniszter megbízzon egy húsz fős szakértői csoportot (CST) a probléma feltérképezésével.

Újabb két év telt, mire ez a csoport benyújtotta következtetéseit 2003-ban, amelyek – az abban résztvevő Gérard Arnold szerint nagyon is egyértelműek voltak: az új típusú rovarirtók, elsősorban a nagy területű szántóföldek (kukorica, napraforgó) környékén valóban a méhészek által már évekkel korábban leírt hatással jártak: a porzórovarok pusztulása, eltűnésük, viselkedési zavaraik, téli állománypusztulás.

A CST ezen felül azt is megállapította, hogy az ipari szereplők által benyújtott tanulmányok, melyek alapján engedélyezték az egyes szereket, gyakran nagyon elégtelenek voltak.

2003-ban tehát már döntés is születhetett volna a „neonic-ek” betiltásáról. Azonban nem ez történt, ahogy a Le Monde Monsanto-papírok anyagáért díjazott újságíró, Stéphane Foucart írja, ekkor a nagy vegyipari cégek elővették a dohányiparban kifejlesztett eszköztárat, hogy szembeszálljanak a tudománnyal, kételyeket ébresszenek, és a lehető legtovább nyújtsák a valódi kockázatok észlelését.

A vegyipari lobbi a józan ész és a tudomány ellen

Minden más lehetséges ok, amely hozzájárulhatott a méhek pusztulásához, nagy reklámot kapott: a méhészek inkompetenciája, vírusok és más természetes kórokozók jelentek meg hirtelen a horizonton, egy már ismert parazita kapott szupererőre, eltűntek a vadvirágok…stb.

Miközben ezekről a faktorokról szólt a vita, telt-múlt az idő, és a naptár már 2011-et mutatott, amikor az Európai Bizottság felkérte az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóságot (EFSA), hogy értékelje azokat a tanulmányokat, amelyek alapján a neonikotinoidok egykor engedélyezésre kerültek.

Az EFSA 2012-ben közreadott jelentése nagyjából azt állította, amit csaknem egy évtizeddel korábban a francia CST. „Sem a lárvákra gyakorolt mérgező hatás, sem a méhkolóniákra hosszabb távon gyakorolt hatás, sem a felnőtt egyedekre gyakorolt krónikus hatás, sem az olyan halált okozó következmények, mint amikor a méhek deziorientációja miatt nem találnak vissza a kaptárhoz, nem kerültek tanulmányozásra a termékek piacra dobása előtt” – állapítja meg Gérard Arnold.

A természetes környezetben véghezvitt mérések is teljesen elhibázottak voltak, és ami a legmegdöbbentőbb:

hiába ismertek és dokumentáltak ezeknek a teszteknek hibái, még ma is használják őket új rovarirtók engedélyeztetéséhez.

Mindez még mindig nem volt elég ahhoz, hogy a mezőgazdaság, a táplálkozásunk és a föld élővilága szempontjából is kifejezetten destruktív szereket betiltsuk (az élelmiszereink harmada függ a rovarok, elsősorban a méhfajok porzásától). Az EFSA a következő évben még egy kockázatfelmérést is végzett, megismételve a CST korábbi konklúzióit. És ezután következett a részleges moratórium bevezetése a 3 már bemutatott molekulára.

Óriási és részben akár visszafordíthatatlan környezeti károk

További röpke öt évet kellett várni a teljes tiltásra, miután az EFSA idén februárban publikálta újabb és átfogóbb szakvéleményét.

Azaz 24 év, csaknem egy negyedszázad telt el a szakmabeliek első riasztása óta – ez alatt az időszak alatt szinte felfoghatatlan mértékben pusztult az európai rovar- és madárvilág,

ahogy azt több friss kutatás is aláhúzza: egy 2017-es német tanulmány szerint 30 év alatt 80 százalékkal esett vissza a repülő rovarok állománya.

Hasonló eredményre jutott idén tavasszal a madárpopulációk alakulását vizsgáló 2 francia kutatás, amelyek szerint valóságos ökológiai katasztrófának vagyunk tanúi. 15 év alatt a francia madárállomány harmada tűnt el, amelynek elsődleges oka a feltételezések szerint az, hogy az intenzív mezőgazdasági modell és növényvédő szerek masszív használata nyomán pusztulnak a rovarok…

Mire várunk még?

Ebben a katasztrófában kiemelkedő szerep jutott a neonikotinoidoknak, és most, az EU döntése nyomán, még sürgősebb feltenni az általánosabb kérdéseket is. Vajon mennyire bízhatunk egy olyan szabályozási rendszerben, amelynek 24 évébe került, hogy elhiggye a leginkább érintetteknek, hogy óriási károkat okoz egy elégtelenül tesztelt vegyszercsoport, és csak akkor fontolta meg ennek betiltását, amikor az már – részben legalábbis – visszafordíthatatlan károkat okozott?

E szerek korántsem nélkülözhetetlenek, ahogy az egészségügyi biztonságért felelős francia hatóság (Anses) most publikált anyaga is bizonyítja, az esetek 78 százalékában bizonyosan létezik nem vegyszeres alternatívájuk, ezen felül akadnak kevésbé destruktívnak ítélt vegyszerek is. A tanulmányozott 130 használati mód közül csupán hatban nem találtak hatékony kiváltási módot.

A határidő rövidsége miatt az Anses nem tudott értékelni más politikai megoldásokat, amelyek már szintén léteznek. Olaszországban például kísérleti jelleggel létrehoztak egy biztosítási alapot, amely 50 ezer hektáros kukorica esetében fedezi a lehetséges károkat, így a mezőgazdászok nagyobb biztonsággal tekinthetnek el a neonic-ek használatától.

A fentiekből következik az is, hogy azonnal fontolóra lehetne venni a mezőgazdasági vegyszerhasználat általános felülvizsgálatát, a vegyszermentes alternatívák dokumentációját, terjesztését és további korlátozások bevezetését.

Ahogy azt is sürgős lenne tisztázni, hogy milyen mértékben működnek a részleges tilalmak, és a derogációk a valóságban mennyire írják felül a papíron létező tilalmat? De kérdés az is, hogy miközben pl. a magyarországi madárállományra vonatkozóan is rendelkezünk riasztó adatokkal, milyen érvei lehetnek még a magyar kormánynak arra, hogy ne támogassa a neonikotinoidok betiltását, és a jövőben esetleg engedélyért folyamodjon e szerek kivételes használata érdekében?

Dobsi Viktória

Címlapkép: A június 7-ei tüntetés Párizsban, fotó: Facebook UNAF

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom