Ennek már semmi értelme...
Megint egy “diáktüntetés”. Igen, az idézőjel nem véletlen, az ugyanis számomra, aki szervezgettem is hasonlókat, nem diáktüntetés, amin leginkább a...
Megint egy “diáktüntetés”. Igen, az idézőjel nem véletlen, az ugyanis számomra, aki szervezgettem is hasonlókat, nem diáktüntetés, amin leginkább a...
Ukrajna-szerte folytatódtak a tüntetések. A rendőrök kormánypárti verőemberekkel működnek együtt. A belügyminisztérium szerint a nyugati megyékből provokátorokat ejtőernyőztetnek az ország...
A tüntetők nem fogadták el az ukrán elnök ajánlatát, így továbbra sincs béke Ukrajnában. Szerte az országban vannak megmozdulások, a...
Mivel rájöttünk, hogy szeretnénk pályázati forrásokból pénzhez jutni, hogy még királyabb legyen az ÁO, alapítottunk egy egyesületet. Sajnos a Fővárosi...
Több ukrán megye már a tüntetők kezén van, és szinte az egész országban utcára vonultak az emberek. Janukovics elnök engedményeket...
A tegnapi Együtt-PM interjúnk folytatása következik. Szeretnénk továbbá megosztani, hogy szándékunkban áll az összes pártot megszólaltatni az oktatáspolitikai programjuk kapcsán,...
Az ukrán ellenzék nem tárgyal Viktor Janukovics elnökkel. Két hónapja tartanak a tüntetések, szerda óta halálos áldozatai is vannak az...
Több, mint két hónapja tüntetnek ukránok, köztük diákok az oroszpárti Janukovics-kormány ellen. A szomszéd országban egyre aggasztóbb a helyzet, diktatorikus...
Az Együtt 2014 – PM januárban jelentette meg választási programját. Az oktatáspolitika vonatkozásában két politikusuk, Szelényi Zsuzsanna és Barabás Richárd...
Hoffmann Rózsa közoktatási köznevelési államtitkár ma töltötte be 66. életévét. Ennek tiszteletére néhány középiskola diák egy szál rózsát, egy nagy...
Magyarországon minden 2016-tól érettségiző középiskolás köteles 50 óra közösségi szolgálatot teljesíteni, írták törvénybe 2011-ben. A 2012/2013-as tanévtől kezdődően minden kilencedikes...