Volt wesleys diák akart öngyilkos lenni; 500 milliós hiányt találtak Nyíradonyban
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Megkapta az építési engedélyt a kínai CATL debreceni akkumulátorgyára, illetve annak első üteme – adta hírül a Debreciner. Az engedélyező dokumentumból kiderül, hogy a felhúzandó épületek közül a legnagyobb a cellagyártó lesz, amelynek hasznos belterülete 209 519,98 négyzetméter, vagyis 21 hektár. A debreceni Nagyerdei Stadion futballpályája 105 méter hosszú és 68 méter széles, vagyis közel 30 ilyen alapterületű pálya férne be a CATL debreceni akkugyára első ütemének gyárépületébe.
A Szabad Pécs írta meg, hogy idén is lesz Pécs Pride Felvonulás, méghozzá szeptember 23-án. A pécsi városvezetés ezután azonban sajtóközleményt adott ki, amelyben arra kérték a szervezőket, hogy – más, „nagy hagyománnyal bíró” pécsi rendezvény miatt – ne a tervezett napon tartsák meg a felvonulást. Az önkormányzat állítása szerint ők csak sajtóból értesültek az időpontról.
A Nyugat.hu arról számolt be, hogy 300 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a Szombathelyi Törvényszék az egyik volt képviselőjelöltre, aki a tavalyi országgyűlési választásokon indult Vas megye 1. választókerületében, azaz Szombathelyen. A Gődény-féle párt országgyűlési képviselőjelöltje volt érintett. Czeglédy Csaba szombathelyi városi képviselő szerint azonban nem magányos elkövetőről van szó, ezért feljelentést tett, amely alapján el is indult egy újabb eljárás.
2018-ban, éppen öt éve futott végig a teljes országos médián, hogy a már régóta romokban heverő Deseda kempingre tíz éves bérleti szerződést kötött Kaposvár önkormányzata és a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Balatontourist Camping Kft. A létesítményre azóta többször is kiírtak közbeszerzési eljárást, egyelőre kevés eredménnyel. Most azonban kiderült, hogy új bérlőt keresnek a kempingre, Szita Károly szerint ugyanis a korábbi bérleti szerződés lejárt – írja a Kapost-t.
Megalakult a Mindenki Magyarországa Néppárt – olvasható a Szegeder.hu-n. A Parlament előtt tartott sajtótájékoztatón Márki-Zay Péter, a párt alapító elnöke azt mondta, hogy öt olyan téma van, amely megkülönbözteti őket a többi párttól. Az egyik, hogy a néppárt a rendszer ellenzéke és nem a része. A párt alapítói között van még Bana Tibor egykori jobbikos Vas megyei politikus és Molnár Róbert.
Nyitókép: A debreceni Nagyerdei Stadion 2023. május 10-én. MTI/Czeglédi Zsolt. A CATL cellagyártó épülete 30-szor ekkora lesz.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásErről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!