Ki ölte meg Marielle Francót?

„Ezek a golyók a népet célozták; a gyász változzon át küzdelemmé; Marielle Franco, jelen!” – ilyen és hasonló szlogenek voltak hallhatóak március 15-én Rio de Janeiro óriási tömegtől feketéllő utcáin, akárcsak a további jó tucat regionális fővárosban szervezett tüntetéseken. Az egy nappal korábban meggyilkolt, és szinte azonnal globális jelképpé vált Marielle Franco önkormányzati képviselőnek több olyan tulajdonsága is volt, ami fokozottan hátrányos helyzetbe hozta a brazil társadalomban. Az egyik legnagyobb riói favelában született, fekete volt és leszbikus, és még az egyetemi felvételi előtt esett teherbe. Az apa nélkül, édesanyja segítségével nevelte fel lányát, és csak később végezte el felsőfokú tanulmányait. Egykor azért lett aktivista, mert egy barátnőjét lelőtték.

84%

Év végéig még

16 613 194 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Franco politikai karrierjét a kezdetektől meghatározta a szegénynegyedekben diktáló fegyveres erők, a hadsereg, a rendőrök és a milíciák kritikája: 2008-ban ebben a témában lett politikai tanácsadó, ebből írta szakdolgozatát, és még néhány nappal halála előtt is nyilvánosan kritizálta a katonai rendőrség halál brigádként emlegetett 41. hadtestét, amelynek tagjai terrorizálják a favelák lakóit.

Az idén 38 éves Marielle Franco a baloldali Szocializmus és Szabadság Párt (Partido Socialismo e Liberdade, PSOL) színeiben indult 2016-ban az önkormányzati választáson; pártja 2004-ben azzal a céllal vált ki a az ország korábbi elnökeit – Lulát és Dilma Roussefet – adó Munkások Pártjából (Partido dos Trabalhadores, PT), hogy a középre húzódó kormányzó erőhöz képest radikálisabb baloldali programot ajánljon.

A PSOL alig néhány százalékos eredményeihez képest Marielle lett az egyik legnépszerűbb, ötödik legtöbb szavazatot kapó jelölt Rio de Janeiróban, alig két hónappal azután, hogy Dilma Roussefet a parlament vitatott ürüggyel (a költségvetés kozmetikázása miatt) elmozdította elnöki tisztségéből, és helyére egy sejthetően korrupt elnök, Michel Temer ült.

Franco képviselőként is úgy viselkedett, mint korábban aktivistaként: következetesen kiállt a legszegényebbek, a nők, a fiatalok, a szexuális kisebbségek jogainak védelmében, és felemelte szavát az állami erőszak mindenfajta formája ellen, különös tekintettel a fegyveres alakulatokéra.

Mindezt egy olyan országban, ahol a politikát elsősorban jómódú, konzervatív, idősebb fehér férfiak szervezik (Brazília 153. a politikában érvényesülő nemi egyenlőség rangsorában); és ahol a regnáló hatalom egyre ijesztőbb jeleit adja a züllésnek, az illegitim autoriter hajlamnak, miközben a szélsőséges újkonzervatív erők kerekednek felül a közvélemény formálásában.

Golyót kell repíteni a PT fejébe (Kim Kataguiri, MBL, 2015. április)

A trópusi Tea Partynak is nevezhető jobboldali radikálisok mozgalma még 2013 nyarán szökkent szárba: az eredetileg jobb közszolgáltatásokat, oktatást, egészségügyet követelő júniusi tömegtüntetések felett hamarosan a konzervatív ifjúság vette át a hatalmat.

Az új szlogenek elsősorban a kormányzó PT és Dilma Roussef ellen irányultak, amit csak felerősített a Petrobras részben állami olajvállalatról elnevezett megakorrupciós hálózat nyilvánosságra kerülése 2014 márciusában. Brazília történetének talán legnagyobb szabású nyomozása ugyan több párt érintettségét is feltárta, de elsősorban a hatalmon lévő PT ügyei kerültek előtérbe, az eljárásokban, a médiában és a tüntetéseken is, felélesztve az 1964-es katonai puccsot megelőző, szélsőséges antikommunizmust is.

A hamarosan párttá alakuló neoliberális fiatalok mozgalma (Movimento Brasil Livre, MBL) bizonyult az elmúlt évek ideológiai győztesének: fontos szerepük volt abban, hogy a közbeszéd radikalizálódott, mérhetően sokkal népszerűbbek lettek olyan autoriter elképzelések, mint a halálbüntetés vagy a büntethetőség alsó korhatárának leszállítása. Nagyobb teret kaptak a szélsőségesebb, kirekesztő vagy gyűlöletkeltő szólamok, a kisebbségellenes, olykor nyíltan rasszista eszmék, akárcsak a szegényeket segítő vagy pozitív diszkriminációs politikák leépítésének, a kisebb államnak szorgalmazása.

Átfogó politikai, gazdasági, intézményes válság

A hagyományos politikusok és pártok hitele nagyot esett ugyanebben az időszakban: a Petrobras-dossziéban mintegy félszáz brazil politikus érintett, köztük a ma is legnépszerűbb államférfi, Luiz Inácio « Lula » da Silva, aki épp múlt csütörtökön úszta meg a szinte azonnali letartóztatást, de januárban már másodfokon is elítélték. Korántsem biztos, hogy indulhat az ősszel esedékes elnökválasztáson.

De 15 évet kapott az az Eduardo Cunha is, aki Lula utódjának, Dilma Roussefnek impeachmentjét kezdeményezte. Sőt, nyilvánosságra került bizonyítékok alapján Roussef utódja, a jelenlegi elnök Michel Temer is elég korruptnak tűnik – csak épp eddig sikerült megszavaztatnia a parlamenttel képviselői immunitásának fenntartását.

De nemcsak szövetségi szinten diszkvalifikálódott a politika: rács mögött ül például Rio de Janiero minden polgármestere 1998 óta, akárcsak azok, akik az utóbbi húsz évben Rio állam törvényhozását elnökölték. A második legnagyobb brazil város gyakorlatilag csődbe ment, rendszeresekké váltak a tüntetések a közszolgák kifizetetlen bérei miatt, és a Lava Jato (expressz mosás) néven is ismert Petrobras-hálózat leágazása Brazília történelmének legnagyobb összegű csalását hozta össze.

Ebben a kontextusban, egy brutális gazdasági válság és a szélsőjobb erősödése mellett választották meg a feleségével és lányával élő, a legszegényebbekért kiálló, emberi jogi aktivistaként ismertté vált Marielle Francót 2016-ban, a városi önkormányzat egyetlen fekete tagjaként.

Forrás: Marielle Franco weboldala

És ebben a kontextusban döntött úgy a világ legnépszerűtlenebb elnökének is nevezett Michel Temer, hogy kicsit nagyobb befolyást ad a hadseregnek, amelyre az 1964-es puccs és az azt követő, jó húszéves katonai diktatúra nyomán érthetően bizalmatlanul tekint a lakosság jelentős része.

Temer, akinek támogatottsága most valahol 4 százalék alatt lehet, annak a jobbközép gyűjtőpártnak az egyik jeles vezetője (Movimento Democrático Brasileio (MDB), korábban PMDB), amely 1985, a katonai diktatúra vége óta minden kormánynak tagja volt, és többek között Rió szétlopásában is úttörő szerepet vállalt.

Az elmúlt majd két évben, elnöksége alatt mindent megtett azért, hogy ha lehet, még nagyobb ütemben árusítsa ki az ország kincseit. Felgyorsult az amazóniai esőerdő irtása, amit a PT-kormányok idején sikerült valamennyire megfékezni, és Temer az őslakos népcsoportok és a környezetvédelem szempontjait egyaránt figyelmen kívül hagyva segítette a helyi és multinacionális cégek bizniszét.

Ezen felül privatizációkkal, a munkatörvény liberalizációjával, nyugdíjreformmal és az országban ma is létező rabszolgatartás megkönnyítésével adta tudtára a világnak, hogy egy szűk nemzeti és nemzetközi gazdasági elitet támogat egy fenntarthatatlan és fokozott kizsákmányolásra épülő rendszerrel.

Érdekes összehasonlítani ezt a mély, elhúzódó, bár nyilván nem oly látványos politikai válságot a venezuelai szomszéddal. A talán legfeltűnőbb különbség, hogy a 13 éves baloldali kormányzásnak vitatható módon véget vető jobboldal annak ellenére szorgalmazza az elsöprő revanst, és annak ellenére kapott teret egy szélsőségesen polarizáló, többek között „kommunistázó” retorika, hogy Lula valójában a középutat képviselve kormányzott.

Elnöksége alatt ugyan óriási ütemben csökkent a szegénység, nőtt a középosztály, de nemcsak a lakosság szélesebb csoportjaiban volt népszerű, hanem a tőzsdék, a nemzetközi befektetők is szerették. Volt koalíciós partnerei most gyakorlatilag minden legitimitást nélkülözve likvidálják ezt az örökséget, miközben a politika romjain egyre erősödik a katonaság és az egyház befolyása.

„Pacifikáció” fegyverekkel

Temer is ezekre a reflexekre építve hozott több olyan döntést az utóbbi hónapokban, amelyek növelik a katonaság civil befolyását. Katonai tábornokokat nevezett ki a szövetségi honvédelmi tárca élére, és riói belügyi megbízottként. A katonai ügyészség és bíróság fennhatósága alá helyezte a katonaság civil áldozatainak ügyeit, és február végén a hadseregre bízta a riói favelákban való „rendteremtést” is.

Pedig a brazil rendvédelmi erők, a katonaság és a rendőrség is jó ideje bebizonyították, hogy nem alkalmasak a katasztrofális közbiztonsági helyzet javítására. Ahogy Franco diplomamunkájában is bizonyította, a favelák „pacifikációját” célzó katonai és rendőri kampányok valójában a szegény lakosság kontrollját és elnyomását szolgálták. Az állami jóléti szolgáltatásokból nem részesülő szegénynegyedekben a rendszer veszteseit az erőszak tartja kordában, aminek elsődleges áldozatai a szegény, fekete, fiatal férfiak.

Rióban, ahol a hivatalos statisztika szerint csupán a gyilkosságok tizedénél ítélik el az elkövetőt, tavaly 1124 embert ölt meg a rendőrség. Az utóbbi években az állami fegyveres erők által meggyilkolt emberek csaknem 80 százaléka fekete vagy mesztic volt. De ők fizetik általában is a legsúlyosabb árat az országban dúló erőszakért: minden nap 112 fekete vagy vegyes származású embert ölnek meg az országban. Bár a csaknem 210 milliós lakosságnak csak 54 százalékát teszik ki, a halálos áldozatok 71 százaléka közülük kerül ki.

Már 2016, Dilma Roussef elmozdításának éve is az egyik leggyilkosabb volt a közelmúltban. Összesen 61.600 embert öltek meg – összehasonlításképp, a körülbelül 120 millióval népesebb USA-ban ugyanebben az évben 17 ezer embert gyilkoltak meg. A rendőrségnek különösen durva éve volt, az előző esztendőhöz képest 26 százalékkal több embert likvidáltak a rendvédelmi erők: 4.224 személyt, míg az USA-ban ugyanez az adat 963 fő volt (és ez már is brutálisan magas szám.)

Rió államban, az olimpia évében 43 százalékkal teljesítette túl 2015-ös statisztikáját a rendőrség: 925 ember, azaz az összes áldozat ötöde itt lelte halálát. Az Amnesty International összesítése szerint az ilyen ügyek fél százalékát sem vizsgálják ki.

Tehát amikor meggyilkolása előtt néhány nappal Marielle Franco az egyik közösségi oldalon ismét a katonai rendőrség újabb áldozatai ellen tiltakozott, mint már annyiszor, és azt írta, „ne öljetek tovább bennünket!”, nem hatásvadász költői képet használt, hanem csak a valóságról adott hírt.

A korrupció legperverzebb és leggyilkosabb terepe

Néhány héttel korábban nevezték ki rapportőrnek abba az önkormányzati bizottságba, amely a katonaság fellépésének körülményeit volt hivatott vizsgálni. Már halála után jött ki az első vonatkozó adatok: az elmúlt egy hónapban, a katonaság bevetése óta romlott a bűnözési statisztika az előző év adataihoz képest: több gyilkosságot és rablást követtek el, mint tavaly február 16. és március 16. között.

Ahogy fentebb is írtuk, Marielle közpolitikai tevékenysége egy hasonló bizottságban kezdődött, amely 2008-ban a riói favelákban működő milíciákkal kapcsolatban vizsgálódott. Ezek tagjai nagyrészt volt rendőrök, katonák, magán biztonsági cégek volt alkalmazottai, akik az egyéb bűncselekmények mellett még a lakosságot is zsarolják pl. a víz-, gáz-, vagy médiaszolgáltatásokhoz való hozzáféréssel. A bizottság akkor 118 milíciát talált, 226 embert jelentett fel, köztük 67 rendőrt.

A becslések szerint ma a favelák felét, körülbelül két millió ember lakhelyét milíciák, másik részét drogbandák felügyelik. Az előbbiek élvezik az állami intézmények hallgatólagos vagy nyílt támogatását, mintha megoldást jelentenének a droghálózatokkal szemben.

Ezeken a törvényen kívüli területeken virágzik a korrupció egyik leggyilkosabb és legperverzebb formája: az egyébként alulfizetett rendőrök gyakran beszállnak a maffiák drogbizniszébe, alkalmasint még azon fegyverek kereskedelmébe is, amelyekkel aztán kollégáikat ölik meg.

Minderre a politika válasza a paramilitáris milíciák bevetése, amelyek idővel épp oly vagy még veszélyesebbé váltak a lakosság számára, mint a „rendes” maffiák. Mindezt a bizniszből nem ritkán hasznot is húzó politikusok azért sem tudják vagy akarják megváltoztatni, mert vagy maguk-feletteseik is érintettek, vagy mert éppenséggel szavazatokat hoz nekik az erőszak.

Marielle és sofőrje megölése után nem sokkal egy szövetségi ügyész is hangot adott annak, amit aztán a nyomozás első eredményei csak alátámasztottak: az elkövetők bizonyára rendelkeztek rendőrségi ismeretekkel. Két kocsival követték Francóék autóját, hátulról adtak le kb. 13 lövést a hátsó ülésen ülő Marielle irányába, négy lövedék fejen találta, három jutott a sofőrnek, Anderson Pedro Gomesnek, aki szintén meghalt.

A gyilkosság helyszínén nem voltak kamerák, és a golyók egy olyan sorozatból származtak, amelyet a katonai, a szövetségi rendőrség, illetve a katonaság rendelt egykor, és már egy korábbi öldöklésnél is használták őket, 2015-ben. Akkor São Paulo legsúlyosabb bűntényében 17 embert öltek meg velük, az ügyben két rendőrt és egy önkormányzati őrt ítéltek el.

A fentiekből talán kiderült, hogy Marielle Francónak sok ellensége lehetett. De ennél nyilvánvalóan sokkal több rajongója: már életében is tömegek reményét testesítette meg, hogy nőként, színes bőrűként, szegény sorból érkezőként és egy szexuális kisebbség tagjaként is jogunk van a politikai képviseletre.

Halálával pedig a végtelenített erőszakba már-már beletörődő milliókat rázott fel: évek óta következetesen képviselt üzenetét – a feketék, a szegények élete is számít! – az elmúlt tíz napban tüntetések sokaságán százezrek visszhangozták szerte az országban és a világon.

Hány embernek kell még meghalnia, hogy vége legyen ennek a háborúnak?

Úgy tűnik, Latin-Amerikai legnagyobb országa ma sok szempontból a meredély szélén áll. Az októberben esedékes elnökválasztás legnépszerűbb jelöltje – Lula (35%) – egy lépésre van a börtöntől. A második legnépszerűbb, a rasszista, homofób és nőgyűlölő provokációi miatt ugyan elítélt, de egyre nagyobb ismertségre szert tevő szélsőjobboldali jelöltet, Jair Bolsonarót (16%) találóan jellemzi, hogy Roussef elmozdításakor a hadsereg és azelőtt a katonatiszt előtt rótta le tiszteletét, aki 1970-ben 22 napon át kínozta a politikus nőt.

A szélsőjobb erősödése, a katonaság növekvő hatalma, a korrupt és hitelét vesztett politikai elit robbanékony elegyet alkot, még akkor is, ha Brazília történetének legkeményebb, kétéves recessziója után tavaly már pozitívba fordult a növekedés.

2017 szeptemberében egy tábornok és a szárazföldi hadtest vezetője is úgy nyilatkozott, hogy káosz esetén a hadsereg kész megoldani a problémákat.

Kérdés, hogy mindazok, akik ma az utcákon követelik Marielle halálának kivizsgálását, mit érhetnek el, és milyen szerepe lehet ebben a nemzetközi nyomásnak. Kérdés, hogy mindazok, akik ma azt ígérik, hogy folytatják Franco küzdelmeit – Marielle presente, jelen van – mennyire lesznek kitartóak és elszántak, miközben az emancipációjukat elvileg leginkább képviselő baloldali pártok pocsék formában vannak.

E téren is nagy szükség lenne nemzetközi támogatásra, de félő, hogy a legbefolyásosabb szereplők továbbra is úgy tekintenek az országra, mint általában Latin-Amerikára: olyan szupermarketként, ahol a válságban is lehet jó üzleteket csinálni.

Illusztráció Melo meggyilkolásának történetéhez; Pedro Franz, The Intercept

Mariellék meggyilkolása előtt két nappal, március 12-én ölte meg a rendőrség a 23 éves Matheus Melo Castrót, aki motorkerékpárjával este 10 körül haladt át a Manguinhos favelában felállított ellenőrző ponton. Hazafelé tartott, miután elbúcsúzott barátnőjétől, akivel a helyi evangélikus templomban voltak egy találkozón. Néhány méterrel hagyta el a rendőröket, amikor két golyót kapott, az egyiket a karjába, a másikat a mellébe.

Összeesett, de a rendőrök rá se hederítettek, a környező utcákban tanyázó crackfogyasztók rakták bele egy talicskába, és úgy tolták el a legközelebbi kórházba, ahol hamarosan belehalt sérüléseibe. A helyi kódok szerint, ha a rendőrség drogdílernek tartja, maga vitte volna felügyelettel kórházba, a szemtanúk és hozzátartozók szerint, így csak szimplán „levadászták”.

Marielle róla tweetelte másnap az azóta elhíresült mondatot: Hány embernek kell még meghalnia, hogy vége legyen ennek a háborúnak?

Csak remélni lehet, hogy a címben feltett kérdés közelebb visz ez utóbbinak megválaszolásához is.

Dobsi Viktória

Címlapkép: a Marielle Franco kampányához használt fotó, Midia Ninja.

Érdekel a külpolitika? Ha igen, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!