Global Voices

Így hangzik Michael Jackson kecsuául

A 14 éves perui Renata Flores Rivera közösségi médiasztár lett azzal, hogy híres dalokat énekel kecsua nyelven. Michael Jackson „The Way You Make Me Feel” című dalához a Vilcashuamán nevű inka romoknál, a perui Ayacuchóban vették fel a videót, amit a bejegyzés közzétételekor már közel egymillióan láttak a YouTube-on.

Hétmillió beszélővel a kecsua a második legnagyobb amerikai nyelv. Peruban hivatalos nyelv a spanyol mellett, annak ellenére, hogy a lakosságnak csak 19 százaléka beszéli.

Renata édesanyja, Patricia Rivera az Asociación Cultural Surcának (Surca Kulturális Egyesület) dolgozik egy olyan programban, amelynek az a céljuk, hogy az Ayacuchóban élő fiataloknak drogmegelőzést és az Andean régió ősi nyelvét tanítsa. Renata ebben a kezdeményezésben vett részt. Az édesanyjának köszönhetően „már a fiatalok is beszélnek kecsuául”.

Az egyesületet 11 évvel ezelőtt alapították azért, hogy a művészeten keresztül pozitívan változtassa meg a gyerekek és a fiatalok hozzáállását. Az El Comercio  lap szerint a célja az, hogy megőrizze a kecsuát mint ősi nyelvet.

Ana Saroly is megerősítette a „Puede el quechua sobrevivir”  (Túlélheti-e a kecsua nyelv) című cikkében, hogy a kecsua nyelv az Inka Birodalmat egyesítő nyelv volt 600 évvel ezelőtt. Ma fennáll az esély arra, hogy a nyelv veszít jelentőségéből, ezért szükséges, hogy a fiatalabb generáció megtanulja, és büszkén gyakorolja.

Az énekes Facebook oldalán lévő kommentek nagyrésze pozitív. Ricky Anthony Ascoy Valarde például ezt írta:

Mindent, ami az anyanyelvünkön szól, megkülönböztetés nélkül támogatunk. Ez egyedülálló. Köszönöm, Peru, hogy ilyen csodálatos vagy!

Renata megosztotta a Twitteren egy klasszikus rock szám kecsua változatát:

Renata Flores az Animal’s dalát, a „House of the Rising Sun”-t énekli kecsuául. — JorgeFloresGallegos (@jorge0911) 2015. augusztus 11.

A következő a „Fallin” lesz Alicia Keystől.


Ezt a bejegyzést a Global Voices Online magyar oldaláról vettük át. Szerző: Global Voices Latin America. Fordító: Ládi Zsuzsa. A bejegyzésre a Creative Commons 3.0 licenc vonatkozik.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42