Volt wesleys diák akart öngyilkos lenni; 500 milliós hiányt találtak Nyíradonyban
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő, a parlament honvédelmi bizottságának elnöke a Hír TV vendégeként többek között arról beszélt, ha Oroszország elveszíti a háborút, akkor az egyik eshetőség, hogy az orosz nukleáris doktrína szerint atomháború lesz, amelyben mindenki veszít. Ugyanakkor szerinte Ukrajna sem veszíthet teljesen, mert „marad valami” az országból, az oroszok képességeit ugyanis meghaladja a terület integrálása. „Az ukránok nem párolognak el, nem mennek el az utolsó szálig” – fogalmazott a politikus. A Debreciner arról is beszámolt, mit reagált minderre az LMP és a DK.
A Nyugat.hu gyűjtése szerint 2022 elejétől 2023 február elejéig a kormány 66 nagyvállalatnak ítélt meg EKD támogatást mintegy 154 milliárd forint értékben. A vissza nem térítendő támogatást elnyerők közül mindössze egy tucatnyi magyar, Vas megyéből pedig három nagyvállalat részesült ilyen támogatásban az elmúlt évben. 2022-ben a vépi székhelyű Galambos-cégcsoport kapott 1,9 milliárd, míg a szombathelyi TDK 170 millió forintot. A legnagyobb összeget a SCHOTT kapta: a lukácsházi cég az idén februárban 3,3 milliárd forintot kapott a 28 milliárdos beruházásához. Országos szinten a BMW vezeti a listát.
Sokféleképpen osztályozza a Magyar Közút az utak minőségét. A legbeszédesebb mind közül az országos közutak burkolatállapot osztályzat szerinti megoszlása (ebbe természetesen a földutak nem tartoznak bele) – írja a KecsUp.hu. A Magyar Közút 2022 tavaszi (legfrissebb) közlése szerint Bács-Kiskunban a 2144 km-ből 489 km jó, 896 km rossz minősítést kapott. 159 km megfelelő, 335 km tűrhető, 265 km pedig nem megfelelő lett.
Február végén a 24.hu írt arról, hogy a Szegedtől nagyjából 35 kilométerre lévő, hétezer főt számláló Kistelek képviselő-testülete úgy szavazta meg, hogy földterületeket adjanak el egy 500 milliárd forintos gigaberuházás számára, hogy a képviselők nem tudták, ki a beruházó és mit fog építeni, és hogy az építmény milyen környezeti terhelést jelenthet. Azóta kiderült, hogy mégsem épül akkumulátor-részegységgyártó üzem a településen, mert nem elég hozzá a jelenlegi elektromos kapacitás. Tóth Szabolcs képviselő a Szegedernek azt nyilatkozta, a képviselők ismerték a befektető származását, a tervezett tevékenységet, a megvalósítandó beruházás volumenét és energia-, illetve teljes közmű igényét is.
Hamarosan kiderül, elítélnek-e valakit első fokon a Volvo-gate néven elhíresült büntetőperben, amelyről a Szabad Pécs többször is azt írta, hogy Pécs elmúlt évtizedeinek egyik legkomolyabb ismertté vált korrupciós ügye lehet. A Kaposvári Törvényszéken ugyanis a napokban lényegében befejeződött a bizonyítási szakasz, az április végére kitűzött következő tárgyalás már az utolsó lesz első fokon. Délelőtt perbeszédek lesznek, délután pedig határozatot hirdet dr. Vadócz Attila háromfős büntetőtanácsa.
Nyitókép: Kósa Lajos a HírTV-ben. Fotó: Youtube
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásErről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!